Az utóbbi napokban többen megosztották a Facebookon ezt a kis történetet, ami a társadalmi különbségekről szól.

A történet pontosan beleillik azokba a közhelyekbe, ahogy az egyszerű ember elképzeli a gazdagságot és a gazdagokat. Ennek nagyjából az a lényege, hogy gazdagnak lenni egy előzmények nélküli privilegizált állapot, de ha van is előzménye, aki meggazdagodik, nyilván lop, csal, rabol, kizsigereli a munkásokat és a szegények vérén élősködik. Mindebből is látható, hogy gazdag az lesz, aki képes felrúgni minden szabályt és lábbal tiporni az erkölcsöt.

Honnan vesszük, hogy a meggazdagodásnak ez az egyetlen útja? Hát hiszen itt vagyunk mi, akik becsületesen dolgozunk, elfogadjuk a sorsunkat, és mivel tisztességesek vagyunk, ezért szegények is maradunk. Zárójelben megjegyzendő, a három állítás közül az egyik vitathatatlanul igaz, aki elfogadja a sorsát, az nem tud előrejutni belőle, de erre még visszatérünk.

Érdekes, hogy ez a narratíva nem a mélyszegényekre, hanem inkább a középosztály kevésbé tehetős rétegeire jellemző.

Az igazság az, hogy a hasonlat rögtön az elején sántít, a székek elfoglalása az osztályban ugyanis valóban véletlenszerű, a társadalomban elfoglalt szerep viszont nem előzmény nélkül való. Ráadásul az osztályban az év elején elfoglalt hely az év végéig nem változik, a társadalmi helyzet viszont akár napról napra módosulhat. Aki hátul van az osztályban, az nemigen kerül előre, a társadalomban igen. Minél hátrábbról indul, annál nagyobb erőfeszítés kell hozzá, de ha eljut addig, hogy semmi nem jár neki, csak az, amiért maga dolgozik meg, a helyzete már nem reménytelen.

Gondoljuk tovább a szimbolikus történetet. Mi van akkor, ha a hátul ülő (A) odadobja a galacsinját az elől ülőnek (B), felajánlva, ha B bedobja, A az így származott vagyona 20%-át neki adja? Ezzel A tökéletesen tartja magát a lefektetett szabályokhoz, nem hagyja el a helyét, de nem nyugszik bele hátrányos helyzetébe, nem fogadja el a sorsát adottságként, nem azon morog, hogy bármit is tesz, rosszabbul jár, mint az elől ülők, hanem kreatív gondolkodással megpróbálja kihozni hátrányos helyzetéből a legtöbbet.

osztály-hvg

Az utolsó padban semmivel nem esélyesebb, mint a többiek, de kiutat jelenthet, ha talál egy partnert, aki jobb helyzetben van, és hajlandó segíteni. Megtehetné azt is, hogy könyörög neki, a tisztességére, megértésére apellál, esetleg megpróbálja azzal zsarolni, hogy érzéketlennek, gonosznak, önzőnek bélyegzi – az összes fenti módszer variánsaival nap mint nap találkozunk az életben –, hanem őt is érdekeltté teszi az együttműködésben.

És kell ehhez persze a mohó és telhetetlen B, aki örül még 20%-nak. Ha B nem telhetetlen, A számára nincs kiút, de a telhetetlenség amúgy sem negatív tulajdonság.

Tegyünk még egy lépést, mondjuk azt, hogy a gyerekek másnap anyagi helyzetük alapján foglalják el a székeket, a leggazdagabbak előreülnek, a legszegényebbek hátra. És ha körülnézünk, azt látjuk, A már két sorral előbbre ül, mert a tegnapi szomszédaiból és az előtte ülő sikertelenül dobókból annyian szegényebbek nála, hogy megtöltik az utolsó két sort. A-nak már önállóan is sokkal jobbak az esélyei, de ha igazán okos, újra mérlegeli az együttműködést. És ha így tesz, néhány napon belül az első sorba jut.

És van még egy részlet, ami eddig nem derült ki, de most elárulom. Miután A látta, hogy a célba dobásnak fontos szerepe van anyagi gyarapodásában, otthon, miután megírta a leckét, de még mielőtt leült volna a TV elé, vagy kinyitotta volna kedvenc számítógépes játékát, minden nap egy órát célba dobált a szemeteskukára. És mire az első padba került, már mindenki tudta, hogy biztos kezű dobó, és a hátsó padból mindenki hozzáfordult segítségért, így a maga 100% vagyona mellett minden nap még ugyanennyit összeszedett jutalékokból.

Összefoglalásként annyit, a hosszú távú stabil siker alapja a kreatív gondolkodás, az együttműködési készség és a kemény munka. Néha persze némi csalafintaság és a szerencse is segíthet.

Az idézett cikk utolsó bekezdésével egyetértve úgy gondolom, mindenki tartozik magának azzal, hogy kihozza magából a maximumot, bármennyi is legyen az. Ha képes rá, legyen önálló, és ne legyen mások segítségére rászorulva, hogy ha tud, ő segíthessen másoknak. Ha segítségre szorul, akkor pedig használja a segítséget hatékonyan, hogy minél előbb ő is a segítők táborát szaporíthassa.

(Fotó: hvg.hu)