Avagy a magyar egészségügy végromlása.

A dolog egyáltalán nem vicces. A magyar egészségügy rettenetes és reménytelen állapotban van. A szerintünk legjobb gyógymódot hű olvasóink sejthetik; de nem, nem vagyunk doktrinérek, alkalmazkodunk az európai realitáshoz, és a kiutat itt, most a köz- és magánfinanszírozás valamiféle keverékében látjuk. Olyasmiben, amivel a Gyurcsány-kormány több változatban próbálkozott, és amiből végül nem lett semmi. Finanszírozásról beszélünk, nem pedig az állam által adóinkból busásan megfizetett, monopolhelyzetüket kiélvező magáncégek bevételéről.

Csak azért írunk most róla e reménytelen helyzetben, mert szélbalos blogtársunk felkínálta a poént. Az esemény szomorú és riasztó: egy egész sürgősségi részleg felmondott Egerben. Az általános helyzetleíráshoz nincs mit hozzátennünk, pontos. Hanem a vége. “Üdv a magyar egészségügy romjain! Üdv a kapitalista társadalom romjain!” Még abban is igazuk van, hogy romokat emlegetnek – de miért pont az egri kórház meg a magyar egészségügy kapcsán?

szikiMikor is volt a magyar kórházakban kapitalizmus? A Fidesz 2004-ben a kettős állampolgárság mellett felkarolta a kommunisták egészségügyi privatizációt tiltó kezdeményezését is, és majdnem nyert. (“Az egészség nem üzlet” – volt a jelszó, miután Kékessy Dezső, Orbánné szőlészpartnere épp hogy kórházprivatizációra hajtott.) A kormányoldal ez ügyben nem folytatott különösen heves propagandát. Az emberek otthonmaradással szavaztak a kettős állampolgárságról, és ennek áldozatul esett a másik “igen” is, de éppen csak.

A szavazók csaknem kétharmada elfogadta, mindössze 1,11%, kb. 90 000 szavazat hiányzott ahhoz, hogy ez a népszavazás eredményes legyen.

Gyurcsány magán-egészségbiztosítási tervét előbb a saját pártja tette használhatatlanná ideológiai alapon, majd a köztársasági elnök a valóban használhatatlan törvényt visszadobta.

Egy másik népszavazáson, 2008-ban a nép 84 százaléka szavazott a kevert finanszírozás ellen, arra, hogy a vizitdíj mellett kórházi napidíj se legyen. Ennél egy picit kevesebben szavaztak 2003-ban arra, hogy Magyarország legyen az Európai Unió tagja.

A magyar nép nem akart kapitalizmust a kórházakban, ennél világosabb tömeges, többségi állásfoglalás kevés volt a magyarországi demokrácia és kapitalizmus sanyarú történetében.

Szóval Eger. Kevéssel  a 2008-as népszavazás előtt ugyanebben a kórházban sztrájkriadó volt: Pócs Alfréd főorvos, a Kórházmentő Bizottság elnöke sztrájkkal kívánta megakadályozni, hogy a Hospinvest Zrt. nevű magáncég vegye át a “veszteséges” (mitől lehetne egy államilag finanszírozott intézmény nyereséges?) Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézet működtetését. “Ha Eger elesik, akkor elszabadulhat az egészségügyi privatizáció” – mondotta.

Nem sokkal később, de még mindig a népszavazás volt egy szintén készenléti ügy: “egységeink készenlétben” – mondta Szíki Károly kisgazda színművész, a demonstrációk fő szervezője arra az esetre, ha megvalósulna a szerződéskötés. Eger egyelőre elesett, a szerződést megkötötték , de a már következő évben – nem utolsósorban a népszavazás nyomán előállott egészségügy-gazdasági klíma hatására – a Hospinvest beadta a kulcsot, elvesztette az egrin kívül gyöngyösi és hatvani kórházát is. Győzött a nép és a jó doktor úr, hurrá.

Dr. Pócs Alfrédra mint gazdaságpolitikusra egyébként még 2007 februárjában figyelt fel az ország, amikor – ezúttal nem mint a kórház vagy a megyei orvoskamara, hanem mint az egri Hun Fokos Szövetség vezetője ősmagyar ruhában, sámándobot verve kijelentette, hogy a makói gázmezőn kitermelt földgázt a magyaroknak ingyen kell adni.

Ami, ugye, nem kapitalizmus. Hanem kommunizmus. Pont mint dr. Pócs másik munkahelyén. Az a kommunizmus, ami Magyarországon például 1945-48-ben is vígan összeért egy másik, szintén ősmagyar külsőségeket alkalmazó, szintén antikapitalista mozgalommal. Ettől a találkozástól olyan jó most konkrétan a magyar egészségügynek. Meg egyáltalán, nekünk.

 

Fotó: hvg.hu. A képen Szíki Károly (balra) provokálja a Schmitt Pál ellen tüntető egrieket 2012 januárjában.