“Ezzel a kormány végérvényesen az éjszakai besurranó, fiókokban kotorászó piti kis tolvajok szintjére süllyedt” — hallhattuk a szónokot a MaNyup-mentő tüntetésen, és rögtön szögezzük is le: jó volt magyarnak (és kapitalizmuspártinak) lenni kedden késő délután. Az mondjuk sajátos, de a helyi folklórból következetesen adódó jellegzetessége volt a demonstrációnak, hogy ennyire, khm, na jó, balközépről még nem védték meg a magántulajdont az állami lenyúlástól Budapesten a rendszerváltás óta.

tüntetés(Az erősen Szolidaritás- és Együtt-közeli szervezés megtette a hatását: a magántulajdon-párti táblák és molinók előtt a fő szónok, Büki Zoltán hatásos, de kissé bankár- és flat tax-ellenes monológját voltam kénytelen végighallgatni. Amikor aztán kiderül, hogy a következő szónok, a múltkor az egész elmúlt 25 évet anyjába küldő young civic leader, Nemes Balázs végül is lemond a beszéd jogáról, mivel attól tart, hogy pártközeli emberek is vannak a szervezők között, az egész tömegből csak szerénységem tapsol örömében, mindenki más kínosan hallgat. Ellenben a vonulás alatt is működött (volna) a spontán szabadpiac: az egyik felvonuló, aki séta közben folyamatosan egy death metal frontember hangján nyomta rögtönzött Orbán-szkeptikus szlogenjeit egy kis fehér megafonba, 2900 forintért eladta volna nekem ezt a Fujiweb-en rendelt kis eszközt, amit köszönettel hárítottam ugyan, de megint csak rájöttem, hogy akinél a megafon, azé a hatalom. Bármilyen ritmikusan kiabálható szlogent előre lehetett volna kántálni, akár politikai félfordulatra is kényszerítve a menetet.)

Pár ezer ember nyilván nem hatja meg a kormányt, retirálni sem fognak, mint a netadó ügyében, hiszen az érintett 60 ezer MaNyup-tagot és szavazataikat nyilván pont leszarják, még így is, hogy vesztettek úgy 400 ezer szavazót pár hónap alatt, hiszen a lenyúlható 200 mrd. forint talán kicsit fajsúlyosabb érv számukra (ez kb. két stadionnak, avagy száz politológus-hoteltulajnak megfelelő összeg).

De azért rögzítsük a lényeget: minden fura vagy sajnálatos mellékzöngéje dacára, itt és most pár ezer ember nemcsak azért ment utcára, hogy az állam valamiért békén hagyja, hanem kifejezetten a magántulajdon szentsége mellett tüntetett. Az állami rablás ellen. A rablást kísérő rögtönítélő kormányzati arrogancia ellen. Ez felbecsülhetetlen jelentőségű. “Ha ezt hagyjuk, akkor holnap ránk törhetik az ajtót, és államosíthatják a fogkeféinket” – mondták. Meg olyan táblát vittek, hogy “A vesém nem kéne?”

Mint arról már e blogon többször is volt szó, a demokrácia megvédéséhez még talán találunk partnereket a baloldali pártok, az ún. demokratikus ellenzék (ezt a fogalmat amúgy le kéne védetni, ugyanis foglalt) köreiben, de ami az egyéni szabadságot, a piaci versenyt illeti, ott max. a “szociális piacgazdaság” mellett hajlandók kiállni, szociális alatt természetesen a felelőtlen gigaköltéseket, a kiterjedt állami programokat értve, ahogy szokták. Ha a szabad piacot kell megvédeni, egyedül vagyunk, nagyjából. Ill. voltunk, mostanáig. A dec. 4-re tervezett antikorrupciós tüntetésen is hangsúlyos szempont immár, “hogy az állam tartsa tiszteletben a magántulajdonhoz való jogot és ne nyúljon a magánnyugdíj megtakarításokhoz.” Nagyon helyes.

Az emberi jogok melletti kiállás, a demokrácia számon kérése, az ökológiai izék felkarolása nyilván megannyi szép és nemes ügy, de aki nem hajlandó a kapitalizmus mellett kiállni, az nem szövetségesünk, sorry. Beszéljünk nyíltan: aki az egyén elsőbbségét, magántulajdonának szentségét megkérdőjelezi, vagy csak nem elég erősen védi, az politikai ellenfelünk, akitől semmit nem várunk, és akivel nem szövetkezünk.

A jelenlegi baloldali ellenzéknek nincsenek elvei, csak pozícióit félti, ill. ha vannak, ugyanúgy állampártiak és kapitalizmus-, és profit-ellenesek, mint a Fidesz. Sőt (ld. LMP, plázastop). Az új, Tóbiás-féle MSZP-vezetés egyik első dolga volt közölni: “az eddigi liberális(abb) közgazdászok helyett például vállaltan baloldali, globalizációkritikus véleményformálók is feltűnhetnek a közeljövőben – a pártvezetés szándéka szerint.” Egyikük, Gőgös Zoltán meg konkrétan kimondta: “A kisemberrel foglalkozó politika kell, mint Horn Gyula idején. Azzal kétszer nyertünk választást.”

Már csak azt kellene észrevenniük, hogy a Fidesz balról nem leváltható. A devizahitelesek ügye, a rezsicsökkentés, az államosítások, a szervezeti centralizációk, a közmunkaprogram, a bankadó, a duplájára emelt családi kedvezmény – megannyi baloldali programpont. A szociális lefaragások kérdése valóban hozzáadhat a jelenlegi szociális feszültségekhez, de arról meg a baloldalnak nincs nagyon mondanivalója: a Fidesz oda rögzíti őket az elmúltnyolcévhez. Mintha az jó lett volna. Mintha elég volna azt követelni, hogy legyen minden olyan, mint volt. Ja, és legyen ingyen az internet. Valaki majd kifizeti.

Volt egyszer, a 2000-es évek elején egy ausztrál kezdeményezés, a Walk for Capitalism: a világ úgy száz városában sétáltak, vonultak a szabad piac és a szabad kereskedelem hívei. Utcákon, tereken, bevásárlóközpontokban. Elmagyarázva, miért fontosak az egyéni jogok, a magántulajdon szentsége, a kereskedés, a vásárlás szabadsága, hány embert húzott ki a nyomorból az átkos globalizáció.

Fogalmam sincs, Budapesten vagy más városokban hányan lennénk egy ilyen kapitalizmus-sétán, amelyen világossá tehetnénk, hogy pl. egy plázában a jónép a lábával (és a pénztárcájával) szavaz – a szabadság mellett. Egy próbálkozást talán megérne. Vagy kettőt.