A terv tehát az, hogy ha a szuper- és hipermarketláncok két éven át veszteségesek, becsukhatják a boltot. A fő célpont természetesen a Tesco, de mások is a célkeresztben vannak, az ideológia pedig az, hogy könyvelési trükkökkel veszteségesnek hazudják magukat, miközben kitalicskázzák a pénzt az országból (Svájcba!)l, mi csak azt szeretnénk, ha becsülettel adóznának nálunk.

Ez az érvelés, szokásos módon, azoknak a zsigeri középosztálybeli antikapitalistáknak szól, akik a Fidesz szavazóinak egyik fő hadoszlopát adják, és vagy soha életükben nem láttak közelről vállalkozást (mert így vagy úgy, de állami alkalmazottak), vagy láttak, de olyat nem, amelyik ilyen vagy olyan állami pénz, egyéb rásegítés nélkül nyereséges lenne (bizony, egyre nehezebb is ilyet találni). Különben tudnák, hogy egy veszteséges cég eleve sokkal több pénzzel gazdagítja az államkasszát a különféle kikerülhetetlen adók formájában, mint amennyit az alacsony kulcsú adó formájában pár százalék nyereség után kénytelen volna kifizetni. (És kérdés, hogy ha valóban mintát adunk Európának, hová tiltják ki a Tescót, amikor az anyaországon is kitör a magyar téboly.)

És még ezt az érvelés is gyengítik annak a nyilvánvaló jelei, hogy ezeket a cégeket veszteségessé akarják tenni – plázastoppal, felügyeleti díjnak hívott, önkényesen kivetett többletáfával, vasárnapi zárva tartással, kitiltással a turisztikai helyekről. Egyébként pontosan a pénzek országok közötti rakosgatása a feltétele annak, hogy a magyarországi leányvállalat veszteséges lehessen, és a jobb jövőre gondolva viszonylag olcsó beszerzési forrást nyújtson a Fidesz által oly sokat emlegetett Magyar Családoknak, amelyek főleg azért vásárolnak, mondjuk, a drágább, de politikailag nyíltan elkötelezett CBA-ban, mert más nincs a közelben. (Az “olajozásban” stb. a jelek szerint nincs különbség hazai és külföldi cégek között, ebben egyenlőek a versenyfeltételek.) Beruházásról, fejlesztésről ilyen klímában szó se lehet. Maradunk szinten, vagy az alatt. Ez a cél, le az elpuhult nyugati konzumerizmussal!

Persze igazából semmiféle dicső keresztény vagy nemzeti célról nincs szó, a szabad piacnak, azaz a politikai szabadság létfeltételének a széttaposása folyik Magyarországon egy destruktív ideológia alapján, szűk csoportérdekeknek kedvezve, ahogy az már 1938-ban és 1948-ban is megtörtént – egyszerre neoimrédysta és (Bokros Lajos szavával) neokommunista kampány.

Igazából sajnálnánk, és a politikai nyomással dacoló, távlatosan gondolkodó kapitalista gazdálkodás tanítómestereiként dicsérnénk a Tescót – ha megérdemelné. Csak sajnos nem. Mint a Népszabadság cikkéből is megtudhatjuk, hogy a magyarországi Tesco (és nemcsak ő) kezét-lábát törte, hogy az 2010-es különadó ellenére is jóban legyen az ellene hadat viselő, piaci szabadságát céltudatosan csorbító kormánnyal. Odáig, hogy belementek a tökfejű dinnyeakcióba, stratégiai megállapodást kötöttek, és hogy a kép teljes legyen, megrendeltek egy tanulmányt a Századvégtől, ismeretlen összegért, a Tesco magyar gazdaságban betöltött szerepéről. (Honnan ismerős ez a cselekményelem?) A kormánytanácsadás Prezije nyilván elkészítette a tanulmányt a Tesco pénzén, azt a kormány elolvasta, és ezek szerint azt szűrte le belőle, hogy a Tesco szerepe a magyar gazdaságban negatív, ki kell passzírozni ezt a globálizét a magyar földről.

Most Tescóék belátják, hogy “életük legrosszabb befektetése volt” Orbánék korrumpálása, de hát késő bánat, ebgondolat. Ha mást nem, legalább ismerhetnék Leninnek azt a szellemességét, miszerint “a kapitalisták fogják eladni nekünk a kötelet, amivel felakasztjuk őket”. Nos, az akasztás elmaradt, a sunyi bolsevik logika megmaradt.

Egy kicsit hasonlít ez a játszma ahhoz, ahogyan az Európai Unió, miközben finoman húzogatja az orrát a magyarországi demokráciarombolás és gazdasági ámokfutás miatt, eurómilliárdokkal támogatja ugyanezt, és nem akarja észrevenni, hogy az a pénz nagyrészt hová kerül. Az a különbség, hogy az Unió a piac mellett létező, bürokratikus szervezet, a Tesco, Spar és társaik viszont ott vannak a piacon, és annyit legalább észrevehettek volna, hogy ha ez a kormányzat még nekik is ártó módon, kénye-kedve szerint változtatja a piaci feltételeket, akkor nincs az a pénz, amitől pont az irányukban megjavulna. Biztosan ravasznak képzeli magát, aki a piac ellenségeivel, keleti zsarnokokkal boltol, de az esetek nagy részében ráfázik, még mielőtt a másik fél, a sunyi és erőszakos keleti partner ráfázna.