A szegénységben nincs semmi romantikus. Ott a legfőbb törvény: túlélni a mai napot. Ami ma megszerezhető és elfogyasztható, kihasználható és igénybe vehető, az számít. Ez pedig felülír mindent: igazságot, adott szót, barátságot, beosztást, tervezést. A szerencsés sorsú olvasó úgy tudja talán elképzelni: olyan, mintha háborús övezeteben lenne kénytelen élni. Megszerezni, amit lehet magamnak, túlélni, bármi áron.

Nagyon keveset tudunk a szegényekről, annál több kedvenc rögeszménk van velük kapcsolatban. Túláradó jósággal juttatnánk segélyeket, és meglepődünk, hogy nincs az a pénz, ami elég lenne. Naposcsibéket ajándékozunk, melyek közül kevés éli meg a következő hetet. Vagy azt mondjuk: tanuljatok és többre viszitek! Dolgozzatok! Ne adjunk ezeknek semmit, majd rákényszerülnek, hogy dolgozzanak. De nem dolgoznak, mert helyben nincs semmi, mert nincs képesítésük, mert annyi pénzük sincs, hogy munkát keresni elutazzanak, és nem ők a munkáltatók kedvencei. És marad minden a régiben.

szegénységHogy mit tehetünk mégis a szegényekkel és szegényekért, az túllép a kapitalizmus klasszikus keretein. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha valaki többre akarja vinni, tanuljon és dolgozzon többet. De mi az, ami feltétlenül szükséges ehhez? Hogy az adott személyt körülvevő közösség lehetővé tegye, elfogadja és értékelje ezt a hozzáállást. Itt van a kulcs. Ha nekiállsz dolgozni a kertedben, ne nevetség tárgya legyél, akitől éjjel ellopják a termést, hanem másoknak is követendő példa. Ehhez azonban közösségre, értelmes közösségi normákra van szükség. Amit nem tud az állam fentről létrehozni. Amit nem lehet egy projektben letudni.

Az Igazgyöngy Alapítvány évek óta szívós munkával építi a közösséget Hajdú-Bihar megyében, egy halmozottan hátrányos helyzetű kistérségben. Kemény, kapitalista következetességgel: “mi annak segítünk, aki nekünk is segít. Aki nem tesz semmit hozzá a falu, a közösség életéhez, az nem várhat segítséget tőlünk.”

Ösztöndíjprogramjukban halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek versenyeznek egymással: a legjobban tanuló és problémamentes iskolai viselkedést felmutatók hónap végén költhetnek el tízezer forintot. A helyiek megértették, hogy a tanulásnak van eredménye.

A legkapitalistább tettük, hogy sikeres vállalkozást működtetnek ott, ahol alig van munkahely, és majdnem reménytelen pénzt keresni. Gyerekrajzokat hímeznek az asszonyok, táskát, mobiltartót, párnát készítenek belőle, amit aztán a neten árulnak.

És azok az emberek, akik eddig csak az uzsorásra gondolhattak, ha elfogyott a pénzük, most értelmes munkát végezhetnek és megvehetik azt, amire szükségük van.

Nem tudom, mit lehet tenni a több százezer szegénnyel. Örülök annak, hogy vannak olyanok, akik tudják, hogy legalább néhány százzal mit lehet. Amit viszont mindannyiunknak meg kell tennie: elengedni kedvenc téveszméinket a szegényekkel kapcsolatban.

Kezdetnek ajánlom ezt a filmet.