A napokban Jön a “szegény” és a “gazdag” egészségügy címmel a hvg.hu aggódott joggal a magyar egészségügy jelenén és jövőjén. Az írás röviden összefoglalva megállapítja, hogy az önkormányzatiból államosított egészségügyünk még rosszabbul működik, mint előtte (erre előre és nagy összegben fogadhattunk volna), noha előtte is lényegében állami irányítás alatt állt, csak az önkormányzatok önállóan is önthettek bele egy kis saját pénzt, ízlés szerint:

“az egészségügyi intézményekben elérhető kapacitások meghatározásának joga az államé és nem az önkormányzatoké, hiába volt övék a tulajdon”

Vagyis csak annyi történt, hogy az állami egészségügyből még államibb lett. És milyen tanulságot von le ebből a cikk szerzője, illetve a többször idézett Sinkó Eszter, az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgató-helyettese? Azt, hogy még több állami beavatkozás, vagyis pénz kell a rendszerbe.

“Az állam nem teheti fel a kezét és nem mondhatja azt, hogy nem tudja finanszírozni a rendszert.”

Tehát ha a kecske megette a rábízott káposztát, abból az a tanulság, hogy bízzunk rá még többet. Bravó! Sinkó csak azért aggódik, hogy a lepukkant állami eü mellé belopózik a magán egészségügy és akkor:

“Ha a színvonalas szolgáltatást az állam meg akarja fizettetni a betegekkel, akkor a rendszer élesen kettéválhat és kialakulhat a ‘szegény’ és ‘gazdag’ egészségügy, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.”

És vajon mik lehetnek azok a beláthatatlan következmények? Szerintem nagyon is beláthatóak. Az állami eü, extrapolálva a mai állapotokat, még jobban le fog pukkanni, mellette pedig a tehetősek részére kialakul egy fizetős minőségi eü. Kétségtelen, hogy ez nem mutat valami szépen egy normálisnak szánt társadalomban, de nem is az a megoldás, hogy a dögöljön meg a szomszéd tehene is elv alapján annak sem engedjük a minőségi gyógyulást, aki hajlandó és tud is érte fizetni.

Nem az a megoldás, hogy mindenki államilag rosszul jár (Fotó: MTI)

Nem az a megoldás, hogy mindenki államilag rosszul jár (Fotó: MTI)

Egy közbevetés: Bár nem vagyok konteo fan, nem múlik az a gondolat, hogy egy kormányzati semmittevéssel lerohasztott egészségügy tovább rontja a népegészség állapotát, az pedig elősegítheti egy másik régi megoldatlan ügy, a nyugdíjrendszer működésképtelenségének megoldását. Erre a helyzetre a Fidesz, ellenzékből, naponta népirtás!-t kiáltana.

Szakértőnk azt is mondja:

“Számos tanulmány létezik, amely megmutatja, hogy ugyanannyi pénztömegből a közfinanszírozott egészségügyi rendszer több betegnek nyújt ellátást, mint a magánszektor”

annak ellenére, néhány sorral feljebb maga állapítja meg:

“Magyarországon az uniós átlagnál jóval magasabb a 100 ezer főre jutó kórházi ágyak és az orvos-beteg találkozók száma, ezzel szemben katasztrofálisak a népegészségügyi mutatók.”

Összefoglalom: az állami irányítású, közfinanszírozott egészségügy egy pazarló és kontraproduktív rendszer, mert ugyanannyi pénzből sokkal több embernek nem nyújt megfelelő ellátást, mint amennyit a magánszektor rendesen ellát.

Melyek a magánbiztosítók által finanszírozott, privatizált egészségügy merev elutasításának az okai?

Az egyik kétségkívül az irigység. Emlékezzünk vissza a 300 Ft-os népszavazásra! Az egyik, a zsigeri irigységet erősítő reformellenes propaganda szöveg az volt: Ne legyen vizitdíjas és magánbiztosítós verseny, mert akkor a mi kis járulékocskánkból nyereséget fognak bezsebelni. Senki nem mondta el a pácienseknek, vagy ha elmondta, nem hitte el neki senki, hogy a mai rossz hatékonyságú rendszer vesztesége sokkal nagyobb annál, mint amennyi profitot ebből a magánszektor termelni tudna. Ráadásul az még ellenőrizhető és korlátozható is államilag.

Jelenleg az egészségügy bevételének legfeljebb a 60 %-a fordítódik gyógyításra, a többi eltűnik, ellopják, elfolyik hatékonytalan tevékenységekre. A saccolás nem csak saját kútfőből származik, nekem egy eü-közgazda is 40 % körülire tette a veszteséget. Ha egy piaci rendszerben mondjuk 80 %-ra nőne a gyógyításra fordított összeg, annak fejében , hogy 20 % elmenne a biztosítók működésére és profitra, az eredmény egy mindenki számára sokkal jobb eü-ellátás lenne. Viszont a propaganda soha nem teszi egymás mellé ezeket az érveket.

A másik ok egy teljesen érthetetlen, de a társadalomban mélyen meggyökerezett, zsigeri antikapitalista érzet, ami abban fejeződik ki, hogy az emberek jobban bíznak egy mások pénzével felelőtlenül, korruptan bánó, senki által meg nem választott és rosszul ellenőrzött bürokratában, mint egy vállalkozó kapitalistában, akinek motivációja mindig kiszámítható, mert az nem más, mint a profitérdekeltség.

A harmadik ok szerintem az, hogy a magyar ember több száz éve egyéni túlélési technikákat alkalmaz, kiskapukon, surranó pályákon próbál előnyökhöz jutni, és ez az életmód nem ismeri az együttműködést. Csak zéróösszegű játszmákban tud gondolkodni, amiben csak a másik kárára lehet gazdagodni. Vagy én, vagy ő. A win-win esetek létezésében nem bízik.

Nem kisebb feladat előtt állnak tehát olyan konzervatív pártkezdemények, mint a MoMa és a PKP, amelyeknek konzervatív létükre forradalmian új változtatásokat kellene elérni a közgondolkodásban. Nem kis zavar az erőben.