Mint azt a Polgári Platform tegnapi sajtóközleményében a nyilvánosság elé tárta, segíteni kíván azoknak a magyar állampolgároknak, akik tisztázni szeretnék magukat az amerikai korrupciós vádak alól. A beutazási engedély megtagadása az amerikaiak részéről egyértelmű: az érintettek nem utazhatnak be az országba. Ez nem kitiltást jelent, ahogy ezt néhányan félreértették.

nycSzámukra továbbra is áll a december 5-re szóló amerikai vacsorameghívásunk, a repülőjegyet természetesen nekik kell finanszírozniuk. Reméljük, hogy erre, az eddig az állammal megkötött üzleteik alapján megvan a pénzügyi keretük.

Demokratikus estét tervezünk, így minden magyar állampolgár csatlakozhat, aki szívesen eltöltene ebben az illusztris társaságban néhány órát egy New York-i étteremben.

Miután rendkívül elfoglalt, köztiszteletben álló, állami üzletemberekről van szó, ezért rugalmasan kezeljük az időpontot, és várjuk az esetleges más estékre tett javaslatokat. És miután rendkívül elfoglalt személyekről beszélünk, kérjük a magyar sajtó segítségét is abban, hogy mind a meghívás, mind az arra adott válasz a magyar nyilvánosság elé kerüljön.

2014, október 20.

Kész Zoltán

elnök, Polgári Platform