Rímelt az előbbiekre mindazok véleménye, akik bevallották, hogy ők a kormánypárti jelöltekre szavaznak: valamennyien hangsúlyozták, hogy mennyire jól jött nekik a rezsicsökkentés, és szerintük abban semmi különös, hogy a Fidesz a sajátjainak adta a trafikokat. Ha az MSZP lett volna hatalmon, akkor szoci trafikok lennének, mondták mindannyian.” (Népszabadság)

 

Komolya dilemma elé állította a fővárosi liberális, konzervatív, szabadpiaci szavazókat a baloldal morális és szervezeti széthullása, amit az – a megszokott professzionális módon – közvetlenül az önkormányzati választások előtti hetekre időzített. Budapesten ugyanis így a fővárost “a liberális demokrácia legfontosabb oszlopának” tituláló Bokros Lajos MoMa-elnök került abba a helyzetbe, hogy viszonylag jó eséllyel szavazni lehetett rá, ha más nem, protest jelleggel.

Most akkor bojkottáljunk vagy sem, vagy csak részben, érvényesítsük-e a radikális rendszerkritikát, vagy szavazzunk-e pl. a fodorista, szintén vállalható programmal induló Bodnár Zoltánra? – mérlegelhettük a tegnapi napsütéses vasárnapon, hogy aztán este rájöjjünk: a legfontosabb oszlopnak annyi, Tarlósnak teljesen igaza van: mégsem annyira liberális város Budapest.

Én Ansinn kollégához csatlakozva (“Az önkormányzatokat több ciklus alatt, lépésenként fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy a helyi lakosság érdekében tevékenykedjenek”) tudatosan, a baloldali ellenzék ténykedésétől émelyegve kihagytam a szavazást, nem akartam jutalmazni a szisztematikus hülyének nézésemet, és Béndek Péter érvei közül is elfogadtam, hogy “Egy teljesen más paradigmára van szükség, mint amit az urak nyújtani képesek.”

Márpedig ezért az új paradigmáért dolgozni kell: a következő években egy teljesen új, szabadpiaci politikai pártot kell felépíteni, ami egyaránt nemet mond a fideszes haveri államkapitalizmusra és a baloldali demagógiára. A Kapitalizmus blog tágabb baráti körének, a Szabad Piac Alapítványnak és – főleg – a Polgári Platformnak el kell kezdenie megszerveznie a rokon gondolkodású pártok, civilek, bloggerek baráti körének, hálózatának megszervezését, már ha nem akarjuk boldog passzivitásban tölteni a következő, végtelennek tűnő éveket. De számíthatunk-e ebben a küzdelemben Bokrosra és a MoMára?

Bokros kampányt zár, a baloldallal közösen (fotó: hvg.hu)

Bokros kampányt zár, a baloldallal közösen (fotó: hvg.hu)

Bokros szerint “a választás azt is megmutatta, hogy szükség van egy valódi konzervatív, szabadságelvű, nemzeti elkötelezettségű és európai ihletésű pártra. Ez a MoMa”, amelyről halál komolyan kijelentette, hogy “megkerülhetetlen elemmé változott a magyarországi pártpolitikai erőtérben”, és 2018-ra “országos párt lesz.” Ha ezt a nyilatkozatot csak idáig nézzük, semmi gond: egy kis magabiztos lódítás még nem ártott senkinek, felejtsük el, hogy a rá adott 200 ezer szavazat politikailag abszolúte nem hasznosult a fővárosban. Az üzenet egyértelmű: a MoMa meg akarja, és ’18-ra meg is fogja teremteni az alapjait egy ilyen pártnak.

Igen ám, de a nyilatkozat még folytatódik. “Bokros Lajos szerint a választás üzenete az is, hogy szükség lesz a demokratikus baloldal újjáépítésére is”, az MSZP országos elnökségének el kell döntenie, “részt akar-e venni a nyugat-európai ihletésű baloldal újjáépítésében”, avagy “marad a Fidesz szatellitpártja.” Hogy mi van? Ha valaki konzlib pártot akar építeni, miért törődik a baloldallal? Mi köze hozzá? A Gyurcsányt napokkal korábban dicsérő Bokros odáig ment, hogy közölte, “a MoMa a demokrácia helyreállításában érdekelt”, ezért meghirdeti “a demokratikus erők tartós szövetségét”, amihez “szükség van egységes, európai ihletésű baloldalra is.” (Akkor meg miért szatellitezi le a jövő szövetségesét?)

Ez sajnos az egy bekezdéssel feljebb meghirdetett célnak teljességgel ellentmond. Nyilván jobban járna mindenki egy nem korrupt, nem kaotikus, nem elvtelen, nem megélhetési baloldallal, de ez elsősorban a baloldal problémája, nekünk, a szabadpiaci kapitalizmus barátainak nincs vele dolgunk. Nyilván lehet – kellő önálló erő felmutatása esetén – kivételesen választási együttműködést is kötni a baloldallal is, de nem ez a cél, hiszen az ő érdekük mindig az lesz, hogy a saját “szociális” agendájukat nyomassák, számukra a piaci megoldás csak akkor opció, ha előtte már minden mást kipróbáltak.

Ráadásul minden jel arra mutat, hogy ez a baloldal sok mindent akar, de valóban megújulni nem. Az egyik lúzer, az összes megyei közgyűlést elbukó Együtt-PM részéről Szigetvári Viktor közölte, “folytatni kell az ellenzék megújítását, a szövetségnek kizárólag együtt van jövője.” Tartalmi, érdemi, elvi kérdések, hogy tehát mégis mikre alapozódjon ez a még újabb összefogás, ebben a nyilatkozatban nem fordultak elő, nem kizárt, hogy Gyurcsány Ferenc demokrata párti egységesülése felé tett lépésről van szó.

A Bokros ügyében nemrég országos és fővárosi részre hasadt MSZP részéről Tóbiás József legalább egyértelműen fogalmazott: “a párt vezetése döntött, nem kíván a jövőben részt venni az elitek játékában, nem kötnek több rossz alkut, kifelé nyitnak az emberek, a nép felé”, a kifelé nyitást Gőgös Zoltán elnökhelyettes úgy pontosította, hogy “Menjünk ki az irodából az emberek közé!” Tóbiás beintett a DK-vezérnek (nem fogadják el a Gyurcsány által képviselt “hatalmi, vezérelvű politikát, amely bezárta a baloldalt az elmúlt négy évben”) és beintett a piacpárti nyitásnak is (“a magyar társadalom egy baloldali politikát vár, és az MSZP-t hatalmazta meg azzal, hogy egy nemzeti elkötelezettségű baloldali néppártot felépítésen”).

A legvilágosabban mégis a Munkáspárt 2006 kommunistái fogalmazták meg az új, baloldali konszenzust, függetlenül attól, hogy ők részesei-e lesznek ennek: a párt szerint “teljesen újjá kell szervezni a baloldalt úgy, hogy véglegesen és egyértelműen szakítani kell a neoliberális politikával és annak képviselőivel”. Erről van szó, erre készül a szervezett magyar baloldal. Nincs is nagyon más választásuk.

Nekünk, baloldaliság helyett szabad egyénben, szabad gazdaságban és szabad társadalomban gondolkodó embereknek azonban van. Ne asszisztáljunk ezekhez. Építsük fel a saját bázisunkat, saját hálózatainkat. És majd, ha minden jól megy, a saját pártunkat.