Orbán Viktor az önkormányzati választások előtti kampányfutam szegedi állomásán azt bírta mondani: “Amit a rezsicsökkentéssel mi adtunk az embereknek, a Botka elvette!” Az nem derül ki a tudósításokból, hogy mire is értette ezt, de talán nem is volt értelme, csak a hallgatóságot akarta hergelni egy kicsit.

A mondat viszont felelevenített egy régi emléket. Nem az enyém, másodkézből való a sztori. A 2002-es országgyűlési választások eredményeit az egyik kollegám a Millenáris Parkban, a Fidesz rendezvényén várta. Talán emlékeznek rá: ez volt az, amikor a négyévi kormányzással a háta mögött a párt különösebb kampány-erőfeszítések nélkül, a biztos eredmény tudatában futott neki a Medgyessy Pétert miniszterelnöknek jelölő MSZP legyőzésének. Aznap este először a kisebb vidéki választókörökből jöttek szavazatok feldolgozásának hírei, eleinte a Fidesz vezetett. Amikor azonban elkezdtek befutni a budapesti választókörzetek eredményei is, az előny elapadt és megfordult az állás. Na, ekkor mondta a kollegám mellett álló aktivista: “Pedig mennyi mindent kaptak tőlünk a pestiek: Nemzeti Színházat, Millenáris Parkot, felújításokat!”

Csak azért meséltem ezt el, mert jól rávilágít arra, hogyan gondolkodik az ország népéről, a választókról a Fidesz. Nem csupán Orbán Viktor maga, hanem az egész párt. Ez a kultúrájuk, ez hatja át őket, de ez mozdítja meg a Békemenet résztvevőit is (már akit nem paranccsal, pénzzel vezényelnek ki). Ez bizony még mindig a feudalizmus világa. A jobbágyairól gondoskodó jó úr, aki megvédi népét és hálát, engedelmességet vár cserébe.

Magyar Bálint posztkommunista maffiaállamnak nevezi azt az egyedi, újfajta rendszert, amit a Fidesz felépített. Nem is kívánok én ezzel vitatkozni, csak felhívom a figyelmet, hogy a maffia maga is középkori maradvány intézmény, ugyanezen az alapokon. (Védelmező, jutalmazó családfő, engedelmeskedő családtag, többnyire, de nem feltétlenül és főleg nem kizárólagosan vérségi kötelékek alapján.) A feudális famíliákat is generációkon át szolgálták a jobbágycsaládok, minél régebben, annál nagyobb megbecsülést élvezve. A kézcsók nemcsak a keresztapának járt, hanem a földesúrnak is.

Szóval, 166 évvel a magyar polgári forradalom után itt tartunk. Nem a felnőtt, önálló és önerejéből boldoguló polgárok országa vagyunk, hanem még mindig a hűbéruraktól függő jobbágyoké. Uraink mindent meg is tesznek azért, hogy ne nőjünk fel, ne önállósodjunk, hanem maradjunk a függőség mind szorosabb szálaira kötve.

Legfájóbb persze az, ami az iskolákban zajlik, hiszen annak veszik a lehetőségét, hogy a mai gyermekek – esetleg más országot hazájuknak választva – már szabad felnőttek lehessenek. És a maguk szempontjából igazuk van, hiszen a legnagyobb veszélyt nem az a generáció jelenti az új hűbérurak számára, amelyik a Kádár-rendszerben szocializálódva magába szívta és létszükségletnek tekinti a függést. A veszélyt a következő társaság jelenti, akik gyomra már nem szorul össze a határátlépéskor (azt se tudják, a szüleiké miért), és a legtermészetesebb módon mennek tanulni, dolgozni oda, ahol a boldogulásra a legjobb lehetőségeket vélik megtalálni.

Persze vannak köztük is olyanok, akiket családi, képességbeli, egyéb kötöttségek röghöz kötnek, de a szabad madarak tömegesen szállnak fel a Kárpátok gyűrűjéből. Belőlük már nem lesznek jobbágyok. Hát persze, hogy az alattvalók utánpótlását a következő nemzedékből kell biztosítani.

feudalizmus

 

Azért ne varrjunk mindent a Fidesz nyakába! A baloldal elévülhetetlen “érdemeket” szerzett, amikor a 2002-es választást úgy nyerte meg, hogy bőkezűbb adakozást ígért, mint az elődje, és be is váltotta azt. Nem csak a Medgyessy és Gyurcsány-kormányok jóléti intézkedéseiről van szó. Talán még ennél is súlyosabb vétkük volt a bimbózó magyar piacgazdaság megfojtása és a hazai vállalkozók járadékvadász szerencselovagokká alakítása az uniós források osztogatása révén. Orbánék csak megrántották a pórázt, a gazdaság szereplőit a szocik fűzték fel rá. Na, jó azért kellett az is, hogy a Fidesz gondos munkával tönkretegyen minden nem támogatásból élő szektort és a törvénygyár működtetésével azt is beterelje a hűbéri láncba.

Mostanra tehát sikerült elérni, hogy nem csupán az államnak dolgozók küzdenek a kormány és a csókosok jóindulatáért, de az elvileg független piaci szereplők is. Az önkormányzatok vagyontól és bevételtől való megfosztása, a budapesti önkormányzat működésképtelenné tétele csupán egy változata az eljárásnak. Amikor már a helyi óvodáról is a parlament, meg a kormány dönt, akkor nincs ok aggódni Tiborc panaszai miatt, Dózsa Györgytől már nem kell félni.

Még nem zajlottak le az önkormányzati választások, de az országgyűlésin már bőven túl vagyunk. A vidék népe a földbérlési és trafikkoncessziós botránysorozat után tömegesen szavazott a Fidesz-kormány folytatására. Mert csak helyi hűbérúr-csere történt, a helyzetük lényegében nem változott. Az önkormányzati választások is várhatóan csak egy-két nagyváros egyes kerületeiben hoznak ellenzéki polgármestert, netán képviselőtestületi többséget.

Az üzenet szavak nélkül is világos: nem a helyben élő polgárok teremtik meg a feltételeket és döntenek településük sorsáról, jövőjéről, saját és gyermekeik környezetéről, életkörülményeiről, hanem az úri kegy. Ami visszaad a központosított személyi, társasági jövedelemadóból (újabban az iparűzésiből is), juttat az uniós pénzekből, vagy az önrészt biztosítva teszi lehetővé a közvetlen brüsszeli pályázást. Erre pedig az ellenzék nem képes, nincs helyzetben hozzá.

Ideje volna egy újabb polgári átalakulásnak. Talán nem éppen forradalomnak – azokat el szoktuk bukni -, de a másfél évszázada a fejekben maradt áporodott gondolatok kiseprésének mindenképp. Ideje, hogy pusztuljon az eddigi baloldal, amelyik bőséges források felett rendelkezve nem volt másra képes, mint elmélyíteni az állampolgárok és szervezeteik alávetettségét. Ideje, hogy pusztuljon az eddigi jobboldal, ami külsőségeiben is vállalja a feudális panoptikumot, de ami a nagyobb baj, eszméit is onnan veszi.

Neki kéne látni egy olyan formáció – mozgalom, párt? – szervezésének, amelyik nem ígér gondoskodást, adományokat. Ehelyett két dolgot tűz ki feladatának, ha kormányra kerül:

1.) Mindenki számára biztosítja a lehetőséget (nem a sikert!) ahhoz, hogy úgy boldoguljon, ahogy jónak látja;

2.) Megakadályozza, hogy ebben bárki korlátozza. Lényegében tehát önmagáért felelősséget vállalni képes felnőttnek nézi a választót, akinek a szabadságát kell védeni, nem őt magát.

Ebből lehet azután levezetni mindent. Programot, kampányt, szövetségkötést és annak megtagadását. Sőt, még a társadalmi szolidaritás intézményeit is lehet úgy alakítani, hogy a támogatásra szorulókat nem gyalázzák tartósan kiszolgáltatottá – ahogy a ma a “szociálisan érzékenyek” teszik, hosszú távon biztosítva ezzel saját szükségességüket.

Nem akarom feltalálni a meleg vizet, tudom, hogy vannak ilyen kezdeményezések. Ideje volna viszont szóba állni egymással, mert a jelenleg nagyítóval sem található csoportok nem fogják 2018-ban sem átrajzolni a választások eredményét, de még színesíteni sem. A fentiek talán jók egy közös minimál programhoz. Jelszó: Ne adjatok, csak hagyjatok!