Bojkottáljuk az önkormányzati választásokat!

Nem a szerencsétlenül bonyolított ellenzéki főpolgármester-jelölés és kampány a legnagyobb baj velük. Tavasszal keményen odatettem magam az aláírásgyűjtésben, most nem azért maradtam távol, mert félnék kiállni az aluljáróba, vagy szembesülni az utca emberével.

Amit az önkormányzati választásokról már bőven a törvény beterjesztése és a menetrend kiírása előtt pontosan tudni lehetett, az az volt, hogy nincsen tétjük. Az önkormányzatokat több ciklus alatt, lépésenként fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy a helyi lakosság érdekében tevékenykedjenek. Forrásaik központosítása és a megpántlikázott visszaosztás azt tette lehetővé, hogy a kormányzati szándékokat valósítsák meg a maguk területén.

Persze, arra minden kormány vigyázott, hogy a feladat és a hozzárendelt finanszírozás között feszültség legyen, nehogy veszélyes önállóskodásra maradjon mégis valami kis saját bevétel. Ha egy település önkormányzata esetleg nem csak lopni, korrumpálódni akart (ahogy ezt a központosítók mindegyikről feltételezték), akkor leginkább csak hitelfelvételből tudta kielégíteni a lakosok olyan szükségleteit, amelyek nem szerepeltek a központilag meghatározott feladatokban.

Voltak persze uniós pályázatok is, megint csak központi programok alapján kiírva (és nem ritkán sajátos elbírálással). Nem ostobaságból van lekövezve minden főtér az országban: arra lehetett pénzt kapni. Amíg folyt a munka, addig legalább a kivitelezők és dolgozóik kerestek valamit, ráadásul nem járt később olyan magas fenntartási költségekkel, mint egy működő művelődési ház, vagy uszodaberuházás (ide tetszőleges intézmény behelyettesíthető). A megfelelő helyről vett díszkő később még más hasznokat is hozott.

A 2010-ben hatalomba lépett kormány csak elődei példáját követte, amikor az iskolát, kórházat is kihúzta az önkormányzatok hatásköréből (a finanszírozást nem, csak a pénz elköltéséről való döntést). A képviselőtestület ma már körülbelül csak a polgármesteri hivatal falának a színéről határozhat, de ha jót akar, akkor már tudja, kit kell nyertesnek kihozni a festést végző cég kiválasztásakor. Bármi másban KLIK, kormányhivatal, jegyző, stb. az illetékes, nem a választott testület.

A választás bojkottja már ezért is jogos és logikus lépés lett volna: akárhogy is választják meg az erősen korlátozott hatáskörű képviselőket, az önkormányzat működése nem lesz demokratikus.

A választási törvény átalakítása már csak rátett egy lapáttal. Az új szisztéma Budapesten lényegében béna kacsát csinál a főpolgármesterből. Az egységes városból huszonhárom kiskirályság lesz, azok harca és koalíciója dönti el az életkörülményeinket meghatározó kérdéseket. (Itt azért elmondhatunk egy átkot a SZDSZ fejére is, az egészet ők indították el a rendszerváltáskor.) Hóttmindegy, minek hívják azt a bábot, aki a pulpituson ül majd a díszes ablak alatt.

Ekkor már világossá vált, hogy az önkormányzati választást éppúgy lejtős pályává alakították, mint a parlamentit. A tavaszi tapasztalatok birtokában kézenfekvő volt, hogy nem érdemes a kormánypárt szabályai szerint játszani a tisztességtelen versenyben. A bojkott még egy okot nyert.

Bebetonozva: a fővárost is a kormány embere vezeti (fotó: hvg.hu)

Bebetonozva: a fővárost is a kormány embere vezeti (fotó: hvg.hu)

Ezt követően hangzott el a tusnádfürdői beszéd, ahol a kormányfő nyíltan bejelentette, hogy “illiberális” demokráciát épít, meg a többi, azóta agyoncsócsált bölcsességet. Már komoly elemzők is felvetették a bojkottot, mint válaszlehetőséget. De hiába elemezték szét, forgatták meg a beszéd minden szavát, valahogy egy politikai erő sem vonta le a következtetést: ezek után, aki részt vesz a választásokon, maga is a rendszer részévé válik, pont szerepvállalásával járul hozzá a legitimáláshoz. A civil szervezetek elleni rendőrattak után senkinek nem lehet kétsége az iránt, mit is tehet meg bármely kormánypárttól független demokratikus erő ebben az országban. Erre már csak a bojkott lehet a válasz.

Az ellenzéki pártok ugyan rinyáltak a választás számukra hátrányos szabályai miatt, de szépen felkészültek, és eljátszották a nekik kiosztott szerepeket. Úgy csinálnak, mintha lehetne esélyes és értelmes alternatíva. Azt hirdetik, hogy az Orbán-rendszer megdöntését az önkormányzatokban kell elkezdeni, ehhez persze jelöltjeiknek be kell jutniuk.

Könyörgöm, Esztergomban sikerült a múltkor nem kormánypárti polgármestert választani. Nagyszerű és tiszteletre méltó volt Tétényi Éva négy éves küzdelme az omnipotens hatalommal. Na de, őszintén: szeretne Ön olyan településen élni, ahol hol a tömegközlekedés áll le, hol a közvilágítás, az egyéb működési zavarokról nem is beszélve? És ha esetleg nemcsak a polgármester, de a képviselőtestület többsége is ellenzéki, akkor mi van? Tudnak kezdeni pénz, erőforrás nélkül bármit is?

Ja, találtak még valami kis mozgásteret? Akkor szólok: az Országgyűlés működési szabályai szerint két nap alatt lehet bármely törvényt módosítani és azt is elvonni. (Köszönet a kétharmadot hozó két helyért határon túli véreinknek! Ti 2004-et nem felejtitek, mi 2014-et nem fogjuk.) Ki gondolja komolyan, hogy az önkormányzatokban az ellenzék – kisebbségben, vagy többségben – tud kezdeni bármit is a demokrácia helyreállítása érdekében? Aki be is jut majd valahová, annak is egy dologra lesz lehetősége: sértetten eldünnyögni a mikrofonokba, hogy már megint milyen csúnyán viselkedett a kormánytöbbség.

Más szempontok mozgatták itt a részvételt. Nem a közjó, csak a pártérdekek. Talán a párttagok egy részének jövedelemhez juttatása az önkormányzati pozíciókban. Talán csak a választásokra irányuló médiafigyelem kihasználása a párt reklámozására. Talán más.

Mindezért megéri azt hazudni az embereknek: van remény, van lehetőség az önkormányzatokból kiindulva változtatni? Úgy tűnik, meg. Persze lehet, hogy az állítás hirdetője hiszi is, amit mond. Akkor magának is hazudik. Ha nem akarta is, a NER szekértolójává vált.

Lezárult a közelgő önkormányzati választásokon indulni kívánó jelöltek aláírásgyűjtése. Az íveket leadták, az ellenőrzések lezárultak, nagyjából mindenki tudhatja, kik közül választhat a képviselő testületbe illetve a polgármesteri, főpolgármesteri posztra pályázók közül. Most nekünk, választóknak kell eldöntenünk, mit is teszünk október 12-én. Lesz persze még kampány is, lassan már szivárognak a programok, kezdenek ömleni az ígéretek és fenyegetések. Aki akarja, dönthet ezek alapján is, de súlyos tévedésbe fog esni, ha ezt teszi.

Az eddig ismertté vált programok vágyakról, álmokról szólnak, arról egy hang sincsen, mit kezdenének a kialakult helyzettel, a kormányzati ellenszéllel. Nyilván szerzőik is úgy gondolják, hogy soha nem kell megpróbálkoznia végrehajtással, vagy már készen vannak a “Mi akartuk, de nem hagyták” típusú mentegetőzések.

Még mindig van idő megszervezni az egyetlen korrekt választ: a bojkottot.

Az én dilemmám tehát messze nem az: kire szavazzak? Pontosan tudom, hogy senkire. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét csakis együtt nem működéssel lehet megváltoztatni. A kérdés számomra most a következő: el se menjek, vagy adjak le érvénytelen szavazatot? Az otthon maradással azt üzenném: nem kívánok a nekem juttatott látszatjoggal élni, nem kívánok választani, ha tökmindegy a végeredmény. Viszont így beleszámolnak majd a lusta, buta, gyáva népbe, el sem jut senkihez a tiltakozásom. Az érvénytelen szavazat üzenete az lehet: én ugyan öntudatos állampolgárként élnék a jogommal, de senki nem képviseli azt, amit én gondolok. De ez sem igaz, vannak jó programok. Tudnék én mit támogatni, ha volna értelme.

Egyik sem jó megoldás. Ki kéne találni egy olyan jelzést, amit a szavazólapon elhelyezve kifejezzük: tiltakozunk az illiberális demokrácia választási cirkusza ellen, bojkottáljuk a választást. Az üresen hagyott szavazólap visszaélésekre ad alkalmat. Az én javaslatom: szép nagy B betű néhány – ha nem is mind, de egynél több – jelölt melletti karikába. Azért több, mert egyet esetleg még szavazatként értékelnek. A B természetesen a bojkottot, az együttműködés megtagadását jelenti.