Nem, nem szabad jósolni.

2010-ben, a választás előtt írtam egy cikket az akkor még ki sem kiáltott NER működési elvéről. Eszerint Magyarországon megszűnőben van a képviseleti demokrácia. Helyette a fideszes kormányzó elit arra a többségi factionre, érdek- és véleménykoalícióra fog támaszkodni, amit az akkori választások előestéjén egy átfogó érdek és egy átfogó szenvedély tart össze. Az érdek az, hogy a koalíció résztvevői (minél) többet kapjanak az államtól, a szenvedély az “antikommunizmus”, ami rég nem kommunistaellenességet jelent, hanem a dühöt azzal a kormányzással szemben, amelyik nem tud többet adni.

Abból kiindulva, hogy az új kormány sem tud majd többet adni (vissza abból, amit elvesz), és a komcsik le lesznek győzve, tehát a düh kisebb hatásfokkal dolgozik, nem bírtam ki, hogy ne jósoljak. Úgyhogy akkor azt írtam, ilyen nagy koalíciót lehetetlen fenntartani a győzelem után. És mivel egyre több csoport csalódik majd a várakozásában, a Fidesz vagy beéri azzal, amit teljesíteni tud (kisebb érdekközösségnek jár a kedvében, de annak a támogatása is elég a biztonságos kormányzáshoz), vagy megerősödik a Jobbik.

Alábecsültem az emberi találékonyságot és a specifikusan magyar hülyeséget is. Ez utóbbin nem valami genetikus vagy nemzetkarakterológiai átkot kell érteni, hanem a politikai elit 1994 óta (1998-től szünet nélkül) tartó könyörtelen butítómunkájának eredményét. Voltak erőtlen és kudarcra ítélt kísérletek (Gyurcsány, 2006-7) és kényszerhelyzetben, vesztenivaló nélkül hozott intézkedések (Bajnai, 2009-10), de mindez fittyfenét sem ért a létező jobboldal masszív gazdaságinacionalista (2002 óta szilajul antikapitalista), államkultuszos és számtanellenes propagandájához képest.

A kétharmadhoz vezető időszakban tízezercsillió publicisztikát és objektív politológusi elemzést lehetett olvasni arról, hogy milyen rosszul kormányoz Gyurcsány, és milyen ügyesen állítja maga mellé a tömegeket a Fidesz, csak hát ezek az elemzések azzal a jóhiszemű, de téves feltevéssel dolgoztak, hogy Orbán azért állítja ilyen propagandával maga mellé a  többséget, mert a többség kis buta, és másképpen nem lehet hatni rá. Orbán pedig tudja, hogyan kell jól kormányozni, és miután megnyerte a választást, úgy is fog. Kétszeresen is fordítva volt: a többséget a propaganda erősítette meg már addig is mesterségesen kifejlesztett butaságában, Orbán pedig nem azt tudta, hogyan kell abszolút értelemben, a nemzetnek hasznosan jól kormányozni, hanem azt, hogy az ily módon előkészített többséget hogyan kell kormányozni.

A választási győzelem után a feladat az volt, hogy miközben
a) a kivételezettek belső körének iszonyú pénzeket csatornáznak át részben a gazdagabb európai országok adóiból (uniós támogatások), részben a magyarországi szegényektől (világrekord áfa, adójóváírás megszüntetése, megadóztatott minimálbér, nemzeti dohányboltok stb.), részben a közrendű üzleti szférából (vállalkozások nyomorgatása),
b) és a többség semmivel sem él jobban, mint addig, sőt nemegyszer rosszabbul él,
c) időnként muszáj nyugati mércével még éppen elfogadható szabadságú választásokat tartani –
mégiscsak megőrizzék a többség támogatását vagy legalább közömbösségét, hogy zavartalanul folytathassák az átcsatornázást.

Az egyik út természetesen az eleve torzító választási rendszer átalakítása oly módon, hogy ha a legnagyobb párt kisebbségben marad, az is többségként működjön úgy, hogy nem kényszerül kormánykoalícióra. Hogy ezt hogyan, milyen külső és belső, tudatos és tudatlanságból fakadó segédlettel sikerült Európában elfogadtatni, az nem ennek a cikknek a témája. A lényeg az, hogy miután valamiért meghiúsult a választási regisztráció terve (vagyis az az elgondolás, hogy minimálisra lehet korlátozni a szavazatvásárláshoz szükséges befektetést), és az egyéb óvintézkedések hiába vezettek volna parlamenti többséghez, nem garantálták volna a politikai nyugalmat, tartalmi politikát kellett folytatni. Többségi factiont kellett kialakítani legyőzendő politikai ellenség és állami tartalékok nélkül.

Ekkor született a rezsicsökkentés ötlete, ahol az ellenség szerepét a külföldi tulajdonú energiacégek töltötték be, az állam pedig eljátszhatta a jótékony Robin Hoodot (amikor lefordítottam a számla megtakarításról szóló sorát egy baloldali, nem ám “neoliberális” német politológusnak, nyerített a röhögéstől). A rezsicsökkentés lényegében a tavaszi választásig volt fontos, az önkormányzati választások előtt még futja pár százalékra, aztán utánuk a vízözön, illetve az áramszünet, de még inkább a gázáremelés, ha az ukrajnai események azon a pályán haladnak tovább, mint eddig. Akkor rezsicsökkentés volt-nincs.

Van másik. A bankokat mindenki utálja, tartozást fizetni mindenki utál, elérkezett hát az idő, hogy a Fidesz betartsa a Jobbik 2010-es választási ígéretét, és “megmentse a devizahiteleseket”. Elszámoltatják hát a bankokat. Nem mintha a bankok és főleg a bankfelügyelet maszületett ártatlanságok lennének az ügyben, de a kormánynak sikerült úgy megoldania a rég húzódó válsághelyzetet, hogy az Emberek egyáltalán ne érezzék magukat felelősnek, ellenben a Rossz Bankok ártatlan áldozatának. Továbbá sikerült megjutalmaznia azokat, akiknek a piacgazdaság alapelemeiről, úgymint árfolyam, a nemzeti valuta ereje és a nemzetgazdaság egészsége közötti összefüggés vagy a a gazdasági egészség alapvető jelei, fogalmuk sincs, azoknak a kárára, akiknek van.

Mivel Magyarország már nem minősül liberális demokráciának, amelynek egyik ismérve a szerződések szentsége, egy másik a visszamenőleges törvény vagy a jogalkotás tilalma, most azt se részletezzük, hogy milyen roncsolást végzett a megoldásnak ez a módja a liberális demokrácia alapjaiban. Sem azt, hogy milyen hatással lesz ez a bankok hitelpolitikájára (azt viszont megjegyezzük, hogy Széchenyi nem kúriaépítésre és hintóbeszerzésre gondolt, amikor üdvösnek találta a jelzáloghitel bevezetését).

A kormányzat sejthető tervei szerint úgyis egyre inkább az állam adna hitelt, remek.

Volt egyszer egy párt, amelyik a gazdaságot munkaalapra akarta helyezni, programjában a “kamatrabszolgaság” megszüntetését és a bankok államosítását helyezte kilátásba, mindezt erőteljes propagandatevékenységgel körítette, de ez nem a Fidesz volt. Végül is az illető pártnak nem sikerült az ország gazdaságát föllendítenie, bár a legenda úgy tartja. Nem mintha a Fidesz nem lenne részese az 1945 utáni emberi jogi konszenzusnak, amelyik tabunak tartja a szóban forgó párt emberi jogokat semmibe vevő politikáját, de a gazdaság meggyógyításáról szóló legendát mintha szívesen beszopná.

Annyi biztos, hogy még nem volt olyan gazdaság a világon, amelyik a bankok gyengítésétől és megbélyegzésétől indult volna lendületes fejlődésnek. A magyar se fog. A 2010-es fő gazdasági jelszóról, az államadósság csökkentéséről ma már egy kukkot se hallani. A rezsicsökkentés kudarca talán már tavaszra cáfolhatatlan lesz (talán, mert nem jósolok, mostantól a számra ütök, ha kiszalad rajt valami jövendölés). A bankok “elszámoltatásának” kudarca nem tudom, mikor derül ki.

Egyelőre viszont mégis az van, amit a Nemzeti csapásban levezettem: mivel a zsebekbe tömhető pénz mennyisége véges, a hatalmas, átfogó érdekkoalíciót nem lehet fenntartani. Tegnap Simicska, holnap Csányi. Aztán hamarosan Pintér. Az állam máris félig megbénult a főurak belharcai miatt.

S hogy a kép kerek legyen, ismét előkerült az abszolút propaganda-mentőötlet, a Magyarország méretű gazdaságot garantáltan romba döntő budapesti olimpia. Egyelőre csak tesztléggömbnek látszik, de ha a másik két hadászati elgondolás bedől, könnyen ez lehet a főcsapás új iránya. Mindenesetre Borkai Zsolt MOB-elnök, miután júliusban még a 2028-as olimpia megrendezését tartotta reálisnak, pár napja már előrehozta a realitást 2024-re, és ez jelez valamit. A sportot majdnem mindenki szereti, és hagyományosan jó olimpiai szereplésünk  a zöm szemében a magyar kivételesség egyik utolsó bizonyítéka. A propagandát tehát arra lehet építeni, hogy aki nem akar Budapestre olimpiát, az nemzetellenes (“fogjunk egy kötelet” stb.), sőt hazaáruló.

Pedig fordítva.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság übermaffia-jellegéről és kártékonyságáról itt írtam. Ezzel csak a FIFA vetekszik. Érdekes lesz ám az oroszországi vébé, még érdekesebb a katari. De még az alvállalkozások is borzalmasak. Ukrajna, Lengyelországra való tekintettel, megkapta a 2012-es Európa-bajnokság közös rendezésének a jogát. Tekintet nélkül nyomorára, gazdaságának az állapotára. Föl is építettek pár  vadonatúj, csilivili stadiont – 2012-re. Az egyiket Donyeck városában.  Láthatóan vonzó a példa.

A lényeg a kampány. Utánuk a…

Kiemelt kép: hvg.hu