Magyarország és vele együtt a volt szovjet szatelitországok nem tartoznak a világ szegényebb régiói közé. Magyarországon az egy főre eső GDP 22 ezer dollár, ami messze a világ 12 ezer dolláros átlaga fölött van. Magyarország az 50. helyen áll az egy főre eső GDP tekintetében, ami összhangban áll a produktivitási rangsorban elfoglalt helyével. Az ország a XIX. század eleje óta az emberi lét minden lényeges paraméterét tekintve az emberiség legszerencsésebb egynegyedéhez tartozott, beleértve a születéskor várható élettartamot, az egy főre eső kalóriafogyasztást, egészségügyi ellátást és oktatást.

Ha tehát a világ leggazdagabb adófizetői úgy gondolják, hogy van pénzük szegényebb országok támogatására, akkor találhatnának legalább száz olyan országot a földön, ahol a pénzüknek jobb helye lenne. És akkor nem is beszéltünk még olyan, az emberiség jólétét érintő kutatásokról, mint az űr felfedezése, pusztító betegségek és járványok elleni küzdelem, vagy ott van annak az 1,3 milliárd embernek az ügye, akiknek nincs vízvezetéke. Tehát a nyugati adófizető szemszögéből Magyarországot támogatni nem valami ésszerű ötlet.

Akkor mégis miért utalnak minden évben a nyugati adófizetők ezekbe az országokba az illető országok GDP-jének 0,5 és 4%-a közötti összeget?

A történet a hidegháború végéhez, az 1990-es évek elejéig nyúlik vissza. A hidegháború a Nyugat, illetve az alulról szerveződött társadalmi modell, vagy ha úgy tetszik, liberális demokrácia hatalmas győzelmét eredményezte; a Nyugat határai vagy 2000 kilométerrel keletebbre tolódtak. Ezt a nyereséget konszolidálni kellett. Volt akkor egy – nem is annyira hallgatólagos – megállapodás az Egyesült Államok és a nyugat-európaiak között: eszerint az Egyesült Államok továbbra is Oroszországra fog koncentrálni, míg Nyugat-Európa a volt kelet-európai országok nyugati integrációját fogja segíteni. A végső cél az egész volt kommunista blokk, és végső soron Oroszország nyugati civilizációba olvasztása volt. Így lett néhány olyan kelet-európai ország is az EU és a NATO tagja, amelyeknek sem gazdasági, sem társadalmi fejlettsége, sem pedig geostratégiai elhelyezkedése ezt nem indokolta.

Barroso Orbánnal: mit finanszíroznak? (Fotó: MTI)

Barroso Orbánnal: a viták dacára dől a lé (Fotó: MTI)

A Nyugathoz csatlakozás a kelet-európaiak számára nagyszerű lehetőségeket nyitott meg. Megnyíltak előttük a világ legjobb egyetemei, tudományos műhelyei, piaci lehetőségei, elérhetővé váltak a nyugati termékek és kultúra. Lehetőségük lett egy hatalmas, multikulturális piacon keresni a boldogulásukat. Ennek fejében csak néhány játékszabályt kellett betartani: a törvény uralmát, korlátozott és számon kérhető kormányzást, nyílt politikai versenyt a hatalomért, a magántulajdon szentségét, individuális szabadságjogokat, független intézményrendszert. Az EU-támogatások az ehhez szükséges infrastruktúra és intézményrendszer kiépítését szolgálták volna.

De a pénz nem tud mentalitást vásárolni. A mai magyar rezsim, amelyik látható módon bebetonozta magát a hatalomba, szembefordult a Nyugathoz tartozás gondolatával. A mai magyar rezsim háborút folytat a demokratikus kapitalizmus szinte minden intézménye ellen (magántulajdon, szólásszabadság, civil társadalom, átlátható közigazgatás, politikai és piaci verseny, piacgazdaság). A mai magyar rezsim félre nem érthető módon deklarálta, hogy nem kér a nyugati értékekből, és nem kíván a nyugati civilizáció része lenni. Így az uniós támogatások kontraproduktívvá váltak; a támogatás nem közelebb hozza az országot a Nyugathoz, hanem távolítja attól.

Az így befolyó pénzek csak fenntartják azt a korrupt mentalitást, amelyből a mai rezsim kinőtt, és amelynek erősödése csak távolítja az országot a Nyugattól. Itt az ideje, hogy a nyugati adófizetők megkérdezzék: miért is kell egy olyan országot támogatniuk, amelyik minden lehetséges területen szemben áll a nyugati értékekkel és érdekekkel? Az Európai Uniónak nem lenne nehéz okot találni arra, hogy a Magyarország számára folyósított támogatást felfüggessze. Egy komoly korrupcióellenes vizsgálat az Európai Unió részéről számtalan korrupciós esetet találna az elmúlt évekből.

A pénzek felfüggesztésének persze van némi kockázata Nyugat-Európa számára. A szélsőjobboldali pártok, mint a Jobbik megerősödése, az ország további putyinizálódása aggodalomra adhat okot, ugyanakkor nem valószínű, hogy van alapja. A rezsim ugyan közvetve fenyegetőzik azzal, hogy kivezetheti az országot az Európai Unióból, de ők is tudják, hogy az uniós tagság elvesztése katasztrofális gazdasági következményekkel járna, amely messze túlmutat a megszűnt támogatásokon. Növekvő országkockázat, magasabb kamatlábak, piacok elvesztése – ezek csak a legnyilvánvalóbbak a várható következményekből. Az Orbán-rezsim kétszer is meggondolná, hogy erre az útra lépjen-e, mivel ez a saját maga által kiépített, az EU-támogatások becsatornázásán hízlalt oligarchikus rendszert is érzékenyen érintené. Nem is beszélve arról, hogy az Európai Unió elhagyását már politikailag is nehéz lenne eladni az országban.

Magyarországnak, csakúgy mint a többi kelet európai országnak, nagy szüksége lenne egy valódi nemzetközi versenypiacokon megerősősödött meritokráciára. Az EU-pénzek – jelenleg – ennek éppen az ellenkezőjét szolgálják, egy olyan gerinctelen, álszent klikk felemelkedését, hatalomban tartását, amely egyfelől tartja a markát az EU-alamizsnáért, miközben a hetvenes évek legostobább retorikájával uszít a nyugati értékek ellen.

Az európai támogatások befagyasztása mind az EU-nak, mind Magyarországnak jót tenne. Nem előnyös ugyanis az ország mentalitása szempontjából, hogy az országba áramló “ingyen” pénzek a meglévő korrupciós kultúrát tartják fenn, és egy nyugatellenes ideológiát terjesztő kormányt népszerűsítenek. Az EU szempontjából pedig a magyar rezsim megfegyelmezése az európai értékek megerősítését jelentené, amely elősegítené a további integrációt.