Gyűjtői körökből olyan híreket hallunk, hogy a magyar jegybank elnöke két kamionra való megnyomott bankjegyívet zúzatott be (extra papír, vízjel, hologram, minden). A zúzalékból brikettet préseltek, és szűkölködő óvodáknak adományozták. Hangzani rémesen hangzik, de ezt még tökéletesen ésszerűnek és erkölcsösnek is tarthatjuk. A bankjegyeket periodikusan ki szokták cserélni biztonsági okokból, a magyar jegybank már késésben is van ezzel a teendővel. És azt, hogy a tökéletes minőségű. mivelhogy azonos bankjegyíveket bűnözök ne tudják felhasználni, csak úgy lehet megelőzni száz százalékos biztonsággal, ha bezúzzák a papírt. A jótékony célú felhasználást is csak helyeselni tudjuk.

Kevésbé meggyőző az, amivel a tiszaroffi kastélyvásárlást indokolják:

Az elmúlt évtizedekben a magyar jegybank tulajdonába több mint 20 ingatlan tartozott, közülük hetet kifejezetten üdülési célra használtak. Ezt az üdülési hálózatot az MNB korábbi vezetése 2009-ig felszámolta. A mostani ingatlanvásárlás nyomán összesen egy képzési és szabadidőközponttal rendelkezik a jegybank, amelyhez a jelenlegi nyomott ingatlanpiaci árakat kihasználva, kedvező áron jutott hozzá – fogalmazott az elnök, aki szerint hasonló minőségű és célú oktatási és szabadidőközpont több országban is létezik az európai jegybankoknál.

Ebből az ártatlan olvasó azt sejtené, hogy Matolcsy elődei elkótyavetyélték a jegybank ősi jussát, s ebből az új elnök ügyesen, jó üzletet csinálva visszaszerez valamicskét (tényleg nem veszélyes összeg, 415 milllió huf, ahogy Matolcsy mondaná.) Csak az a gond, hogy az a bizonyos hét üdülő nem ősi jussként, nem ügyes gazdálkodás eredményeként, és még csak nem is az adófizetők kissé nagyvonalúan felhasznált pénzéből került az MNB birtokába, hanem még az átkos régi időkben, kártérítés nélküli államosítással, magyarul rablással. Ami az “európai jegybankokat” illeti, Hergár Eszter kommunikációs vezető Nyugat-Európából az egy szál portugál és a belga szabadidő-központ mellett a Deutsche Bundesbank négy üdülőjét (ebből három vidéki) említi példaként. Ehhez csak annyit ajánlatos tudni, hogy a német jegybanknak kilencezer alkalmazottja van (nagy leépítések után), a magyarnak meg ezer. De ezt sem sajnáljuk: ha kereskedelmi bankoknak lehetnek csöndes környezetben szép kivitelű elvonulóhelyeik, az MNB-nek miért ne lehetne?

18 milliárd irodaházra? Hát nem olcsó, pláne a piac kikerülésével. Az alapítványoknak átutalt 200 milliárd viszont végképp megakadt a torkunkon. Az MNB nyeresége: árfolyamnyereség, a forint gyengüléséből származik, ezt eddig be kellett fizetni a költségvetésbe, most már nem, azaz Matolcsyék gyakorlatilag az adófizetőktől veszik el, és látszatra követhetetlen célokra fordítják. Aztán a célok kiderültek az interjúból, amit Matolcsy a vs.hu-nak adott, és azóta tudjuk követni, de a torokzár nem múlt el.

Matolcsy bejelentette, hogy ezt a pénzt, a magyar felső oktatás éves állami támogatásának mintegy másfélszeresét oktatási célokra akarja fordítani. Nem esünk abba a hibába, hogy az éves kiadást csak úgy odatesszük az egyszeri beruházást is magába foglaló összeg mellé, de akkor is, ha ez beruházás: mikor, hogyan és kinek térül meg?

Az alapítandó intézmények a következők:

Közgazdasági és pénzügyi kart építünk a Kecskeméti Főiskolán, pénzügyi kart Marosvásárhelyen, angol és magyar nyelvű doktori iskolát a budai Várban, és középfokú pénzügyi képzési központot Pesten

Miért van rájuk szükség?

Döntően azért, mert a magyar közgazdasági és pénzügyi képzésben még mindig a korábbi, mára meghaladott neoliberális közgazdasági iskola tanai, tévedései a meghatározóak.

Nekünk nem kifejezetten ez volt a benyomásunk, hanem az, hogy nem utolsósorban a magyar közgazdasági képzésből (például a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemről, ahol Matolcsy végzett) a “neoliberalizmus” elszánt ellenségeinek sokasága került ki nemzedékeken át, akik kormányon is, ellenzékben is, “jobboldalon” is, “baloldalon” is lelkesen hirdetik az igét, és hogyha hozzájutnak, cselekszenek. Mondhatnánk, az antineoliberális közgazdasági iskola tanai, tévedései a meghatározók.

De mikor is derült ki, hogy a “neoliberalizmus” (magyarországi jelentése: az összeadás-kivonás ismerete és az a képzet, hogy pénz nem munkából lesz, meg nem is abból, hogy az állam – az adófizetők egy része – ad annak, aki bejelenti rá az igényét), szóval ez az ún. “neoliberalizmus” elbukott?

2010-től egy új politika és új gazdaságpolitika hozta ki Magyarországot a nyílt pénzügyi és rejtett erkölcsi, társadalmi, gazdasági válságból, ez a siker egy új közgazdasági gondolkodáson alapult, ami gyökeresen eltér a neoliberális tanoktól. 

Így Matolcsy. Függetlenül attól, hogy szerintünk Magyarország továbbra is erkölcsi és társadalmi válságban van (a mentális válságról nem is beszélve), meg hogy a gazdasági válság egyáltalán nem rejtett, halkan megjegyeznénk, hogy a pénzügyi válságból nem 2010-ben hozta ki egy új gazdaságpolitika az országot, és az se biztos, hogy újabban kihozta

Költekezésből nemcsak a “neoliberálisok” szerint lesz eladósodás.

Matolcsy magabiztosságát nyilván az indokolja, hogy 2014 második negyedévében csaknem 4 százalékkal nőtt a GDP az előző év hasonló időszakához képest. Ezt Matolcsy az ő nevével fémjelzett unortodox gazdaságpolitikának tulajdonítja. Egyszerű az összefüggés. De pontosan az ő egyszerű észjárását példaként tisztelve egy másik magyarázatot is találhatunk. 2010 és 2013 között Magyarország gazdasági-pénzügyi csúcsminiszterét Matolcsy Györgynek hívták. A gazdaság ekkor nem hogy kilőtt vagy csak szerényen talpraállt volna, de a válság előtti szint alatt vergődött.

2013 márciusában Matolcsy távozott a kormányból, és helyébe a nem éppen briliáns, de legalább nem, ööö, hóbortos Varga Mihály lépett.  Csak a vak nem látja az unortodoxan egyszerű összefüggést, hogy ez a puszta tény is elég volt ahhoz, hogy megálljon a gazdaság sorvadása, és a roppant alacsony bázishoz képest egy kicsit magára találjon a GDP.

Vagy nem így volt? Majd a várbeli doktoranduszok kikutatják.

Komolyabban: blogunk kis körén belül ahhoz a szektorhoz tartozom, amely szerint a gyakorlatban, Magyarországon sohasem lesz kilábalás, ha az adófizetők pénzének nagy részét minden más helyett nem költik oktatásra. Arra, hogy hátrányos helyzetű családok gyermekeit rendesen megtanítsák írni, olvasni, számolni, számítógépes alapismeretekre, angolra, a gazdálkodás, az ügyintézés, a jog és a demokratikus cselekvés alapszabályaira. (Egy egyszerű kritérium szerint a magyar gyerekek fele hátrányos helyzetű az erkölcsi, gazdasági és társadalmi válság Matolcsy-féle leküzdésének köszönhetően. Ma még csak a fele.) Az oktatás másik végén pedig nem állítanak föl vagy nem hagynak működni – a hallgatókat ösztöndíjakkal támogatva – legalább meglehetős európai színvonalú egyetemeket, különös tekintettel a műszaki és üzleti képzésre.

Ha Magyarország ebből nem lábal ki, akkor egyre mélyebbre csúszik, és egyre többe fog kerülni a kilábalás. És tessék, Matolcsy bejelenti, hogy bizony van kapásból 200 milliárd az oktatásra – az unortodox hóbortokkal való agymosásra. Ennek az összegnek a töredékéből százakat lehetne kitaníttatni a legjobb amerikai egyetemeken, közgazdászokat, politikusokat, diplomatákat, meglenne az új elit. Ha akarnának új elitet. Vagy egyáltalán, elitet a harminc-negyven éve végzett budapesti jogászok és közgazdák szűk baráti és cselédi körén kívül.

Kétszáz milliárd aprópénz az elvert manyupos és az országot orosz fogollyá tévő paksi 3000-3000 milliárdhoz képest. De akkor is több, mint hülyeség: bűn, bűn, bűn.