A magyar mezőgazdásznak csak két esetben van baja: ha rossz a termés és, ha jó. Szinte minden évben felrepül valami panasz, hogy ebből-abból túl sok termett, nem lehet eladni, csak nagyon olcsón. Idén az alma van műsoron.

A rekordtermés mellé bekavar az orosz élelmiszer-behozatali embargó is, a gazdák attól félnek, hogy a szomszédos országok eddig Oroszhonba eladott almatömege is a magyar piacon keres majd vevőt. No, de sebaj, a kormány megígérte, hogy segít a gondokon. Ráadásul most nem is olyan ostoba módon, hogy árkartellt szervez, mint Buday Gyula államtitkár két éve, amikor a dinnye termett bőségesen. (Akkor a 99 forint alatti áron buktak ki. Ön idén mennyiért vett dinnyét?) Nem, most inkább új exportpiacok, illetve a hazai kereslet bővítése (pl. az iskola-alma program kiterjesztése a járandó út.

Mi is a baj ezzel, hiszen a megoldások igencsak piackonformak?

Először is: a termelők. A magyarság ezerkétszáz éve él a Kárpát-medencében, és mióta felhagytunk a kalandozásokkal, rátértünk a mezőgazdálkodásra, azóta is eltelt egy évezred. Már észre kellett volna venni, hogy az időjárás errefelé elég változékony. Ez pedig ugye azzal jár, hogy az egyes növényfajtákra időnként jó év jár, időnként pedig rossz. A probléma kezelésére már ki lehetett volna találni a megoldásokat. Ötlethiány esetén javaslom a Bibliából József történetét.

Aki gazdálkodik, annak arra is gondolnia kell, hogy mi történik a beérett terméssel. Az almatermelőknek pedig még mázlijuk is van: az almachips, 100%-os almalé kimondottan jól illik a mostani egészségtudatos étrendekbe, tehát a nyersen el nem adható és tárolható gyümölcsöt érdemes feldolgozni és úgy piacra dobni. Persze a kevésbé egészségtudatos származékoknak is van tere. Az almapálinka szintén trendi lehet egy kis marketingmunkával. (A pálinka-vonal máris menő.) És nyilván sok mindent ki lehet még találni, meghonosítani más népek konyhájából. Szóval ki kéne alakítani a raktárakat, feldolgozókat, nem csak az almafákat nevelgetni. Esetleg összefogással, együttműködéssel, ami persze a magyar gazdák híresen gyenge pontja.

alma-mti

Most persze a bőséges termés mellé járul még az orosz importtilalom is, ami egyértelműen piaczavaró politikai lépés, tehát valamilyen szinten jogos, hogy ez ellen állami fellépést kérnek a gazdálkodók. Na, de kérem: még göngyölegre is támogatást kérni a gyümölcs leszedéséhez? Mégis, mihez kezdtek volna embargó nélkül?

Másodszor: felmerült a belföldi almafogyasztás bővítéséhez a ma is működő iskola-alma program kibővítése. Ez rendben lenne, az iskolai, a kórházi, nyugdíjas otthoni menükben igazán helye van ennek az egészséges gyümölcsnek. Csakhogy ez az állítás akkor is igaz, ha nincs rekordtermés a hazai gyümölcsösökben. És itt felmerül a kérdés: kit is kell szolgálnia egy kormányzatnak: a lakosságot, vagy a termelőket? Pontosabban: a közpénzből az almatermelőket, vagy a fogyasztók rászoruló csoportjait kell támogatni? A bőséges almatermés leszorítja az alma árát. Nagy baj az, ha a lakosság olcsóbban jut hozzá? A fent említett közétkeztetéseknek nem akkor kell almavásárlási támogatást adni, amikor a gyümölcs olcsó, hanem akkor, amikor drága.

Nem gondolom, hogy az államnak bele kéne szólnia a lakosok táplálkozásába. De, ha már közpénzből etetnek, mint a menzákon, akkor kutya kötelessége a lehető legjobbat kihozni a dologból. Azok számára pedig, akik saját zsebükre veszik az almát mesterséges beavatkozással drágítani, az bizony azt jelenti, hogy a kormány a lakosság (a választók) helyett a termelők (a pártfinanszírozók) mellé áll.

A termelők támogatását inkább úgy kéne megoldani, hogy eltakarítják útjukból a piacra jutási akadályokat. A felvásárló maffiák vagy léteznek, vagy csak legendák, mindenesetre állami feladat annak biztosítása, hogy egy-egy térségben ne csak egy vevő jelenhessen meg. Ha tényleg bűnszövetkezetek működnek, akkor pláne az állam dolga azok felszámolása.

A feldolgozó üzemek létesítése, működtetése is jobban mehetne, ha kiszámítható körülmények között gazdálkodnának. Értve ez alatt a szabályozást, engedélyeket, adózást és – ez nem fog tetszeni minden gazdának: – a szerződések betartásának kikényszerítést is. Integrátorok, TÉSZ-ek, feldolgozóüzemek dolgozói legendákat mesélhetnének arról, hogyan rúgták fel a beszállítók pár forinttal magasabb áráért a hosszú távú megállapodást.

Az nem megy, hogy a gazdálkodók jó években maguk élvezik az előnyöket, rosszban pedig a közösség támogatását kérik gondjaik megoldásához. Az együttműködés kölcsönösségi alapon életképes. Azt meg jól tudjuk: a kooperáció az a játék, ahol minden résztvevő nyer. Ezt kellene már megtanulni a hazai gazdálkodóknak. Tiborc panasza már nem önmagában csendül fel, van másnak is baja elég. Nem egymás rovására fogjuk őket megoldani, hanem egymás hasznára.

(Fotó: MTI)