Ez is unalomig lerágott csont: amikor a Fidesz megnyerte a 2010-es választásokat, méghozzá erős felhatalmazással, akkor sokan gondolták úgy – bel- és külföldön egyaránt -, hogy a (minek rugdosni a halott oroszlánt, szelíd leszek:) nehezen átlátható és igencsak kanyargós nyolcéves szoclib ámokfutás után egy rendes konzervatív, vállalkozóbarát kormányzás köszönt Magyarországra.

Voltak gyanús jelek, például fogalma sem volt senkinek, hogyan akarják ezt csinálni a fiúk, de keringtek a mendemondák a fiókokban lapuló megalapozó tanulmányokról, előkészített, de titkolt programokról. Elég hamar kiderült, hogy valóban volt program, csak egészen másra: a szabad piacgazdaság még élő csíráinak felszámolására, a verseny győzteseinek kijelölésére és futtatására.

Mindezt már rég tudjuk. Csak időnként kijönnek mindenféle adatok, elemzések, amikbe belenézve képet kapunk a folyamatok egészéről és – ami még rosszabb – irányáról. Szoktam Önöket időnként a különféle nemzetközi összehasonlításokat végző intézetek jelentéseivel fárasztani. Íme, itt egy csokor, ami már több is, mint fárasztó:

Magyarország helyezései nemzetközi rangsorokban

1

(Forrás: A szervezetek honlapjai, saját gyűjtés)

Az első két adatsor versenyképességi rangsor, a svájci IMD vezetőképző Intézeté és a Világgazdasági Fórumé (WEF). A harmadik a Transparency International korrupciómentességi indexe, a negyedik pedig az amerikai Heritage Foundation gazdasági szabadság indexe. Mindenhonnan a magyar helyezéseket szedtem össze, így azonos skálán tudtam bemutatni az idősorokat, bár az, hogy hány ország között értük el az adott helyezést, természetesen különbözik. A skálát megfordítottam, hiszen helyezésről van szó, tehát minél magasabb a szám, annál hátrébb vagyunk a rangsorban.

agitpropA tendenciák elég világosan kirajzolódnak. Attól függően, melyik műhely milyen szempontokat vizsgál, és milyen súllyal veszi számba ezeket, volt, aki kezdetben még látott pozitív fejleményeket, volt, aki nem, de lényegében minden értékelés szerint hazánk leszálló pályán van a világ országai, kívánatos befektetési célpontjai között.

Ez persze nem öröm. De hát mi szabadságharcot vívunk, nem akarunk a multinacionális tőke játékszerévé válni! Nos, ebben valóban jobban teljesítünk. A nemrég megjelent World Investment Report szerint az eltelt négy év alatt egész szépen sikerült leszorítani a külföldi működő tőke bejövetelét, sőt már mi gyarmatosítunk. (2012-ben egy átfutó pénzintézeti tranzakció dobta meg az adatokat.) Az országon belüli összes tőkebefektetés nagyjából egynegyede származott külföldi forrásból a válság előtt, 2005 és 2007 között, ezt sikerült tíz százalékkal leszorítanunk, pedig a beruházások összességében is visszaestek.

Külföldi működő tőkemozgás Magyarországon

millió dollár

2

(Forrás: UNCTAD WIR)

Ami még rosszabb: hiába büszkélkedünk az autógyári beruházásokkal, bizony, egyre inkább kerülnek minket a külföldi beruházók, sem az új cégek alapítása, sem a meglevők megmentése, felfuttatása nem akar gyorsulni, sőt.

Külföldi új beruházások és cégfelvásárlások, összeolvadások (M&A)

millió dollár

3

(Forrás: UNCTAD WIR)

Szóval, határozottan jól állunk a szabadságharccal, a külföldi kizsákmányolók egyre kevésbé keringenek körülöttünk zsákmányra lesve. Csak egy baj van: a munkahelyek sem igazán akarnak szaporodni. A magyar foglalkoztatási ráta már régen rendesen leszakadt a szlováktól (ez a szomszédunk jön leggyakrabban szóba alternatív helyszínként a régiót vizsgáló befektetők számára), ők még a válságban sem bírtak a mi csúcsidőszaki foglalkoztatási szintünkre lejönni. De mi azóta sem bírtuk elérni az ő válságidőszaki foglalkoztatásukat, még a közmunka kiterjesztésével sem. A magyar emberek egyre kisebb hányada kényszerül “elviselni a multik kizsákmányolását” és a szakmai átlagnál magasabb fizetéseit.

Foglalkoztatás a munkaképes korú lakosság arányában

százalék

4

(Forrás: Eurostat)

Mi szépen elvitatkozgathatunk a minimálbérről, de nem kéne elfelejteni: szabadságharcunk áldozatai nem azok, akik keveset keresnek, hanem azok, akik semmit. Akik segélyből, közmunkából, jövedelempótló támogatásból kénytelenek megélni valahogyan. És hiába vannak príma jó ötletek, ha nincs cég és dolgozó, aki piacon megfizetett többletértéket termel, akkor azt elosztani sem lehet.