Pár napra húzza ki az ember a lábát az országból, máris előugrik a bokorból a Népesedési Kerekasztal, és jól megmondja, hogy csak az kapjon nyugdíjat (időben, vagy megfelelő összegben), aki elég adó- és járulékfizetőt (gyk. gyereket) állít elő, lényegében családonként kettőt. Most akkor megint hagyjuk, milyen emberfelfogás az, ahol a gyerek társadalmi cél, feladata pedig a maradék ellátásához szükséges pénz megtermelése. Kicsit inkább járjuk körbe azt a kérdést, hogy vajon mi fog változni a magyar demográfiai mutatókban akkor, ha egy ilyen szabályozás valamilyen formában megjelenik. Nem árulok el nagy titkot, de nagy valószínűséggel

S E M M I

nem fog változni. Miért? Két okból. Az egyiket már többször tárgyaltuk. Lényegében minden fejlett társadalomban csökken a gyermekvállalási kedv, függetlenül mindenféle kulturális tényezőtől, vallástól stb. Tudom, ez furán hangzik, de eddig minden szám ezt mutatja. Innentől kezdve pedig lehet megpróbálni új módszereket kitalálni ennek visszafordítására, csak épp nem látok sok esélyt a sikerre. De most nem erről van szó.

Hanem arról, hogy ezek a zsenik megint úgy akarnak valamilyen szabályozást megalkotni, hogy a leghalványabb fogalmuk sincs a valóságról, ami ebben az esetben a gyermekvállalók motivációit és valószínű viselkedését jelenti. Ezzel persze nincsenek egyedül, lényegében a teljes politikai és véleményformáló elit csak a dogmákban képes hinni,  és ami kívül esik a szekta (jogászszekta, társadalomtudós-szekta, marxista szekta stb.) alapvető tételein, mint például a statisztikák vagy az empirikus kutatások, azt teljes egyetértésben utasítják el.

Ne is próbáljunk megfejteni és modellezni egyelőre minden ezzel kapcsolatos motivációt, koncentráljunk inkább csak két pontra. Az első, hogy ezek a korszakos zsenik egy 30-40 évvel későbbi jövedelem értékével próbálnak hatást gyakorolni a jelenkori gyermekvállalási kedvre. Figyelembe véve, hogy a nyugdíjak már most sem különösen magasak, mindenki meg tudja becsülni, mennyi a 40 év múlva esedékes nyugdíjának jelenértéke. Hát, nem sok. Különösen nem sok összemérve a gyerekvállalás költségeivel.

Ezzel senkit nem fognak gyerekvállalásra motiválni, sőt, akinek megtakarítása van, azt ezek az ösztönzők a jóval nagyobb hozamú befektetések felé terelik – ahhoz sem kell sok ész, hogy belássuk:  ha egy gyerek felnevelésére fordított pénzt valami stabil befektetésbe tesszük, 40 év alatt jobban járunk, mint ha majd akkor állami nyugdíjat kapnánk.

A második, hogy az átlagos termékenységi ráta Magyarországon 1,3 körül van, vagyis a családok igen nagy hányada már most bőven elmarad a Népesedési Kerekasztal elvárásaitól, és – már csak a koreloszlásból fakadóan is – számottevő részük ezen már nem is tud vagy akar változtatni. Kisebb, főleg fiatalabb részük esetleg meggondolja még magát, ahogy fogy a gyermekvállalásra alkalmas idő. Ez arra emlékeztet, hogy ha egy diákot megkérdezünk szeptemberben, mennyit fizetne azért, hogy egy adott vizsgája decemberben egy nappal később legyen, más összeget fog mondani (feltehetően nullát), mint akkor, ha a vizsga előtti napon kérdezzük.

Ezt a jelenséget dinamikus inkonzisztenciának hívják, lényegében azt jelenti, hogy a  döntéshozó preferenciái idővel akár a korábbi teljes ellentétévé válhatnak. Ebben viszont épp jelenlegi kormányunk nyerhetne világbajnokságot, gondolom, nem kell példákat mondani. Úgyhogy bárki teljes joggal számít arra, hogy a következő 30-40 évben egy ilyen szabályozás pont úgy el is fog tűnni, ahogy jött, főleg akkor, ha a lassan nyugdíjassá válók nagyobb részének kedvezőtlen lesz. (Tudják, a rezsicsökkentés és a 19 000 forintos egyszeri juttatás célközönségének.)

Szóval ne várjuk, hogy a Népesedési Kerekasztal javaslataitól a demográfiai helyzet változni fog. Illetve romlani esetleg romolhat.