Az, hogy a magyar uralkodó “elit” a “türk” (magyarul török) rokonságot magasztalja, nem véletlen. Hanem realizmus.

A NER ugyan nem hódolt be a saját netkuruc segédcsapatainak olyan értelemben, hogy hivatalosan, sőt külpolitikai szinten is számon tartja a finnugor nyelvrokonságot, de azért a belső-ázsiai kulturális (kurultájos) rokonság fontosabb neki. És okkal. Államalkotó finnugor rokonainkhoz, a finnekhez és az észtekhez az égvilágon semmi közünk nincs. Borathoz, Safarovhoz és a Türkménbasi fogorvosához viszont van (addig a rövid ideig, amíg ők is el nem kezdenek szégyellni minket.)

Egy összehasonlító példa az állítás első felére: Mint az Economist is beszámol róla, Észtország az első és ma egyetlen hely a világon, ahol bevezették az e-személyi igazolványt. Az újszülött digitális születési anyakönyvi kivonatot kap, és automatikusan felveszik az egészségbiztosítási rendszerbe. 15 évesen mindenki megkapja az e-szig.-jét. Ez szolgál TAJ-kártyaként, villamosbérletként, használható elektronikus bankolásra és vásárlásra, digitális aláírásra és e-mail titkosítására. Az észt állam kifogyhatatlanul találékony az ügyvitel egyszerűsítésében és az állampolgárok életének megkönnyítésében.

Magyarországon, ugye, mindenhez külön kártya van. Az elvesztett papíralapú TAJ-kártya pótlása félnapos procedúra. A villamosbérlet megváltásához újabban minden hónapban személyazonosító okmány kell, és a havonta kötelezően újra megvásárolt papíralapú termék fizikailag használhatatlan. A születési és halotti anyakönyvi kivonatok körüli cirkuszt mindenki ismeri. A magyar állami bürokrácia kifogyhatatlanul találékony az ügyvitel bonyolításában és az állampolgárok gyötrésében.

Észtországban valódi egykulcsos adó van, a bevallás söralátét egyszerűségű, és egy óra alatt elkészíthető, a visszatérítést 48 órán belül átutalják.

Magyarországon…

Észtországban az állam egy állampolgártól csak egyszer kérheti el ugyanazt az információt, és az összes közigazgatási adatbázisnak kompatíbilisnek kell lennie egymással. Azonosításkor a lehető legkevesebb adatot kérdezik, például nem azt, hogy a felhasználó hány éves, hanem hogy elmúlt-e 18.

Magyarországon  az Alkotmánybíróság még a demokrácia hajnalán alkotmányellenesnek nyilvánította a személyi szám használatát, mondván, hogy “személyi szám különösen veszélyes a személyiségi jogokra… alkalmas a különböző nyilvántartásokban fellelhető személyes adatok eseti összekapcsolására”. Ez a tilalmat viszont nem tartják be mindig, viszont azok, akik betartják,  a legkülönbözőbb nemcsak hatósági, hanem üzleti műveletekhöz is elkérik tőlem születésem helyét, idejét, valamint édesanyám nevét, ami a legszemélyesebb adat, és semmi közük hozzá, egyébként meg az egész világröhej.

És végül, de elsősorban: Észtország arra készül, hogy lehetővé teszi az észtországi lakóhely nélküli észt e-állampolgárságot. Viszonylag alacsony díjért bárki – természetesen nemcsak az észt diaszpórából – e-személyiért folyamodhat, így megkapja az észt online állami szolgálatásokat, bankolhat és észtországi székhelyű vállalkozást alapíthat anélkül, hogy betenné a lábát Észtországba. (Persze ajánlatos betennie; remek hely.)

Az 1,3 milliós Észtország 10 milliós e-diaszpórára számít a következő évtizedben. Választójog nem jár vele, hiszen ez nem az ő hazájuk, de mint az Economist megemlíti, ezek az emberek érdekeltek lesznek Észtország fennmaradásában és prosperálásában. Ez azért tét, mert a parányi és szín-nyugati mentalitású, az észak-európai kultúrareához tartozó balti államnak van egy Oroszország nevű, nagyon keleti mentalitású, irdatlan és agresszív szomszédja. Ezek az emberek kötődni fognak ahhoz a kis országhoz, amelyet eszéért csodál a világ.

Magyarországon, mint köztudomású, az uralkodó “elit” úgy óhajtotta megerősíteni a nemzetet, hogy papíralapú magyar állampolgárságot adott magyarországi lakóhely nélküli magyaroknak (a történelmi Magyarország más nemzetiségű állampolgáraitól származóknak a biztonság kedvéért nem). Adott hozzá választójogot is, hogy a magyarországi lakóhely nélküli magyarok olyan képviselőket válasszanak meg, akik olyan törvényeket hoznak, amelyek a magyarországi lakóhely nélküli magyarokra nem érvényesek. Például megszavazzák a paksi orosz hitelszerződést, amit nem az ő gyerekeiknek kell visszafizetniük. Többségük olyan állam – Románia – adófizető és választójoggal rendelkező polgára, mely igen feszült viszonyban van az irdatlan, keleti és agresszív Oroszországgal, míg a jelenlegi magyar állam és Oroszország viszonya egy szexuális metaforával jellemezhető.

Úgyhogy föl lehetne tenni azt a száraz kérdést, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező és nem rendelkező magyar állampolgárok érdeke mennyiben azonos, és az azonosság mértékéből mi következnék valóságos konfliktushelyzetben.

Hányan fognak a következő évtizedekben kötődni külföldön Magyarországhoz, és mit fog bámulni Magyarországon a világ?

Még egy kérdés: Melyik nemzet érdemli meg jobban, hogy fennmaradjon és prosperáljon?