Mint azt már több napja aggódó kommentárokban hallhatjuk, az EP-választások nagy győztese a hol euroszkeptikusoknak, hol összefoglalva és igen általánosítva szélsőjobboldalinak, radikálisnak nevezett pártok áttörése. Holott eme szélsőséges pártok, amelyek együttesen az Európai Parlament mandátumainak 30 százalékát kapták, egészen eltérő módon értékelik Európát, az uniót, és eltérő hangsúlyokkal bírálják a föderális Európa tervét (amely mellett ráadásul szabadságpárti nézőpontból is lehet érvelni).

Különbözőbbek nem is lehetnének. Teljesen eltér a német neonáci NPD, a görög újfasiszta Arany Hajnal, a brit BNP etnonacionalizmusa és rasszizmusa a francia “reformált” Nemzeti Front protekcionizmusától, jobbos szocializmusától, az egyre radikálisabb irányba sodródó, amúgy liberális és Izrael-barát holland Szabadságpárt bevándorlásellenességétől. Nem is beszélve az euro-ellenes német közgazdászok pártjának, az AfD-nek a visszafogottságától, a szintén nem szélsőséges brit toryk konzlib euroszkepszisétől. Blogunk szempontjából azonban érdemes közelebbről megvizsgálni egyiküket, ugyanis csak az állítja magáról, hogy libertárius identitású lenne.

Az 1993-ban alapított Brit Függetlenségi Párt (UKIP) első számú vezetője egy csillogó retorikájú, humoros, elitellenes demagógiára hajló és végtelenül populista politikus, aki dacára annak, hogy a nézeteivel véletlenül sem kvadráló Orbán Viktor “szabadságharcát” is méltatta már a parlamentben, egyáltalán nem ostoba. Nigel Farage jól ráérzett a Labour/toryk/libdemek háromszögben keletkezett jelentős politikai űrre, megértette, hogy a lassan egyesülő Európa, a korlátlan bevándorlás réme aggodalommal tölti el az átlag briteket, és megnyitotta pártját a csalódott konzervatívok előtt, akik nagy iramban menekültek hozzá a (szerintük) nem elég radikálisan önállóságpárti konzervatívok elől.

Nigel Farage oxfordi libertáriusok előtt ad elő: mi tartozik a kormányra, és mi az egyénre?

A UKIP szabadpiaci libertáriusnak tartja magát. Radikális adócsökkentést, 31 százalékos flat tax-et hirdet, alaposan lecsökkentené a közszférát, helyi, választott köztestületekre bízná az egészségügyi költségek felhasználását, bevonnák a magántőket az eü-szférába, legalizálnák a cannabist, kivezetnék Nagy-Britanniát az EU-ból, helyette szabadkereskedelmi szerződéseket kötnének a világban, és nagyon nem hisznek az ember okozta globális klímaváltozásban.

Nem véletlen, hogy a brit libertarian mozgalom számos reprezentánsa hitet tesz mellettük, elsősorban a Libertarian Alliance nevű think-tank igazgatója, Sean Gabb. A párt a magántulajdon, a verseny, a szabad kereskedelem híve, és az EU-ban az egyre kiterjedtebb “giganemzetállam”, a központosított transznacionális szocializmus rémképét látja. Az EU-hoz viszonyítva – a konzervatívokhoz hasonlóan – demokratikusabbnak és elszámoltathatóbbnak tartja a nemzetállamot, de (a Fidesszel szöges ellentétben) annak hatásköreit is erősen vitatja: a dohányzás kocsmákban való tiltását pl. sem Brüsszeltől, sem Londontól nem fogadná el.

Számos álláspontjuk ugyanakkor folyamatos viták tárgya – természetesen nemcsak a libertárius közösségen belül. 2010-ben nagy vihart kavartak a burka tilalmának követelésével, amit sokan a szabadságpárti alapállás felrúgásának neveztek, hiszen elvileg mindenki olyan ruhát hord, amilyet akar. (Hasonló támadásokat kapott teljes joggal a holland Geert Wilders is, amikor a Korán betiltását követelte, hiszen ez szöges ellentétben áll a szólás szabadságával.)

Ugyancsak nehéz szabadpiaci-kapitalizmusbarát pozícióból érvelni az (amúgy is teljesen túldramatizált) kelet-európai bevándorlás állami korlátozása, a “hazai” munkaerő protekcionista védelme mellett – ez persze nem jelentheti azt, hogy a korlátlan bevándorlás támogatása lenne “a” hiteles libertárius álláspont migráció ügyben, hiszen nem létezhet alanyi jog egy idegen állam szociális ellátásainak igénybe vételére.

Természetesen ugyancsak ellentétes a kompromisszummentes szabadságpártisággal bármiféle rasszizmus, szexizmus, márpedig a UKIP-ban az elmúlt években hemzsegtek az ilyen típusú kiszólások (akadt vezető, aki a náci BNP-hez is be volt kötve), s az ilyesmi ellen Farage mindig élesen ki is kelt. Két éve helyesbítenie kellett a párt egyik vezetőjének melegházasság-ellenes állásfoglalását, ugyanakkor a pártra erősen ráragadt a homofóbia bélyege, amit elemzők a szociálisan konzervatív választóknak való megfelelésnek tulajdonítanak. A mostani kampánybanFarage is rasszista gyanúba keveredett, ugyanis az LBC rádióban közölte, “aggodalommal töltené el, ha román bevándorlók költöznének a szomszédjába”, s a kampányban többször is utalt arra, hogy a rendőrség az elmúlt években közel 30 ezer román állampolgárt vett őrizetbe.

Egy másik UKIP-politikus szerint egy privát bolt vezetője azt szolgál ki, akit akar (tehát akár nőktől vagy melegektől is megtagadhatja ezt a jogot), ugyanakkor szerintünk (és egy szabadgondolkodó blog szerint is) ez összeférhetetlen a kérlelhetetlen bevándorlás-korlátozás követelésével, hiszen az a szuverén munkaadók és munkavállalók jogait is sérti. (A párt alapítója, a 66 éves, baloldali-etatista Alan Sked egyébként még tavaly ősszel lépett ki, megelégelve a UKIP szélsőségességét, és alapított pártot New Deal néven.)

Furcsán vette ki magát az elmúlt hetekben az is, hogy puhán bár, de Farage is Moszkva-barát kijelentéseket tett az ukrán válság ürügyén, hangoztatva, hogy a Nyugat, ezen belül az EU “provokálta” volna folyamatosan az orosz medvét, így annak nem volt sok választása Ukrajnában. Ugyanakkor közölte, bár racionális politikusnak tartja Putyint, nem támogatja a módszereit, és nem szívesen élne a mai Oroszországban. Ez azért bíztató.

(címlapfotó: AP-hvg.hu)