Ebben a tanulmányban az irodalmi Nobel-díjas peru író, Mario Vargas Llosa eloszlatja a globális kapitalizmussal szembeni abbéli félelmeket, hogy az megfertőzi és felemészti a kultúrákat. Llosa érvelése szerint “a kollektív tudathoz” hasonló fogalmak megfosztanak minket emberi mivoltunktól, továbbá az identitás “az emberek azon képességéből ered, hogy ezeknek a hatásoknak ellen tudnak állni és azokkal szemben szabad akaratukból ellenintézkedéseket tudnak eszközölni.”

A 2001-es írás teljes terjedelmében Az erkölcsös kapitalizmus című kötetben jelent meg, amit a következő mailcímen rendelhet meg: kesz.zoltan@szabadpiacalapitvany.hu.

Az esszé első része itt olvasható.

 

A világ amerikanizálódásától való félelem inkább elméleti paranoia, semmint valóság. Természetesen kétség sem férhet ahhoz, hogy a globalizáció következtében az angol vált korunk általános nyelvévé, mint ahogy a latin volt a középkorban. Az angol nyelv diadalmenete folytatódni fog, az ugyanis nélkülözhetetlen eszköze a nemzetközi tranzakcióknak és kommunikációnak. Ez azonban jelenti-e azt, hogy az angol szükségszerűen a többi nyelv rovására fejlődik? Egyáltalán nem. Valójában ennek az ellenkezője igaz.

A határok megszűnése és az egyre inkább a kölcsönös függőségen alapuló világ az új generációkat arra ösztönzi, hogy tanuljanak és asszimilálódjanak más kultúrákhoz, nem csupán hobbiból, hanem szükségből is, ugyanis több nyelv ismerete és a különböző kultúrákban való eligazodás képessége a szakmai sikerek előfeltételévé vált. Nézzük meg a spanyol nyelv esetét.

Fél évszázaddal ezelőtt a spanyol nyelvet beszélők egy befelé forduló közösséget alkottak, csupán nagyon korlátozott mértékben merészkedtünk a hagyományos spanyol nyelvterület határain túlra. Ma a spanyol nyelv dinamikusan fejlődik és virul, hídfőállásokat vagy akár hatalmas területeket szerezve mind az öt földrészen. Az a tény, hogy nagyságrendileg 25-30 millió spanyol ajkú ember él az Egyesült Államokban, magyarázatot ad arra, hogy a két jelenlegi amerikai elnökjelölt, George W. Bush texasi kormányzó és Al Gore alelnök miért nem csak angolul kampányolt, hanem spanyolul is.

Világszerte hány millió fiatal férfi és nő válaszolt a globalizáció kihívásaira azzal, hogy japánt, németet, mandarint, kantonit, oroszt vagy franciát tanultak? Szerencsére ez a tendencia az elkövetkező években csak erősödni fog.

Ez az oka annak, hogy saját kultúránk és nyelvünk leghatékonyabb védelme akkor valósul meg, ha azt világszerte erőteljesen “reklámozzuk”, nem pedig akkor, ha makacsul ragaszkodunk annak a naiv látszatnak a fenntartásához, miszerint azt minden áron óvjuk az angol nyelv veszélyeitől. Azok, akik ehhez hasonló ellenszereket javasolnak, sokat beszélnek a kultúráról, valójában azonban általában tudatlan emberek, akik valódi elhivatottságukat, a nacionalizmust leplezik. Továbbá ha van valami, ami nincs összhangban a kultúra univerzális természetével, az nem más, mint az a beszűkült, kirekesztő és zavaros vízió, amit a nacionalista világnézet próbál ráerőltetni a kulturális életre.

global

A legbámulatosabb lecke, amit a kultúrákból tanulhatunk az az, hogy azokat nem kell hivatalnokoknak vagy biztosoknak védeniük, vagy vasrácsok mögé zárni illetve vámhivatalok által elkülöníteni annak érdekében, hogy fennmaradjanak és gazdagságuk megmaradjon. Éppen ellenkezőleg. Az ehhez hasonló kísérletek csak elsorvasztanák vagy inkább elcsépelnék a kultúrát. A kultúráknak szabadon kell élniük, állandóan megütközve más kultúrákkal. Ez felfrissíti és megújítja őket, lehetővé téve azt, hogy kibontakozzanak és alkalmazkodjanak az élet folyamatos körforgásához. Az ókorban a latin nem irtotta ki a görögöt, éppen ellenkezőleg, a hellén kultúra művészi eredetisége és szellemi mélysége áthatotta a római civilizációt, és azon keresztül Homérosz költeményeit, Platón és Arisztotelész filozófiáját az egész világ megismerte. A globalizáció nem fogja eltörölni a helyi kultúrákat, minden ami azokból értékes és fennmaradásra érdemes, egy teljesen nyitott világ keretein belül termékeny talajt fog találni ahhoz, hogy virágozhasson.

Ez történik Európában mindenütt. Különösen figyelemre méltó Spanyolország, ahol a regionális kultúrák újból különös erővel tűnnek fel. Francisco Franco tábornok diktatúrája alatt a regionális kultúrákat elnyomták és titkos létre voltak ítélve. A demokrácia visszatérésével azonban Spanyolország gazdag kulturális sokszínűsége felszabadult és szabadon fejlődhetett. Az ország autonóm közösségekre épülő kormányzati rendszerében a helyi kultúrák rendkívüli fellendülésen mentek keresztül, elsősorban Katalóniában, Galíciában és Baszkföldön, de Spanyolország többi részén is.

A regionális kultúrák eme újjászületését, aminek hatása pozitív és gazdagító, természetesen nem szabad összetéveszteni a nacionalizmus jelenségével, ami komolyan veszélyezteti a szabadság kultúráját.

1948-ban íródott híres “Notes Towards the Definition of Culture” című tanulmányában T.S. Eliot megjósolta, hogy a jövőben az emberiség a helyi és a regionális kultúrák reneszánszának lesz tanúja. Jóslata annak idején meglehetősen merésznek tűnt, a globalizáció azonban a 21. században valószínűleg valóra fogja váltani, mi pedig örüljünk ennek. A kis, helyi kultúrák újjászületése visszaadja majd az emberiség számára a viselkedés- és kifejezésmódok gazdag sokféleségét, amit a 18. század vége felé, és különösen a 19. században a nemzetállam az úgynevezett nemzeti kulturális identitások kialakítása érdekében megsemmisített. (Súlyos erkölcsi következményei miatt e tény könnyen feledésbe merül, illetve megpróbáljuk elfelejteni.)

A nemzeti kultúrákat gyakran vérrel és tűzzel alakították, megtiltva az olyan nemzeti nyelvek tanítását vagy nyilvános használatát, illetve az olyan vallások és szokások gyakorlását, amik eltértek a nemzetállam által ideálisnak tartottaktól. A világ sok országában a nemzetállam ilyen módon erőszakkal egy uralkodó kultúrát erőltetett a helyi kultúrákra, amiket elfojtottak és kitöröltek a hivatalos életből. Ugyanakkor a globalizációtól félők figyelmeztetéseivel ellentétben nem könnyű teljesen eltörölni kultúrákat, bármennyire is kicsik azok, ha mögöttük gazdag hagyományok állnak, valamint egy olyan nép, ami azokat gyakorolja, még ha csak titokban is.

Manapság pedig, a nemzetállam gyengülésének köszönhetően, tanúi lehetünk elfeledett, kirekesztett és elfojtott helyi kultúrák újbóli megjelenésének, valamint azok lendületes fejlődésének globalizált világunk nagy közösségében.

(Fotó: socsci.uci.edu)