Nincs szó a tankönyv-előállítás államosításáról.”

(Hoffmann Rózsa, 2013, aug.14)

 

Megtettük a lépéseket, amiket meg lehetett tenni. Már jelentkeznek a megújulás jelei a közoktatásban. Ahol eddig “szétaprózott, nagy különbségeket mutató iskolarendszer” volt, valamint “tartalmi szabályozatlanság és esélyegyenlőtlenség”, ott most központilag kézben tartott szétaprózottság, és még nagyobb különbségeket mutató iskolarendszer van.

Előtte: a pedagógusok “el voltak keseredve és alul voltak becsülve”.

Utána: a pedagógusok továbbra is és egyre jobban el vannak keseredve, és továbbra is alul vannak becsülve. Ellenben “visszahoztuk a kötelezően megtanítandó műveltségi tartalomnak az előírását.” Ez jó hír.

A kötelezően megtanítandó műveltségi tartalom előírásának a visszahozása olyan léptékű fejlemény az iskolások életében, hogy ésszel felfogni is alig bírjuk, és ez nem véletlen, azért van, mert PISA-ilag nagyon halványan teljesítünk. Szövegértésünk, matektudásunk, természettudományhoz történő konyításunk siralmas, úgyhogy sem azt nem értjük, mi az a műveltségi tartalom, sem azt nem bírjuk kimatekozni, hogy mitől lenne olcsóbb a központilag előirányzott tankönyv, ha egyszer nem az. Illetve, ha olcsóbb lenne, megérné-e, tekintve az árát.

Az elméletileg valamelyest olcsóbb állami tankönyvnek ugyanis gyerekeink totális államosítása, agyuk áramvonalasítása, gondolataik, választási esélyeik kiiktatása az ára. A nevelés nem ugyanaz, mint az iskolai oktatás, állítja a lentebb látható kis videó, de a miniszterelnök drónja, H. Rózsa nem ismer olyat, hogy iskolán kívüli oktatás, nevelés (vö.Mussolini: semmit az államon kívül, mindent az államon belül), a gyerekünk egész napra kell neki – és ez nagyjából a legszörnyűbb, amit a NER eddig produkált.

A nevelés nem azonos az iskoláztatással:

Most viszont egy tankönyvkiadó formájában épp az a privát szféra vág vissza a nagy uniformizáló és dózeroló hévnek, amelyet igyekeznek ezerrel ellehetetleníteni: a szegedi Mozaik Kiadó beperli az államot, amiért jogellenesen (tehát a még létező restriktív szabályozást is felülíró módon) korlátozza  a tankönyvválasztás szabadságát.

A távozni készülő H. Rózsa ugyanis körlevélben írta elő az iskoláknak, hogy kizárólag az iskolafenntartói szerepre is alkalmatlan KLIK listájából választhassanak tankönyveket ősztől. És csodák csodája, szinte kizárólag csak két olyan kiadó szerepel a listán, amiket állam bácsi néni megvásárolt: az Apáczai Kiadó és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó. Az iskoláknak most két hetük van arra, hogy döntsenek arról, a lista “ajánlásai” alapján mely könyvek szállítják majd a “kötelezően megtanítandó műveltségi tartalmat.”

A milliárdos veszteséget elkönyvelni kénytelen, strasbourgi harcra berendezkedő cég ügyvédje szerint “nemcsak a tankönyvkiadók, de a szülők és a családok érdekeit is sérti ez a korlátozás, hiszen nem az ár alapján döntöttek a javasolt listába vételről, így nem biztosított, hogy a legolcsóbb könyvek kerülnek a tanulókhoz szeptemberben.” Persze, hogy nem biztosított, de hát nem is ez a cél, ügyvéd úr. Az ár vagy a tankönyvpiac havermutyisítása itt a legkevésbé érdekes szempont. A gyerekek agya, az van itten megcélozva, minden más csak eszköz. Újabb út a szolgaságba.

Egy elhíresült példa arra, milyen szintű tudás várható pl. történelemórákon: néhány idézet Bánhegyi Ferenc tankönyvéből.

“A könyv így ismerteti Hitler életrajzát. ‘Bécsben alakult ki benne az a meggyőződés, amely szerint minden politikai és társadalmi bajért a zsidók és a marxisták a felelősek.’

‘Szervezőkészsége és szuggesztív szónoklatai révén hamarosan a párt vezére azaz Führere lett.’

A sörpuccsot merész tervnek minősíti a szerző. Börtönbe zárásából ‘erkölcsi tőkét kovácsolt’. Beszédei ‘hitelesnek és meggyőzőnek tűntek’. ‘…nem nyugodott bele a Németország számára megalázó versailles-i békébe.’

‘A Tanácsköztársaság kommunista vezető alakjai a zsidóságból kerültek ki, és sok ember halála szárad a lelkükön.’

‘A romák Indiából vándoroltak el, és terjedtek el szinte az egész világon; káros előítéletek és saját mentalitásuk miatt szorultak ki a városok-falvak elhanyagolt részeire, ahol jobbára csak tengetik életüket.’ “

Az, hogy az állam akkor is az állami tankönyvek megvételére közelezi a szülőket, ha pedagógusok, szakértők azokat nem tartja megfelelőnek, annak a szemléletnek a folytatása más eszközökkel, hogy az oktatást senki ne tekintse szolgáltatásnak, mert az mégiscsak egyfajta piaci gondolatot feltételezne. Igény létezik, kínálat létezik, a tranzakció még az adott kényszeres körülmények között (államosított közoktatás, stb.) is, részben, de mégiscsak önkéntes lenne. Na ennek vége.

Arról, hogy hogyan nézhetne ki gyerekek oktatása egy szabad társadalomban, bővebben pl. itt olvashatnak, a lényeg az, hogy Magyarország mindettől még nagyon messze van. Állam és egyház szétválasztásához hasonlóan állam és iskola szétválasztására is alapvető szükség volna. A szülőket, H. Rózsa intelmeivel szemben, nem lehet kizárni a gyerekek oktatásából, hiszen nem az állam a gyerekek “tulajdonosa”.

A szülő legelemibb joga, hogy az elképzelhető legszínvonalasabb, legracionálisabb oktatást várja el a pénzéért gyermeke számára, ha pedig a “köz”oktatási intézmények erre alkalmatlanok, akkor bizony engedni kell megszervezni a privát, közösségi vagy egyházi oktatási hálózatokat is. Egy valóban szabad társadalomhoz, felelős, gondolkodni képes gyerekek “előállításához” persze szabad, állam által érintetlen tankönyvpiac kell – nem pedig valami kötelezően megtanítandó izé előírásának a visszahozása.