Az ezen a blogon posztolt írások rendre kapnak hideget, meleget az antikapitalista kritikusoktól. Helyesbítek, csak hideget. Amikor elveikből következő alternatívák működésképtelenségére mutatunk rá (ex-szocialista tábor, Észak Korea, Kuba), akkor a válasz a hallgatás, vagy visszapöckölik, hogy nem lehet minden kritikát Kubával és Koreával elsöpörni. De lehet.

Évek után végre kibökte egyikük, hogy az ő antikapitalista alternatívája a svéd “szocializmus” lenne.

Korábban már írtam arról, hogy hazai etatistáink meglehetősen féloldalasan értelmezik a svéd modellt, de akkor vizsgáljuk meg most egy kicsit jobban azt a svéd “szocializmust”, ha már kritikusunk így nevezi. Meggyőződésem ugyanis: ha most egy politikai elit megpróbálná bevezetni nálunk a svéd modellt, az antikapitalista elvtársak visítanának a leghangosabban.

svédTisztázzuk: a svéd modellnek az a része, ami az 50% körüli adóelvonást és újraelosztást illeti, már jó ideje megvalósult nálunk. Azt kell tehát megvizsgálnunk, hogy mi áll ezzel szemben, ami működőképessé teszi a svédeknél azt, ami nálunk nem működik.

Először is van egy generációk óta piacgazdaságon szocializálódott-edződött, öntudatos polgári társadalom, amely azt tartja természetesnek, hogy az állam a polgár érdekeit szolgálja és elképzelni sem tudja a jobbágylelkű alattvalói állapotot. Sajnos ezen a tételen gyorsan nem lehet segíteni, a társadalmat nem lehet egy mozdulattal más üzemmódba állítani, de lehet olyan körülményeket kialakítani, amelyek a polgárosodás irányába mozdulást segítik elő. Sajnos az ilyen irányú próbálkozások nálunk az elmúlt száz évben csirájában lettek elfojtva.

De maradjunk a svédeknél. Mint arról korábban is írtam, a nyilvánossági törvények hatékonyan akadályozzák meg a politikai elitet, hogy a nagy újraelosztás közepette a saját zsebeit tömje degeszre. Ezt talán még az elvtársak is szívesen vennék, nem is ez a tétel az, amitől irtóznának, hanem, amiről eztán lesz szó.

A svéd állam nem kíván a gazdaság főszereplőjévé vélni. Azon túl, hogy az adót beszedi, nem akadályozza, ellenkezőleg, utat söpör a vállalkozások előtt, amelyek kemény piaci versenyben állítják elő a profitot, a jóléti állam forrását. Árban és minőségben versenyeznek, nem úgy, mint nálunk, korrupcióban. Tehát a gazdaság szabad piaci versenyben működik, nem csókos kapitalizmusban.

Nézzük a nyugdíjrendszert!

Minden valamire való nyugdíj-szakértő tudja, hogy nyugdíjrendszerünk fenntarthatatlan, és így volt ez vagy huszonöt éve a svédeknél is. De ott a felelős politikai pártok összeültek, megtárgyalták és fenntarthatóvá konvertálták azt. Minden felelős politikai párt aláírta – jellemzően a kommunisták kivételével- és tartják magukat hozzá, nem lehet a nyugdíjasoknak tett demagóg ígéretekkel szavazatokat vadászni. A nyugdíjakra csak annyit lehet kifizetni, amennyi bejön a járulékokból. Ha egy válság következtében csökkennek a jövedelmek, akkor csökkennek a nyugdíjak is, tehát nincs semmilyen trükkös indexálás, ami többet engedne költeni a kasszából, mint ami bejön. Egy ilyen rendszer bevezetése azonnali nyugdíjcsökkenéssel járna, ahogy a svédeknél is járt, de egy felelős társadalomban a felelős politikusok döntése nem okoz társadalmi problémát.

Akkor itt emlékezzünk meg ez előző választási kampányról, amikor a Fidesz, meg a szocik egymást vádolták, hogy azok be akarják vezetni a svéd nyugdíjrendszert. Már ennél a lépésnél is hangosan visítanának az antikapitalista elvtársak.

Nézzük az egészségügyet!

A járulékokból bejövő egészségbiztosítási alapból mindenkinek jár az azonos szintű orvosi ellátás. Ez rendben is van de, felsorolok néhány tétel vizitdíjat, amit ki kell fizetni annak, aki igénybe veszi az EÜ szolgáltatást.

– Tanácsadás egy ápolónőnél (gyógytornász, védőnő): 50 kr (1750 Ft)

– Háziorvos: 160 kr (5600 Ft)

– Más körzeti orvos: 200 kr (7000 Ft)

– Kórházi rendelés beutalóval: 200 kr (7000 Ft)

– Ugyanaz beutaló nélkül: 300 kr (10.500 Ft)

– Sürgősségi kórházi ellátás: 450 kr (15.750 Ft)

Tegyük hozzá, 18 év alatt ezt nem kell kifizetni,  és egy év alatt csak 1100 kr–ig, azaz 38.500 Ft–ig kell ezeket a díjakat fizetni, e fölött a tartós kezelésre szorulóknak ingyenes.

Legyünk most nagyvonalúak, és osszuk el öttel ezeket a vizitdíjakat: akkor is sokkal több, mint amit nálunk népszavazáson leszavaztak a félrevezetett népek.

De van más is.

A svédeknél, ha valaki kölcsönre vett lakást, de nem fizeti a törlesztést, akkor nincs semmiféle kormányzati mentőcsomag, hanem a legtermészetesebb eljárásban kilakoltatják. Ilyen ügy szinte nincs is, hiszen ez a helyzet, felelős gazdálkodásra szorítja az ügyfeleket.

Ott, ha egy társasházi lakástulajdonos nem fizeti a közös rezsit, közös költséget, három felszólítás után elárverezik a lakását. Olyan nincs, hogy a trehány, felelőtlen lakó ki nem fizetett költségeit ráterhelik a többi lakóra.

Ha valaki nem fizeti a lakbért, kilakoltatják. A szociális rendszerben csak rászorultság alapján segítenek neki, nem igényelheti túl magát, és ha nem működik együtt, akkor nem fizetnek neki semmit. Itt megjegyzem, kb. 5% a feketegazdaság, tehát a nyilvános adóbevallásban szereplő jövedelmek valósak, így a rászorultság viszonylag pontosan megállapítható, nem úgy mint nálunk, ahol bemondásra öntik a pénzt oda is, ahová nem kéne.

A svéd “szocializmus” tehát, nem úgy indul(t), hogy beszedjük a marha nagy adókat, aztán politikai széljárástól függően annak osztunk vissza belőle, aki szívünknek kedves, meg úgy általában beleöntjük egy irgalmatlan, drága és kontraproduktív szociális rendszerbe. Hanem:

1. Az állam, az adóztatáson túl, nem torzítja a piacot, ellenkezőleg, utat söpör a vállalkozások előtt, miközben igyekszik minél jobban betartatni a versenyszabályokat.

2. Egy öntudatos polgári társadalom a hatalom nyakán tartja a talpát. Ott egy politikus belebukhat egyetlen Toblerone csoki közpénzen való vásárlásába is.

3. Ugyanez a társadalom polgártársaitól teljesen természetesen várja el a felelős viselkedést.

4. Csak ezután következik a szolidaritás, de egy olyan szociális rendszerrel, amely képes vizsgálni a valódi rászorultságot, és nem tűri a potyautasokat.

5. A svéd “szocializmus” valóban nagyon bőkezű jóléti államot tart fenn, de csak annyit költ, amire megvan a fedezet. Ezt a fedezetet pedig kőkemény piaci viszonyok között állítja elő.

Nos ezek azok a gazdasági és társadalmi viszonyok, amiket mi itt szeretnénk látni, és amelyeket rendre kárhoztatnak az antikapitalista kritikusok. Pedig ideje volna megérteniük: piac nélkül nincs se “szocializmus”, se jóléti állam, se polgári jólét!