Mi magyarok, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy problémáink különlegesek. Van, aki külső ellenség ármányát gyanítja, más a honfoglaló őseinket kísérő turáni átkot emlegeti, szegény Kertész Ákos a nemzeti karaktert hibáztatta, megint mások történelmi múltunkból vezeti le mai tehetetlenkedésünket.

Azért ha felemeljük a lógó orrunkat és körülnézünk a világban, mindjárt észrevehetjük, hogy mind a világtörténelem, mind a közelmúlt, mind a jelen számos hasonló helyzetet, problémát ismer. Különösen célszerű azokat tanulmányozni, amelyeknél a következmények, esetleg a megoldások is láthatóak, hiszen így lehet igazán megérteni a működésüket. Persze, egyetlen más ország receptje sem alkalmazható egy az egyben egy másikban. De ötleteket, mintákat lehet találni és megkeresni azt, hogy mi hogyan alkalmazható a mi gondunkra. Tessék kreatívnak lenni!

Eddig általánosságban beszéltem, hiszen ez a megközelítés szinte mindenre alkalmazható. De most áttérünk a konkrétumra. Megjelent egy Economist-cikk a csókos (haveri) kapitalizmusról, ez a március közepi címlap sztori. A folyóirat hét év után ismét elkészítette a csókos kapitalizmus indexét és ennek eredményeit elemezve azt az optimista következtetést vonta le, hogy a világban a korábbi felfutás után ismét hanyatló ágra került ez a csúf jelenség.

A csókos kapitalizmusról már itt a blogon is írtam, most tehát csak röviden: a “crony capitalism” néven elterjedt rendszerről van szó, ahol az üzleti és a politikai szféra többé-kevésbé szorosan összefonódik, egymás pozíciójának védelmében korlátozzák a versenyt és fosztogatják a közjavakat, kisajátítják az országban keletkező jövedelmeket. Igen, ez egyáltalán nem magyar mocsár, sajnos nagyon is elterjedt a világban, annyira, hogy a fent nevezett index Magyarországot nem is vizsgálja.

A The Economist indexét készítők úgy találták, hogy a csókos kapitalizmus mértéke csökkent az elmúlt hét évben a világban. Persze, mint minden társadalmi jelenséget ábrázolni kívánó mutató, ez sem megbízható, teljes körű mérőszám. Az ország milliárdosainak vagyonát vizsgálja a világ GDP-jéhez viszonyítva, öt fejlett, a tíz legnagyobb fejlődő országban és még nyolc olyat vontak be, ahol a csókosok komoly problémát jelentenek. Az adatokat részben a Forbes magazinból szedték, részben pedig olyan gazdasági ágak cégeitől, amelyek a járadékvadászat különösen jó terepei. Ezek részben nyersanyag kitermelő iparágak, ahol a nemzeti vagyont jelentő természeti kincsekhez való hozzáférés politikai döntéstől függ. Hasonlóak a különféle korlátozott, koncesszióval művelhető tevékenységek, pl. a szerencsejáték, infrastruktúra, védelem. Szintén van dolga a hatóságnak az ingatlanügyletekben és építőiparban, ez is a csókosok kedvelt terepe.

A XXI. század eleje a csókosok nagy felfutásának korszaka volt a fejlődő világban. A fejlődő világban vagyonuk a gazdaságnál kétszerte gyorsabban nőtt. 2000-ben még csak a világ GDP 2%-át tette ki, 2014-ben már 4-et. De 2007-ben volt az 7% is. Hasonló, de sokkal alacsonyabb pályát írt le a fejlett országok csókosainak gazdagodása. Persze, erre az időszakra esett a fejlődő régiók egy csoportjának lendületes fejlődése és világgazdasági térnyerése. Azonban míg a vizsgált országok a világ kibocsátásnak 42%-át adják, csókosaik a vagyon 65%-ával rendelkeznek.

Milliárdosok csókos szektorokból származó vagyona a GDP arányában, %

1

Ez a folyamat lezajlott a XIX. század második felében az Amerikai Egyesült Államokban. A “rablóbárók” korában is nyersanyag- és vasútkoncessziókból gazdagodott meg néhány család. De a folyamat – hosszú, nehéz, néha véres küzdelmek árán – véget ért a XX. század első felében, a trösztellenes mozgalmak győzelmet arattak és megtörték a monopóliumok uralmát. A The Economist szerkesztői úgy látják, ez a történet ismétlődik most a globális gazdaságban.

A kinyílt piacokon megerősödtek és összeházasodtak a politikával az oligarchák – a posztkommunista országokban, mint Kína, Oroszország, Ukrajna a politika maga teremtette meg őket –, és most a verseny erőin a sor, hogy ellentámadásba lendüljenek.

A járadékvadászaton alapuló kapitalizmus ugyanis nem csupán igazságtalan, de hosszabb távon a gazdaságot is fékezi. Ha a forrásokat állami támogatással osztják el, azok felhasználása nem lesz a leghatékonyabb. A rossz utak szépen példázzák ez, mindet csókosok építették. (Indában, a The Economist szerint. Mondtam, hogy Magyarországról nincsen szó a cikkekben.)

A versenykorlátozás miatt a mexikóiak túl sokat fizetnek a telefonálásért, a vezetékes és mobilpiacot kezében tartó Carlos Slim viszont a Forbes lista élén szerepel, volt, hogy vezette is. A dinamikus, innovatív cégeket a politikába jól beágyazott bennfentesek kiszorítják a piacokról (vagy be sem engedik lépni őket). És ha a csúcson levő politikusok, állami vezetők üzletelnek a befolyásukkal, akkor ezzel példát is mutatnak a közigazgatás alacsonyabb szintjein dolgozók számára a mindennapos kis korrupciók űzéséhez. (Legfeljebb megfelelő sápot kell leadniuk.)

A csókos kapitalizmus gátolja a fejlődést, mert az okozza a vesztét. A mai Amerikában már jóval nagyobb pénzeket lehet csinálni a nyitott piacú információ-technológiából, kiskereskedelemből, mint a koncessziós nyersanyagszektorból. (Carlos Slimet Bill Gates szorította le a Forbes első helyéről, bár meg kell jegyezni, hogy a Microsoft is monopol-pozíciókat élvez. Viszont állandóan üzleti kihívások elé állítják, folyamatos fejlesztéssel tudja csak megvédeni piacait.) A járadékvadász ágazatokból nyert milliárdok kezdenek eltörpülni a versenyző ágazatokban megkereshetőkhöz képest a világ más részein is.

Csókos kapitalizmus index

Milliárdosok vagyona a GDP arányban,% (2014-es rangsor szerint)

Csókos szektorok / Nem csókos szektorok

2

A nyersanyagokra épülő gazdagság elillanásának példáit bőségesen megtalálhatjuk az orosz oligarchák körében, mind a világpiac hullámzásai (új lelőhelyek, versenyző termékek), mind a politikai széljárás változása elképesztően rövid idő alatt el tudja párologtatni a milliárdokat. Az ukrán események pedig már azt mutatják, hogy a társadalom sem tűri korlátlanul az oligarchia uralmat. (Lehet, hogy a Majdan győzelmét majd ellopják, erre van esély. De a fenyegetés megmarad: nem tehettek meg büntetlenül bármit.)

Kínában maga a társadalmi feszültségeket enyhíteni kívánó pártvezetés – a milliárdosok harmada párttag – indított harcot az elterjedt korrupció ellen, nyilván úgy látva, hogy így őrizheti meg a hatalmát és a még mindig hatalmas állami vagyon feletti uralmat. A kínai jó helyezést a fenti listán részben az magyarázza, hogy a jövedelem nagy részét még mindig az állami szektor termeli meg, valószínűleg az itt ellopott pénzek illegalitásban maradnak. De talán még nagyobb baj az eddigi csókosok számára, hogy a nehézipari bizniszből már kevesebb pénzt lehet szerezni, mint az internetesből. Mexikóban a kormány kezdett neki a távközlési piacon a verseny felszabadításának.

A válság lelassította a növekedést és a fellendülés – a helyreállítási szakasz után – igen lassú, visszaesésekkel terhes. Egyre többen látják úgy a The Economist szerint, hogy a gazdaság kinyitását szolgáló reformok létfontosságúak, a versenypiac hozhat új hajtóerőket a világ gazdaságába.

Sok-sok teendő van még. A kormányoknak határozottabban és elkötelezettebben kell fellépniük a monopóliumok ellen, támogatniuk kell a versenyt, biztosítaniuk kell, hogy a koncessziók és köztulajdonban levő vagyonelemek értékesítése, a közbeszerzések átláthatóak, nyilvánosak legyenek. A mágnásokat létrehozó fellendülés létrehozta a növekvő képzett, nyomorszintnél jobban élő középosztályt, akik adófizetők, gyakran városlakók (nem függnek a helyi kiskirálytól) és változást akarnak. Az ő érdekük az, hogy tudásuk, munkájuk, kockázatvállalásuk eredményét ne ragadhassa el egy csókos sem, hogy az állam ne rabolja le őket adókkal, amik azután a kiválasztottak zsebébe csurognak át. Ők jelentik az oligarchák és autokrata csókosaik végzetét.

Ezek világtendenciák, amelyek az egyes államokban előbb vagy utóbb és különböző mértékben érvényesülnek. Magyarországról csak annyit: az április 6-i választáson nem arról döntünk, hogy tetszik-e a miniszterelnök-jelölt. Hanem arról, hogy maradunk-e a csókos kapitalizmus mintaállama, vagy mi is elindulunk a szabadpiaci kapitalizmus felé.