Elnézést a durva címért, egy kiváló barátom foglalta össze így a jelenlegi kormányzat nő- és családpolitikáját, amelynek lényege, hogy a nemzet megmentése céljából a nők maradjanak otthon és szüljenek, minél fiatalabban, és ne politizáljanak, hiszen már Pelczné is megmondta, hogy nem szavaznak rájuk szívesen.

A kormány mindent meg is tesz, hogy erre rábeszélje a magyar társadalmat, annak idején maga Matolcsy György hirdette meg a népesedési akcióterv megkezdését (ne firtassuk), és azóta is rendszeresek a szaporodásra bíztató kampányok, ötletelések a gyermektelenségi adóról (ami persze a gyermekesek adókedvezményével effektíve már meg is valósult), és a többiről. Ebbe kapcsolódnak be időnként a “tudományos” szakértők, akik különböző fórumokon terjesztik az ismereteket demográfiai helyzetünkről.

Az ismeretterjesztés nagyjából úgy néz ki, hogy előadják, a jelenlegi trendek szerint mikorra mennyivel kevesebben fogunk majd élni, és ez tragikus, tehát emelni kell a születésszámot, és hát persze szép dolog a feminizmus meg a női karrier, de mivel a szülés szempontjából és a karrierkezdés szempontjából legfontosabb időszakok körülbelül egybeesnek, ezért inkább nem kellene ezt a munka-dolgot annyira erőltetni, amúgy is stresszes női vezetőnek lenni. De szerencsére “az értékrend rendben van”, szóval valójában a nép is ezt akarja, csak nem tudják megcsinálni, mert nincs pénz vagy egyéb feltételek hiányoznak.

Ezekben a levezetésekben az a csodálatos, hogy látszólag tényleg tudományosak, valójában azonban a tudomány, a feltételezések, és egy jellegzetes ideológiai választástól vezérelt wishful thinking keverékéből állnak, szóval szedjük is szét ezeket most. A demográfiai helyzet statisztikai, számszaki leírása valóban (természet)tudományos igényű lehet, ha jól csinálják, de ezzel nagyjából vége is. A többi: feltételezés és értékválasztás kérdése, ám rengetegen nem bajlódnak azzal, hogy ezekre fel is hívják a figyelmet.

Mindjárt kezdjük azzal, hogy 20-30-50 éves távlatokban jósolgatunk demográfiai változásokat, mintha nem következhetne be semmi ennyi idő alatt, ami valamilyen irányba változtathat. Persze, nem tudunk jobbat tenni, de azért nem ártana tudatosítani, hogy itt mégis találgatásról van szó tulajdonképpen.

Izgalmas bevezetés a demográfiába:

)

Ez persze apróság ahhoz képest, hogy tényként kezelik: a népességfogyás rossz, és hogy különösen a nemzetnek rossz. Kezdjük az utóbbival. A szülés és gyermekvállalás sosem volt nemzeti kérdés a szülők szemében. Az ipari forradalom előtt, amikor az emberiség a malthusi csapdában volt, a modern nemzetfogalom konkrétan nem is létezett, de általános demográfiai sajátosság volt, hogy minden pluszjövedelem automatikusan a népesságszám növekedésébe fordult vissza, így az életszínvonal viszonylag lassan változott, ha változott egyáltalán, a gyermekek nagy része pedig egyszerűen munkaerővé vált – nem a nemzetet tartotta fent, hanem a legszűkebb családot. Ráadásul egyáltalán nem volt ismeretlen törekvés a gyerekszülés elkerülése: lehet, hogy kiváló demográfusaink erről nem tudnak, vagy hallgatnak, de bizony a középkorban is jelentős volt a családalapítást későbbre tolók vagy teljesen elkerülők száma, főleg a fejlettebb területeken.

Ugyanígy, az ipari forradalom után bekövetkezett változás nem a nemzettel áll összefüggésben: senki nem tudja, pontosan miért, de minden iparilag fejlett jómódú országban drasztikusan csökkent a termékenységi ráta, ez a fejlett világban mindenhol többé-kevésbé öregedő társadalmakat jelent. Lehet bogarászni az adatokat, de igazából jelentős korrelációt nagyon nehéz találni bármilyen fontos paraméterrel is: az ideológiájában nagyon hagyományos, borzasztóan keményen dolgozó Dél-Korea, meg a katolikus Lengyelország, meg a mindkettőtől különböző Magyarország is körülbelül ugyanott tart.

Nincs tehát új a nap alatt, létező trendek érvényesülnek a tudomány és a technológia fejlettsége miatt sokkal hatékonyabban, és megkockáztatom: akármennyire családbarát is valaki, vélhetően minél nagyobb gazdasági fejlettségben él egy nő, annál inkább el tudja érni, hogy ne kelljen végtelen sok gyermeket szülnie.

Ez persze ellentétes azokkal az eredményekkel, amelyekre a KSH, a Három királyfi – három királylány – négy kerék mozgalom meg hasonlók jutnak, mert ők váltig állítják, hogy a gyerekek értéke nagyon magas, és valójában mindenki feszt csak szülne meg gyereket nevelne, csak nincs rá pénz meg amúgyis kurva liberáció. Azon kívül, hogy láthatóan jó régóta nem ez a helyzet a világ fejlettebb részén, van még egy komoly érv amellett, hogy mégsem szeretnének annyian annyi gyereket, mint ahogyan azt állítják: kurva kevés gyerek születik. Ez elsőre önismétlésnek tűnhet, de nem erről van szó.

A preferenciák kifejezésének minden közvélemény-kutatásnál biztosabb módja, ha valamire tényleges erőforrást áldozunk. Vagyis ha plazmatévére vágyunk, veszünk. Ha jobb autó kell, mint a szomszédé: veszünk. Ha megfizethetetlenül nagy lakásra vágyunk: veszünk. Ha kell, még kockáztatunk is érte, például hitelfelvétellel. Namost az égvilágon mindenre lehet hitelt kapni, vagy legalábbis a világgazdaság pénzbősége idején lehetett, tartós fogyasztási cikkre, autóra, lakásra, vállalkozásra, bármire, és még ebben a környezetben sem jutott eszébe senkinek sem a nagyságrendileg hasonló összegbe kerülő gyerekvállaláshoz hitelkonstrukciókat kitalálni vagy igényelni. Tehát akármennyire is azt vallja be a társadalom a kérdőíven, hogy mindenki nagyon szereti a gyerekeket, erőforrást már sokkal kevesebben áldoznak, és kockázatot már sokkal kevesebben vállalnak. Szóval úgy tűnik, az autókat és a plazmatévéket jobban szeretjük.

Szándékosan nem mondok erről véleményt, nem nyifogok, hogy ez tragikus, és így tovább, ez valószínűleg egyszerűen így van nagyon-nagyon rég óta, és kész, együtt kell vele élni. Igazából senki nem tudja megjósolni, mik lesznek a következmények, mert persze a társadalom elöregszik, ugyanakkor az aktív, produktív korszak határa is tolódik kifelé, illetve az öregségi ellátás költsége növekszik, ugyanakkor a csökkenő gyerekszám miatt azon az oldalon lehet megtakarítást elérni (már ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy minden villanypózna mellett maradjon fenn az iskola, komplett személyzettel és fél diákkal).

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a világon van bevándorlás is, tehát nem biztos, hogy munkaerő-hiány lesz, illetve a technológia fejlődése miatt egyre kevesebb emberi erőforrás kell ugyanahhoz az outputhoz. Mindezeket figyelembe véve nem nagyon lehet megjósolni, ténylegesen milyen életszínvonal lesz a demográfiai változások eredménye.

Akinek nem tetszik, az nyugodtan felejtsen el számolni, de a valóság persze nem lesz szebb attól, hogy hazudunk róla magunknak, szóval javaslom inkább a következőt. Ne hazudjunk magunknak, és fogadjuk el, hogy a gyerekvállalás egy a sok cél közül, amit valaki kitűz(het) maga elé, és egyáltalán nem törvényszerű vagy természetes, hogy kizárólag a focicsapatnyi gyerek utáni vágy a normális vagy egészséges. A tapasztalat, ha úgy tetszik, évezredes hagyomány fejlett helyeken ennek az ellenkezőjét mutatja. Kicsit cinikusan úgy is fogalmazhatunk, hogy sok esetben az vállal gyereket, aki nem elég tehetős ahhoz, hogy elkerülje, vagy ellenkezőleg, elég tehetős ahhoz, hogy ez legyen a hobbija. A mai huszonpárévesek zöme egyik kategóriába sem esik bele, nem meglepő, hogy nem alapítanak családot, és nem is fognak semmiféle párválasztó rendezvény vagy bűntudat-ébresztő kampány hatására megváltozni.

Ezen kívül egy dologra érdemes figyelni: a nagy gyerekvállalás-ösztönző jótékonyságban ne vezessünk be olyan ösztönzőket, amik valójában a nők anyagi diszkriminációját jelentik. Ma egy huszonéves nőről sejthető, hogy előbb-utóbb pár évre kiesik a munkaerő-piacról, mert az állam ezt ösztönzi, és ez drasztikusan rontja az elhelyezkedés esélyeit. Ha minden munkavállalótól egyforma eséllyel várható, hogy szülői kötelességből elhagyja a munkahelyet, de csak 3-3 hónapra, akkor ezzel többé nem lesz indok a nők visszaszorítására.

A libertárius megoldás nagyjából ennyi, a megfelelő gyermekgondozó intézményeket, iskolákat, tananyagot majd megteremti a piac, nem pedig Marekné. Aki meg jóléti államot akar építeni, az is inkább a gyermekjóléti intézményekre költsön, meg a mélyszegénységben élő gyerekek minél fiatalabb kori integrációjára költsön, meg arra, hogy a társadalom minden szempontból felkészültebb legyen 30 feletti gyerekvállalásra.