A Newsweek lenyomozta a bitcoin állítólagos feltalálóját, akit ezek szerint tényleg Satoshi Nakamotonak hívnak, és egy jó ideig titkos projekteken dolgozó programozó, vagy valami olyasmi. A bitcoin-használók egy jelentős része ezen felháborodott, mondván, a feltaláló névtelenségbe kívánt burkolózni, ehhez pedig minden joga megvan – ez azonban csak addig igaz, ameddig valaki nem kezd el pénz kibocsátani.

A pénznek ugyanis a bitcoin kapcsán már megemlített praktikus tulajdonságain kívül (a legfontosabb: lehetővé teszi a frakcionalitáson alapuló bankolást, ezáltal a modern gazdaság működését) van még egy nagyon fontos jellemzője. Az önálló értékkel bíró dolgokkal, vagyis pl. árukkal, nemesfémekkel, hasonlókkal szemben a pénz csupán egy ígérvény, hogy a nekünk megfelelő árut megkapjuk érte, és a pénz valódi értéke nemcsak azon múlik, hogy mennyire ritka, hanem azon is, hogy ez az ígéret mennyire erős.

Számos ilyesmivel találkozhatunk az életben. A postaládába bedobott kuponfüzet: ígérvény, hogy az adott cég termékeit olcsóbban kapjuk. Tényleg annyit is ér az a kupon? Ki tudja, ha mondjuk egy nagy és jól ismert gyorsétterem-láncról van szó, akkor elhisszük, hogy tényleg kapunk érte ott valamit, ha meg egy ismeretlen zugvállalkozásról, akkor talán nem. Ugyanez kicsit komolyabb számvitellel az étkezési utalvány és a többi: elfogadjuk fizetségként, mert a mögöttük álló szervezetekben bízunk annyira, hogy elhisszük, tényleg kapunk is érte ételt. Felhívnám a figyelmet: mégcsak nem is arról van szó, hogy ezeknek az eszközöknek pontosan mekkora értékük van főleg hosszú távon, hanem annak az elfogadásáról, hogy egyáltalán bármilyen értékük van.

bitcoin

A pénz ezeketől annyiban különbözik, hogy közvetlenül egy adott állam (államok) áll helyt azért, hogy a pénzt minden további nélkül bármilyen magán- vagy köztartozás rendezésére fel lehessen használni az adott állam (államok) joghatósága alatt, vagyis nem kell hozzá külön megállapodás, mint mondjuk az utalványkészítők, -felhasználók és -elfogadók között.

Ezt jelenti például az amerikai dollárokra nyomtatott mondat: this note is legal tender for all debts, private or public. Akinek ez nem tetszik, az az adott állam teljes igazságszolgáltatásával találja magát szemben, mint ahogy az is, aki elfogadja a pénzt, de végül nem ad érte cserébe semmit.

Elvileg persze nem kellene ennek állami monopóliumnak lennie, kellően erős privát szereplők is bocsáthatnának ki pénzt (nemcsak számlapénz teremtéséről van szó, mint a bankok esetében), volt is erre példa a történelemben, de manapság a lehető legszélesebb körű elfogadottság, valamint a kétszintű bankrendszer előnyei miatt csak az állam foglalkozik ezzel.

A bitcoin esetében azonban nem arról van szó, hogy privát szereplők állnak helyt a pénz által kifejezett, az árura / értékre válthatóságot tartalmazó ígéretért. Arról van szó, hogy ilyet senki nem tesz, és a sor végén áll egy ismeretlen, vagy jó esetben egy öreg japán, aki legfeljebb megvonja a vállát, ha valami balul üt ki. Vagyis senki olyan, aki kellően hihetően tudná biztosítani, hogy ha mondjuk kinézek valamit egy bitcoint elfogadni látszó boltban, megdolgozok a pénzért és megkapom a fizetést bitcoinban, majd elmegyek a boltba, akkor ott tényleg meg is kapom a cuccot, hiszen a bolt bármikor meggondolhatja magát. Mint ahogyan az egyik legnagyobb, bitcoint dollárra cserélő oldal, a Mt. Gox fogta magát, és bezárt, majd csődöt jelentett – tartozásaikat azóta sem fizették ki, és egyelőre nem biztosak benne, de úgy gondolják, hogy a hiányzó bitcoinokat (750 ezret, évek alatt, folyamatosan és feltűnésmentesen) ellopták.

Az pedig naiv elképzelés, hogy a “közösség ereje” majd megegyezés révén megoldja ezeket a helyzeteket – az ember nem gép, hogy “csak a jó szabályokat / szoftvert” kelljen megtalálni az ideális működéshez, és akkor majd nem lesz szükség a mindenféle gyanús intézményre, amiknek a megértésébe a bitcoin-evangelisták ezredannyit sem fektetnek, mint hitük terjesztésébe. A bitcoin-fórumok láthatóan nem oldották meg a legnagyobb problémát, amikor arról volt szó, hogy végeredményben garantálja-e valaki, hogy a bitcoin legalább annyira pénzként viselkedik, mint a valódi pénz, azaz tényleg el kell fogadni fizetőeszközként, bármit is vásároljuk, pizzát vagy dollárt.

A közösség ereje ugyanis valójában nem más, mint a kipróbált, jó intézményrendszer, aminek jelenleg a múltkor és az előzőekben mondottak miatt része a pénzkibocsátás is, ameddig nem találunk ki jobbat, vagy meg nem változnak a gazdaság szükségletei.