“Nem gazsulálunk senkinek” – mondja a miniszterelnök, és nem nyílik meg alatta a föld. Mondja ezt azok után, hogy ő maga végigtérdepelte a MoszkvaPeking-tengelyt. Miután küldöttei végigkoldulták a Közel-Keletet, majd az összes diktatórikus volt szovjet tagköztársaság -isztánjait egészen odáig, hogy a magyar történelem egyik szégyenteljesebb aktusaként egy baltás gyilkos szabadon engedésével próbált kigazsulálni egy kis kötvényvásárlást az azeriektől.

És az ő félázsiai népségének ez még tetszik is. A félázsiaiaktól ugyanis a gazsula nem áll messze. Gazsula egy kis állami állásért, állami szerződésért vagy egy kis morzsáért, ami leesik az orbanisztáni privilegizáltak asztalára. A félázsiaiak megszokták ezt. Csak most a párttitkárokat felváltotta az Orbanisztán által kinevezett “nemzeti középosztály”.

A rendszerváltás után mindenki, aki kicsit elgondolkodott a történelemnek erről a rendkívüli pillanatáról, tudta, hogy ez nem lesz egyszerű folyamat. Abban az időben mindenki ismerte a hasonlatot a tojásrántottáról, miszerint könnyű a tojásból rántottát csinálni, csak kérdés, hogy a rántottából hogyan lesz tojás. Mindenki tudta, hogy az alkotmányos rendszer kidolgozása, a privatizáció rendkívül bonyolult, de végső soron mégiscsak technikai problémákat vet fel. Az igazi kérdés az ország mentális átalakulása.

Ebben a kérdésben az elmúlt négy év hallatlan károkat okozott, és óriási visszalépést jelent még az 1990-es állapotokhoz képest is. A második rendszerváltást, amint a miniszterelnök az elmúlt négy évét aposztrofálta, helyesen rendszer-visszaváltásnak kellene nevezni.