Nem akar összejönni ez a kormányzati sikerpropaganda.

Pedig milyen szépen alakultak már a dolgok! A tavalyi év végén már nemcsak a kormány szajkózta, hogy “Magyarország jobban teljesít!” de már a statisztikai adatokban is megjelent a visszaigazolás. Az időjárás – a megelőző év kegyetlen aszálya után – kedvező volt. Ugyan augusztusban volt egy kis szárazság, de ez az elmúlt ezer évben nem minősült éppen rendkívüli időjárásnak a Kárpát-medencében, a mezőgazdaságból élők már régen megtanultak hozzá alkalmazkodni. (Persze a műkörmösből, gázszerelőből, stb. most frissen paraszttá avanzsáló gazdálkodók talán nem, de az uniós támogatás egy hektárra eső hozamát nekik sem rontotta az időjárás.) Szóval az agrárszektor egymaga 0,9%-kal járult hozzá az első három negyedévi összesen 0,6%-os GDP növekedéshez.

De az év eddigi időszakában még növekedést csökkentő iparból is remek hírek érkeztek, hiszen a harmadik negyedévben már ott is pozitív lett a hozzáadott érték termelés volumenindexe, ráadásul a bruttó termelés (erről frissebb adatok is vannak) folyamatosan nőtt az utolsó hónapokban, tehát nagy eséllyel pozitív lesz a negyedik negyedévi GDP-je is, ha majd megjelennek az adatok. Nőtt a belkereskedelmi forgalom meg a foglalkoztatás is (persze főként a közmunka, de év végére már az üzleti szektoré is). Ráadásul még a további konjunktúrajavulásról is hírek érkeztek. Az Európai Unió egységes konjunktúratesztjének összesített adatai a közösség egészéből is jó üzleti hangulatot mutattak, ami a magyar exportkilátásainkat javítja. Hát lehet hibáztatni a kormánypárt tagjait, hogy már magyar növekedési fordulatról beszéltek, meg arról, hogy rövidesen újból a régió éllovasa leszünk? (Elismerve, hogy most nem vagyunk azok.)

És akkor tessék, a gonosz nemzetközi szervezetek már megint belecsapkodnak a lecsóba! Az IMF-et már sikeresen kipaterolta a kormány, de az uniónak és az OECD-nek még tagjai vagyunk. Ezen az alapon veszik a bátorságot és minősítgetik a magyar gazdaság teljesítményét, kilátásait. Az EU őszi előrejelzése után most januárban az utóbbi szervezet adott ki országfelmérést rólunk. (Az Index már készített is egy alapos kivonatot róla, így magyarul is olvasható a megállapítások lényege, ezzel most nem fárasztom a blog olvasóit.)

Ezekben a napokban került elő a Google kimutatása arról, hogy a legnépszerűbb keresőprogramban miket kérdeznek a felhasználók leggyakrabban egy-egy országról világszerte. Magyarországról legtöbben azt szeretnék tudni: miért olyan szegény. Nem állunk egyedül vele, nagyjából ez a leggyakoribb kérdés az egész volt kommunista régió minden tagországáról. Szerbia leminősítését követően a Fitch nemzetközi hitelminősítő úgy nyilatkozott, hogy nem tervezik javítani Magyarország (bóvli) besorolását.

Ezekben az anyagokban az a közös, hogy elismerik ugyan kedvező számokat, de – igen, mindig van egy de. A The Atlantic elintézi az egész térséget azzal, hogy a központi utasításos gazdaság káros örökségét nyögjük. A nemzetközi szervezetek udvariasan úgy fogalmaznak, hogy a magyar növekedés, az alacsony költségvetési hiány törékeny, fenntarthatósága bizonytalan. Mit jelent ez? Lényegében azt, hogy a jó adatok nem a gazdaság fejlődésének – növekedési pályára állásának – a következményei, hanem kormányzati intézkedéseké.

A költségvetést – a magánnyugdíjvagyon eltapsolása után – a brutális különadók tartják egyensúlyban, meg a legnyomorultabb, leginkább kiszolgáltatott rétegek – akiket épp a jóléti államnak kéne támogatnia, ha legalább a látszatra ügyelnének – segélyeinek visszafogása. Ami persze nem volna baj, ha ezt a feladatot az aktív civil szféra venné át, de épp annak az ellehetetlenítése, kormány alá gyűrése is folyik. Maguk a gazdaság szereplői viszont nem járulnak hozzá a növekedéshez, ezért bármilyen változás a kormány politikájában, vagy a külső körülmények kedvezőtlen fordulata semmissé teheti az eredményeket. (Amint ezt láthattuk a január végi forintárfolyam rallynál.)

Az OECD anyag egyik legijesztőbb ábrája az, ahol a potenciális növekedést mutatják be tényezőkre bontva.

Növekedési potenciál Magyarországon és a régióban, 2001-2015

(A növekedéshez való hozzájárulás, százalék, 2013-2015 előrejelzés)

1

2

(Forrás: OECD)

Az első ijedelmet nyilván az okozza, hogy mennyire elmarad a magyar növekedési képesség a régióétól és ezt messze nem csak a válság okozta, hanem az ezredforduló óta folyamatosan romlik. Majd a válság után még sikerült tovább rontanunk. A régiós társak ezzel szemben komoly lendületet vettek az uniós csatlakozással, amit elvesztettek a válsággal, de legalább stabilizálniuk sikerült a növekedési potenciáljukat évi 2,5% körül, míg a mienk egyelőre csak a pozitív nullának nevezhető tartományban van és csak remény van arra, hogy eléri az 1%-ot.

Miből áll össze a növekedési potenciál? A termelésbe állított munkaerő és eszközök nagyságából és a termelékenységből. A magyar munkaerő-tartalékok láthatóan kimerültek, csak igen csekély mértékű változás történt a bemutatott évek alatt. Versenytársainknál az uniós csatlakozás felpörgette a foglalkoztatást, de a kimerülés jelei náluk is megfigyelhetőek.

A termelő beruházások a válságig elég jól alakultak – jobban, mint a társainknál – azóta ők is, mi is romlással szembesülünk, de mi nagyobbal. Az igazi drámát a zöld hasábok mutatják: a termelékenység, ami 2008 óta minden évben rontja a növekedési képességünket, míg versenytársainknál a válság után lecsökkent mértéket még a pozitív tartományban sikerült stabilizálni.

A tényezőtermelékenység azt fejezi ki, hogy nem mindegy, hogy milyen munkaerőt, milyen eszközöket és ezek milyen kombinációját állítják a termelésbe és támogató, vagy akadályozó környezetben működtetik azt. Itt a magyar lemaradás igazi oka. Az OECD ország felmérés részletezi is – részben korábbi saját információgyűjtésére, részben olyan más nemzetközi minősítőkére támaszkodva, amelyeket itt a blogon is rendszeresen be szokunk mutatni. A kifejtés elolvasható a fenti linkeken, a lényeg a szokásos: az ország nem kedvező telephely a vállalkozók számára. A tárgyalt részletek unalomig ismertek: adók, adminisztratív terhek, feketegazdaság, munkaerő képzettsége, piacra lépési korlátok, drága telekommunikáció, magas vállalati energiaárak (Miért, mit gondoltak, ki finanszírozza a rezsicsökkentést?).

Az OECD arról sincs meggyőződve, hogy a munkaerő-tartalékok tényleg kimerültek. Szerintük inkább strukturális problémák akadályozzák a foglalkoztatás bővítését. Ilyen például saját tulajdonú lakásban lakók magas aránya. Az ingatlan röghöz kötést is jelent, a tulajdonos nehezebben tud a munka után menni, mint a bérlő. A másik ilyen szerkezeti probléma a meglevő és a kívánt képzettség eltéréséből adódik. Így nálunk egyszerre van jelen a nagyarányú munkanélküliség és a munkaerőhiány. Megint a közép-kelet-európai régió országaihoz viszonyítva nálunk jóval kevesebben vesznek részt felnőttképzésben. A közoktatás iskoláiban pedig a tanulók eredményeit sokkal nagyobb mértékben határozza meg a családi háttér, mint bölcsebb országokban. Az oktatási rendszer növekedést fékező voltáról (ne szépítsünk: kudarcáról) még sok mindent részleteznek, de ezek is régóta ismert tények.

Mindez azért borzasztó, mert az következik belőle, hogy hiába csábítunk ide (jókora adófizetői pénzeket támogatásként kiosztva!) befektetőket, hiába kényszerítik korbáccsal vagy cukorral a munkaerő piacra a nem dolgozókat, a tőke és a foglalkoztatás mennyiségi növekedése nem vezet a növekedési potenciál érdemi bővüléséhez, ha a termelékenység romlik az intézkedések következményeként.

Az OECD által becsült 1%-ot 2015-re talán elérő növekedési potenciál azt jelenti, hogy a magyar gazdasági növekedés lényegében csakis a nemzetközi konjunktúra ingadozásaitól és az időjárástól függ. Jó mezőgazdasági termés esetén nő a GDP, kedvezőtlenebb esetén gyengül. Ha Kína mint a világgazdaság motorja jól húz, akkor mi is növekedhetünk, ha az ottani kommunista párt konszolidáció mellett dönt, akkor mi is befékezünk. Ha az amerikai jegybank önti a likviditást a piacokra, akkor finanszírozható az ország, ha elzárják a csapot, akkor megszorításokat kell bevezetni. És így tovább …

És mindez reményt is adhat: a termelékenység feltételeinek javításával új erőforrások bevonása nélkül is javulhat a növekedési képességünk. Ez lenne az igaz magyar szabadságharc: saját forrásaink jobb, okosabb, innovatívabb felhasználásával minél inkább függetleníteni magunkat a külső széljárástól, illetve megfelelő üzleti reakcióképességet kialakítani a világgazdaság viharaira.

Az áprilisi 6-i választások után felálló kormány számára bőségesen van lehetőség e téren előrelépni, a javaslatok, forgatókönyvek kazlakban állnak hozzá. Kérdés: lesz-e minderre politikai akarat? A rossz hír az, hogy ez a mi döntésünkön múlik. Most még.