Az utóbbi hetekben ez a tanulmány nagy vihart kavart a magyar online közéletben. A készítők szerint a tanulmányt “független szakértők” állították össze, azonban ha beguglizzuk a szerzők neveit, hamar kiderül, hogy többségük sem nem független (ugyanis erősen elkötelezettek egy bizonyos politikai ideológia iránt), és ami rosszabb, sem nem szakértő (mindössze egy esetében tudtam bármiféle közgazdasági szaktudás jelét felfedezni).

Tokfalvi remek kritikáját adta a tervezetnek ezen az oldalon, az ott leírtakkal a magam részéről egyet is értek, ezért én most nem magával a konkrét javaslattal foglalkozom, hanem azzal: hogyan értékelhetjük közgazdasági szempontból a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) koncepcióját, főleg a munkára való ösztönzés szempontjából?

A konkrét, gyakran (rossz értelemben) őrült javaslatok ellenére, tisztán közgazdaságtani szemszögből nézve a feltétel nélküli alapjövedelem gondolata önmagában nem őrültség. A jelenlegi segélyezési rendszer (és általában a segélyezési rendszerek) egyik fő problémája az, hogy ellenösztönzik a munkavégzést. A szociális segélyek és a munkanélküli segély esetében ez az ellenösztönző hatás egy ún. helyettesítési hatáson keresztül érvényesül.

Képzeljük el például, hogy valaki kap 50 ezer forintot havonta különféle juttatások formájában (a példa tisztán illusztratív). Tegyük fel, hogy az illető munkája a munkapiacon maximum nettó 70 ezer forintot ér. Tegyük fel továbbá, hogy nincs minimálbér, sem pedig egyéb munkapiacra való belépési korlát (ha van minimálbér, a történetnek itt vége, emberünk nem mehet el legálisan dolgozni). Milyen ösztönzőkkel szembesül szereplőnk, amikor arról dönt, vállal-e munkát és ha igen, milyen mértékben (pl. hány műszakban)? Ha elfogad egy 70 ezer forintos állásajánlatot, elveszíti korábbi juttatásait, a teljes gazdasági többlete így nem 70 ezer forint, hanem mindössze 20 ezer forint lesz! Egy ilyen segélyrendszer tehát bünteti a munkavállalást, mégpedig nem is kicsit, példánkban több mint 71 %-os implicit adókulccsal [(50\70)*100].

Lássuk most, mi történik akkor, ha a fenti szereplőnk 50 ezer forint feltétel nélküli alapjövedelmet kap. Ha elvállalja a 70 ezer forintos állást, a teljes többlete 70 ezer forint, mivel a koncepció lényege, hogy a juttatást nem veszíti el a recipiens.

Van tehát egy előnye a különféle alapjövedelem-koncepcióknak a jelenlegi segélyezés rendszerrel szemben: nem adóztatják a munkavállalást. De ha bárki elkezdene örülni annak, hogy az FNA nem hat a munkaösztönzőkre, ki kell ábrándítsam. A fentiek ellenére az az alapjövedelemmel szembeni érv, miszerint az FNA nem ösztönöz munkára, teljesen jogos. A helyettesítési hatáson kívül ugyanis egy másik hatás is érvényesül az emberek munkával kapcsolatos döntéseinél: a jövedelmi hatás. Eszerint ha valakinek nő a jövedelme, minden mást változatlannak tételezve több szabadidőt fog “vásárolni”, ergo kevesebbet fog dolgozni.

Ferge Zsuzsa a LÉT koncepció bemutatóján (fotó: hvg.hu)

Ferge Zsuzsa a LÉT koncepció bemutatóján (fotó: hvg.hu)

Na most egy olyan jövedelemnövekmény esetében, ahol ez bérnövekedésből származik, ezt többnyire kiegyensúlyozza, sőt dominálja a helyettesítési hatás, vagyis hogy a magasabb bérre több munkával reagálnak az emberek. Az FNA esetében azonban ilyenről nincs szó, a jövedelem teljesen független a munkavégzéstől, így csak a szabadidőt növelő hatás érvényesülhet. Intuitíve, ha valakinek van már 50 ezer forint havi jövedelme, további 70 ezer forint nem ér számára annyit, mintha 0 egyéb jövedelem mellett keresne ugyanennyit. Az emberek átlagosan tehát valószínűleg jóval kevesebbet fognak dolgozni alapjövedelem mellett, mint egy mindenféle juttatás nélküli világban, de kérdéses, hogy más típusú jóléti rendszerekhez képest milyen helyzet állna elő.

A következő kérdés természetesen a rendszer finanszírozhatósága. Amennyiben egy alapjövedelem-rendszert a többi jóléti ellátórendszer kárára vezetnének be, a finanszírozás kérdés nem lenne égető. Viszont több okból is nehezen hihető, hogy ez így lenne. A legtöbb javaslat eleve békén hagyná a munkanélküli segélyeket és a nyugdíjrendszert. Ezenkívül ha minden állampolgárnak megadnák a havi juttatást, annak valószínűleg túl kicsinek kellene lennie ahhoz, hogy pusztán átcsoportosításokból finanszírozható legyen. Ebben az esetben viszont meghiúsulhat az egyik fő vél, a rászorulók támogatása.

Az egyik lehetséges megoldást egy rászorultsági elvű minimáljövedelem jelentené, amelynek egyik fajtája a Milton Friedman által kezdeményezett negatív jövedelemadó (itt megjegyzendő, hogy több libertárius gondolkodó is támogatta/támogatja a garantált alapjövedelem valamely formájának bevezetését, közéjük tartozik Hayek, Buchanan, vagy a maiak közül a filozófus Matt Zwolinski). A negatív adó biztosíthatna egy minimális életszínvonalat mindenkinek, anélkül, hogy a jóléti rendszeren belüli átcsoportosításon kívül további forrást be kellene vonni. Iványi György megjegyzi, hogy, talán ironikus módon, a főleg radikális baloldalak által kezdeményezett “LÉT” szerkezetét tekintve nem áll túl messze a friedmani elképzeléstől, ugyanakkor túl sok egyéb juttatást hagyna meg a helyén, emiatt a finanszírozhatósága kérdéses, a szerzők ezzel kapcsolatos számításai nem meggyőzőek.

Még ha a fenti problémákat sikerül is kiküszöbölni, a munkaösztönzési hatásokon kívül a politikai ösztönzők szempontjából is kockázatosnak tűnik a dolog. Senkinek, piaci liberálisoknak meg főleg nem hiányozna, ha ezentúl az alapjövedelem lenne a négyévenkénti ígérgetési verseny tárgya…

Összességében, a konkrét “LÉT”-vitától függetlenül, érdemes lehet elgondolkodni a jóléti rendszer egy olyan átalakításán, amely alapvetően a pénzbeli transzferekre épít (ezzel kapcsolatos, hatékonysági és libertárius szempontú érveimet lásd itt), viszonylag kis bürokráciával fenntartható és minél inkább elkerüli a munka implicit adóztatását. A feltétel nélküli alapjövedelem egy olyan koncepció, ami részben rendelkezik ezen tulajdonságokkal, ugyanakkor megvalósíthatósága, finanszírozása és ennek nyomán a megvalósítás kívánatossága a fent tárgyalt okokból erősen kérdéses.

PS: írásomban szándékosan kikerültem azt a kérdéskört, hogy mikor és milyen mértékű állami újraelosztás tekinthető morálisan helyesnek/megengedhetőnek/elítélendőnek, inkább az annak mikéntjéről folytatott vitába kívántam beleszólni.