Egy százalékos elmozdulás – a Századvég szerint ennyi a változás ahhoz képest, amikor még nem volt összefogás, illetve volt, de nem közös listás, és Gyurcsány meg Fodor még nem kerültek bele a pixisbe. A potenciális választók egy százalékának számít ez a hihetetlenül sorsdöntő lépés valamit, de tegyük fel, hogy ahogy közeledünk a választásokig, ez a szám felmegy egészen három, négy, sőt öt százalékra. Together we stand, divided… ? Marad a Fidesz kétharmada, de pár ember örülhet, hogy bekerült a parlamentbe, kaptak újabb négy évet a belső meccseik lejátszására.

A potenciálisan Orbán-ellenes, de balra zárt választótábor egyértelmű üzenetet kapott a baloldaltól: nagy ívben le vagytok ti szarva. Nem kelletek. Bár teljesen nyilvánvaló, hogy az egyelőre bizonytalan szavazók nélkül nincs választási győzelem (a két blokk a Századvég szerint 20% vs. 32%-re áll), az immár egységesült, néhány ballib arccal tarkított  MSZP-lista (vö. “korszakváltás”) nem akar se középre, se horribile jobbra, piacbarát irányba nyitni.

A tőlük is balra álló, de jogállami kérdésekben liberálisnak mondható LMP jelenleg 3 százalékon áll, őket még akár újra a törvényhozásba is repítheti a két blokk (össze)zártsága, sok fiatal ökobalos értelmiségi elkeseredettsége, illetve a vadiúj főnyeremény, a paksi atompaktum; ha ezt nem használja ki az LMP, akkor semmit.

A pártja fontosságát a fóti, érvénytelennek bizonyult időközi választáson elért 13 százalékkal indokolni próbáló Fodor Gábor felbukkanását a szoci lista negyedik helyén talán elég, ha a következő idézettel kommentáljuk: “A kisebb állam, a magántulajdon, a szabad iskolaválasztás vagy a rászorultsági alapú szociálpolitika képviseletét nem várhatjuk baloldali pártokról, mert ők nem liberális válaszokat adnak ezekre a kérdésekre. Az elmúlt három év anti-liberális hatalomgyakorlása rossz irányba vitte az országot. E tekintetben egy liberalizmust elutasító baloldali kurzus sem hozna fordulatot.” Mondta mindezt nem más, mint Fodor Gábor, tavaly november 27-én.

Azóta nagyot fordult a világ: a baloldal hirtelen megvilágosodástól (vagy ami azzal egyenértékű: Szigetvári Viktortól) vezérelve keddről szerdára virradóra elkezdte felvállalni a kisebb államot, a magántulajdont, a szabad iskolaválasztást, a rászorultsági alapú szociálpolitikát, a Fodor által képviselt egykulcsos adót egyenesen isteníti. Hogy ezt mi bizonyítja? Hát hogy mégis fölrakták Fodort a listára. Kuncze pedig a DK jóvoltából indulhat egyéni körzetben, feledve október 23-i kemény kiállását: “Én ezeken a listákon egyetlen helyet sem kérek, sem magamnak, sem a szabadelvűeknek. Mert ezt a harcot nem lehet összefogásnak álcázott osztozkodással megnyerni.”

Ha Ön most jól kiröhögte magát, akkor térjünk a tárgyra, folytatva múltkori gondolatmenetünket: mit kezdjen az új helyzettel a piacpárti, konzlib szavazó? Mint akkor igyekeztünk rávilágítani, még abban az alapvető kérdésben sem értenek egyet politikailag szervezett elvbarátaink (a Bokros-féle MoMa és Béndek Péter jelölteket kereső Polgári Konzervatív Pártja), melyik a kisebbik rossz.

Bokros

Bokrosék nem indulnak a választáson, mostani plakátkampányuk infóink szerint csak brandépítési célokat szolgál, bizonyos feltételekkel, de természetesen a baloldal megszavazására buzdítanak, míg Béndek – aki szarkasztikus üdvözlésben részesítette a baloldal újbóli egymásra találását – úgy látja, az országnak most előbb a Fideszbe kell belerokkannia, aztán majd meglátjuk.

Béndekhez hasonlóan Herényi Károly is fontos meglátást tett közzé: “Ugyanis az egyetértés tárgya nem más, mint a kétpártiság, a politikai váltógazdálkodás intézményesítése.” Pontosan erről van szó. A győzelemről egyre nyilvánvalóbban lemondó MSZP-blokknak nem jön rosszul a mostani felállás, az a Fidesz által ránk oktrojált választási módszer, amely még az első forduló előtt a legerősebb ellenzéki párt alá tereli az állampárt szabadságpárti és szabadságellenes ellenfeleit. Nem rossz ötlet tehát feltételekhez kötni a támogatásunkat (már ha úgy döntünk, hogy ők a kisebbik rossz).

Feltételekhez? Milyen feltételekhez? A balos együttműködésből laza, alig megalázó csuklómozdulattal kiejtett Bokros Lajos több hete azt kommunikálja – és felvetését most már egy különös kis Facebook-mozgalom, ill. enyhén szürreális blog is képviseli -, hogy a baloldal értésére kell adni: kaphatnak ők még nem egy szavazatot, ha. Ha betartanak két-három alapvetést:

“Fontos lenne, hogy a szövetség határozottan kifejezze abbéli szándékát, hogy helyreálljon az alkotmányos jogállam. (…) Ezt még nem hallottuk igazából. És az is fontos lenne, hogy a kormányzás központi elemévé emeljék a tisztességes versenyt lehetővé tevő új választási rendszer megalkotását. Hiszen ez a mostani kínlódás, az egymástól teljesen eltérő világnézetet valló pártok egy akolba szorítása a fideszes választási törvény következménye” – mondja Bokros.

Az eddig nem több, mint két poszttal büszkélkedő 500 napot kaptok blog szerzője, bizonyos Torsa Mátyás pedig három feltételt támaszt: “Fintorogva bár, de megkapja a szavazatom az ellenzéki összefogás, ha vállalják, hogy 500 napos válságkormányt alakítanak, amelynek programja: 1. a rászorulók azonnali megsegítése, 2. az alkotmányos jogállam helyreállítása, 3. demokratikus választások 2015. augusztus 20-án!” Az 1-es, valamiért legfontosabbnak gondolt pont azonban máris értelmezhetetlen, hiszen azonnali, hangulatjavító pénzosztást egy nem baloldali szavazó (és itt ugye őket akarják megszólítani) nem fog követelni.

Most arról már nem is szólva, hogy második posztjában a szerző elárulja, hogyan is értelmezi a parlamentáris demokráciát: “Amennyiben az összefogás veszít a választásokon, úgy a képviselőjelöltek a parlament megalakulása előtt mondjanak le a mandátumukról, a demokratikus ellenzék ne asszisztáljon díszletként az Orbán-kormány demokráciát mímelő színjátékához!” Ön jól értette: demokráciát csak addig játszunk, amíg nem nyerünk, addig okék a játékszabályok. Ha vesztünk, máris nincs demokrácia, onnantól csak “asszisztálni” lehet ahhoz a “színjátékhoz”, amelyben tegnap még mi is játszottunk. Szánalmas.

Kérdés azonban, hogy ez a szellemi silányság felülírja-e Bokros és Béndek felvetését. Semmiképpen sem. Ha valaki úgy dönt, a) elmegy szavazni, mert a Fidesz-uralom a jogállamiságot és a piacgazdaságot egyaránt tönkrevágja, ezért b) elfogadja a baloldali blokkot kisebbik rossznak, akkor kéne még egy c) pont is, hogy milyen feltételekkel ad egy X erejéig bizalmat az ellenzéknek.

Alkotmányos jogállam helyreállítása? Persze, de csak akkor, ha nem nyúlnak az alkotmányos puccs eszközeihez, és nem térnek át a rendeleti kormányzásra, pl. az alaptörvény kiiktatása céljából. Választójogi reform? Persze, de nem a kis pártok kárára: eljött az ideje a parlamenti küszöb drasztikus, 2 vagy 3 százalékos csökkentésének. Piac- és vállalkozásbarát lépések? Persze, de csak értelmesen, hosszú távra tervezve, bizalmat építve vállalkozók, befektetők, multik, bankok felé. Ellenállva egy vállalkozásokat és kreatív egyéneket egyaránt visszahúzó, többkulcsos adórendszer kísértésének. És aztán vállalva az új, szabad választás megmérettetését.

Ha a magát demokratikusnak mondó ellenzék ezt a minimálprogramot sem vállalja felénk, a megcélzandó választói felé, akkor az annak a jele, hogy nem bízik bennünk. Akkor mi miért bízzunk bennük?