Tom G. Palmer amerikai libertárius aktivista írása “Az erkölcsös kapitalizmus – amit az iskolában nem tanítanak“ c. kötet előszavaként jelent meg. A könyv továbbra is megrendelhető a kesz.zoltan@szabadpiacalapitvany.hu mailcímen. Az írás első része itt, második része itt olvasható.

A “kapitalizmus” kifejezés szocialista értelmiségiek általi kétértelmű használata következtében előállott fogalomzavar elkerülése érdekében világosan meg kell különböztetnünk a szabadpiaci kapitalizmust a haveri kapitalizmustól, attól a rendszertől, ami oly sok országot taszított korrupcióba és fejetlenségbe.

Sok országban, ha valaki gazdag, nagyon jó esély van arra, hogy politikai hatalma van, illetve közeli rokona, barátja vagy támogatója – egyszóval “haverja” – azoknak, akik politikai hatalommal rendelkeznek, valamint arra, hogy az ilyen személy vagyona nem az értékes áruk termeléséből, hanem olyan kiváltságokból származik, amelyeket az állam biztosít egyeseknek mások rovására. Sajnálatos módon a “haveri kapitalizmus” kifejezést egyre megalapozottabban alkalmazhatjuk az Egyesült Államok gazdaságára is, egy olyan országéra, ahol csődbe ment cégek adófizetői pénzből történő konszolidációja mindennapossá vált, ahol a nemzeti tőke alig több, mint jövedelem hajhász lobbisták, bürokraták, politikusok, tanácsadók és szimpatizánsaik óriási lüktető raja, és ahol a Pénzügyminisztérium és a Fed kinevezett tisztviselői magukra vállalják, hogy egyes cégeket támogatnak, másokat pedig megkárosítanak.

Az ilyen korrupt klientelizmus nem tévesztendő össze a “szabadpiaci kapitalizmussal”, ami egy törvényességen, mindenkit megillető jogegyenlőségen, a választás, a kereskedelem és az innováció szabadságán, a nyereségek és veszteségek vezérlőelvén és a munka, a megtakarítások valamint a befektetések gyümölcsének élvezetéhez való jogon alapuló termelési és csererendszerre utal, amelyben nem kell elkobzástól vagy azok megszorításaitól tartani, akik az értékteremtés helyett a politikai hatalomba fektettek be.

A szabadpiaci kapitalizmus által okozott változások hullámait a bebetonozott elit gyakran rossz néven veszi. Az ő világnézetük szerint a kisebbségek elbizakodottá válnak és az alsóbb társadalmi osztályok már nem tudják hol a helyük. Az ő szempontjukból még inkább megdöbbentő, hogy a szabadpiaci kapitalizmus rendszerében a nők is megkövetelik értékük elismerését. Ezek a történések aláásták a társadalmi státuszt. Az emberek választás és egyetértés, semmint születési vagy társadalmi helyzet alapján alakítanak ki kapcsolatokat.

A szabadpiaci kapitalizmus konzervatív gyűlölete, amit műveiben Marx gondosan összefoglalt és bemutatott, az ilyen változások okozta haragot és gyakran a kiváltságok elvesztése okozta haragot tükrözi. Leo Melamed (a CME Csoport [korábban a Chicagói Kereskedelmi Tőzsde] emeritus elnöke, akinek saját élettörténete, miszerint megszökött a Gestapótól és a KGB-től, majd folytatta a világ pénzügyi rendszerének forradalmasítását, a bátorság és az éleslátás története) saját tapasztalataiból merített, amikor azt mondta, hogy

“Chicago pénzügyi piacain nem az számít, hogy ki vagy, vagyis nem személyes származásod, családi eredeted, fizikai gyengeségeid, nemed, hanem azon képességed, hogy meg tudd határozni, mit akar a vásárló és merre tart a piac. Ezek kissé eltérő dolgok.”

A szabadpiaci kapitalizmus melletti voksolás a választás, az innováció és a találékonyság szabadságának támogatása. A szabadpiaci kapitalizmus a változásokhoz való alkalmazkodást valamint mások szabadságának tiszteletét jelenti, hogy azzal, amijük van, azt tegyenek, amit akarnak. A szabadpiaci kapitalizmus helyet teremt új technológiák, tudományos elméletek, művészeti formák, identitások és kapcsolatok számára, egyet jelent a jólét megteremtése szabadságának támogatásával, ami a szegénység leküzdésének egyetlen lehetősége. (A jólétnek okai vannak, a szegénységnek azonban nincsenek. A szegénység annak az eredménye, hogy nem történik meg a jólét megteremtése, míg a jólét nem abból ered, hogy a szegénység megteremtése elmarad.) Az emberiség felszabadulásának dicsőítését, az emberi lehetőségek felismerését jelenti.

Cikkünk szerzője, Tom G. Palmer “Az erkölcsös kapitalizmus” című kötet amerikai hirdetésében:

A szerzők, akiknek tanulmányai ezúton (a kötetben – a szerk.) bemutatásra kerülnek, különböző országokból és kultúrákból származnak, továbbá hivatásuk és szellemi diszciplínájuk szintén eltérő. Mindegyikőjük méltatja azt, ahogyan a szabadpiaci csere az erkölcsösségben gyökerezik és megerősíti az erkölcsös magatartást. (…)

Miért tartalmaz ez a könyv kizárólag a szabadpiaci kapitalizmust nyomatékosan védő írásokat? Azért, mert a piacon fellelhető könyvek százai, még inkább ezrei irányulnak arra, hogy “kiegyensúlyozott” eszmecseréket kínáljanak, amik azonban valójában semmi mást nem tartalmaznak, csak a jólét megteremtésével, a vállalkozói szellemmel, az innovációval, a nyereség-veszteség rendszerével és általában a szabadpiaci kapitalizmussal szembeni felszólalásokat.

Saját pályafutásom során több száz, a szabadpiaci kapitalizmust támadó könyvet olvastam, elgondolkodtam és vívódtam az érveléseken. Ellenben jellemzően nem találni a szabadpiaci kapitalizmusnak olyan kritikusát, aki egynél több olyan szerzőtől olvasott, aki védelmébe merte venni azt. A leggyakrabban idézett szerző, legalábbis a mai angolszász értelmiségi világban, Robert Nozick. Még amikor idézik, akkor is nyilvánvaló, hogy csak egy könyvének egy fejezetét olvasták, mégpedig azt, amiben egy a szabadpiaci kapitalizmus ellenségeit próbára tevő, érdeklődésre számot tartó hipotetikus gondolati kísérletről ír. A legtöbb szocialista úgy gondolja, hogy elegendő egy tanulmányt elolvasnia, és elutasít bármiféle gondolati kísérletet.

Amennyiben a szabadpiaci kapitalizmust elítélők egyetlen érvelés elolvasását és elutasítását követően továbbra is érdemesnek tartják a bírálat folytatását, többnyire Milton Friedman, Ayn Rand, F. A. Hayek vagy Adam Smith gondolatai (tényleges idézetet nélkülöző) elferdítéseinek illetve helytelen idézéseinek egyikére támaszkodnak.

Egy szembetűnő mai példát véve, Michael Sandel harvardi professzor Igazság: Mikor cselekszünk helyesen? című nemrég megjelent könyvében cáfolatát adja a szabadpiaci kapitalizmusnak. Nozick mellett hivatkozik Friedmanre és Hayekre is, ugyanakkor világossá tette, hogy egyikőjüket sem olvasta. Friedmant az alábbi kérdést feltéve idézte: “Jogunkban áll kényszert alkalmazva megakadályozni őt (valakit, aki nem takarít meg a nyugdíjas évekre), hogy azt tegyen, amit akar?” Ugyanakkor elmulasztotta megjegyezni, hogy Friedman pontosan a rákövetkező bekezdésben az ilyen kényszer alkalmazását alátámasztó indokokat sorolt, és kijelentette, hogy “érvelésének súlya nyilvánvalóan a körülményektől függ.” (Friedman felidézte a “szabadság vélelmének” klasszikus liberális alapelvét, és szemben Sandel valótlan állításával, nem tett a jogokra vonatkozó feltétlen kijelentéseket.)

Sandel azt is állítja, hogy “A szabadság alkotmánya” című művében (1960) az osztrák születésű közgazdász-filozófus Friedrich A. Hayek (1899-1992) úgy érvelt, hogy ‘a nagyobb gazdasági egyenlőség elérése érdekében tett bármiféle kísérlet szükségszerűen kényszerítő és romboló hatással van a szabad társadalomra’ ” – egy állítás, amit Hayek valójában soha nem tett. Amellett érvel, hogy a progresszív jövedelemadózás, amiben az adómérték a jövedelemmel együtt emelkedik, összeegyeztethetetlen a törvényességgel, mivel “az arányossággal szemben, a progresszió nem nyújt semmiféle támpontot számunkra arra vonatkozóan, hogy mekkora legyen az adóteher különböző személyek vonatkozásában.” Ez azonban nem azonos azzal, hogy Hayek úgy érvelt volna, hogy a gazdasági egyenlőség elérése érdekében tett bármiféle kísérlet (például különféle segélyek illetve a gazdagok kiváltságainak eltörlése) szükségszerűen kényszerítő. (Mind Sandel téves állítása, mind pedig leírása arra enged következtetni, hogy arra sem vette a fáradtságot, hogy fellapozza Hayek könyvét. Adódik a kérdés, hogy Adam Smith “A nemzetek gazdagsága” című könyvét úgy mutatta volna be, mint egy a tűgyártásról szóló művet?)

A komoly embereknek ennél jobban kell cselekedniük. Mint e tanulmány és e könyv olvasóját határozottan arra biztatlak, hogy cselekedj jobban! Olvasd el a szabadpiaci kapitalizmus legjobb kritikáját! Olvass Marxot! Olvass Sombartot! Olvass Rawlst! Olvass Sandelt! Próbáld megérteni őket! Engedd, hogy meggyőzzenek! Gondolkodj el rajtuk! Több érvelést olvastam a szabadpiaci kapitalizmussal szemben, mint annak legtöbb ellensége, és úgy gondolom, hogy általában jobban tudnám képviselni az álláspontjukat, mint ők maguk, mert én jobban ismerem. Amit ehelyütt kínálok, az a vita másik oldala, aminek sokan még a létezését is alig ismerik el.

Rajta hát! Próbáld meg! Birkózz meg a könyvben olvasható tanulmányokban foglalt érvelésekkel! Gondolkodj el rajtuk! Végül pedig döntsd el Te magad!