Horváth András története unalomig ismert. Az ex-adóellenőr előállt egy hosszadalmas tanulmánnyal, amiben felsorolta, hogyan csalnak adót Magyarországon a cégek, a jellemző példák között említi az adóalap csökkentését fiktív számlák költségként elszámolásával, a fiktív számlák segítségével papíron exportált, valójában teljesen feketén eladott árukat, valamint azt a gyakorlatot, hogy fantomcégek közbeiktatásával (és az áruk ide-oda fuvarozásával) az áruk a beszerzési árnál is jóval alacsonyabban kerülnek a boltokba, jelentős áfabevétel-kiesést okozva ezzel. Ez utóbbit tartja a legnagyobb problémának, szerinte ezek jellemzően a kiskereskedelmi multicégek.

A tanulmányban eljut oda, hogy csak az áfacsalásokból éves szinten ezermilliárd kára származik a magyar államnak, ezt a számot kapta fel később az országos média, és ezt (illetve a ki tudja, honnan előkerült 1700 milliárdot) fordította le lélegeztetőgépre, nyugdíjra és csirkefarhátra mindenki. Most felejtsük is el egy pillanatra, hogy ha mindenki a szabályok szerint játszana, nem az áfabevétel nőne, hanem az éhezés, és hogy befizetni senki sem szereti az adót, ugyanakkor csalhatatlan erkölcsi érzékkel tart igényt a más által befizetett adóból nyújtott szolgáltatásokra, főleg, ha lehet köpködni közben a gonosz multikat. (Horváth András becsületére legyen mondva, megemlíti, hogy a 27%-os ÁFA-kulcs és a bonyolult rendszer a csalás elsődleges okai.)

Koncentráljunk arra, hogy egyszerűen nem stimmelnek a számok. Horváth úgy jut el az ezermilliárdig, hogy a saját maga által a szlovák határon keresztül bonyolított ügyletekről gyűjtött adatokat egy semmilyen szinten nem részletezett módszerrel “rávetíti” a többi uniós határszakaszra. Ezzel két probléma is van. Az egyik, hogy a szlovák határon gyűjtött adatok sem ellenőrizhetőek (az adatgyűjtés illegális mivolta miatt pont a legérdekesebb részekből semmit sem hozott nyilvánosságra, sőt, az, hogy ezek a dokumentumok hol és hány példányban léteztek, nem követhető), tehát egyáltalán nem tudjuk, hogy a Horváth által egyértelműen adócsalási célúnak minősített tranzakciók valójában micsodák.

Ez is gyanús, mert Horváth úrnak is tudnia kell, hogy a magyar jogszabályok szerint a magyar cégek által exportált-importált árunak fizikailag is meg kell jelenni Magyarországon, adott esetben (EU-n kívüli ügyletek) a magyar hatóságok, vagyis a NAV előtt is, ezért zajlik a telephelyek közti kamionoztatás. Azonban emiatt az életszerűtlen szabályozás miatt a legitim export-import üzletek is kénytelenek az áruikat feleslegesen utaztatni, megjáratni Magyarországon, akkor is, ha külföldről külföldre szállítanak. Ez  legitim cégeknek versenyhátrány, továbbá az alapadatok titkossága miatt nem tudható, hogy Horváth mennyi ilyen valódi tranzakciót minősített csalásnak csak azért, mert egy áru be-, és kilépett egy magyar telephely érintésével. Továbbá értelmezhetetlen a szlovák forgalom “rávetítése” a többi határszakaszra. Hogyan lehet arányosítani?

Senki nem tudja, honnan származnak az adatai (Fotó: Túry Gergely, hvg.hu)

Senki nem tudja, honnan származnak az adatai (Fotó: Túry Gergely, hvg.hu)

Aztán, Horváth egyértelműen arról beszél, hogy a csalásban érintett (jellemzően élelmiszer-ipari vagy hasonló) áruk a nagy kiskereskedelmi multiknál kötnek ki, vagyis az itt jellemző módon a végfelhasználó / fogyasztó kap nyugtát az árukról, illetve az áruk értéke a KSH-nál a kiskereskedelmi forgalomban regisztrálódik. Tehát a feketén, teljesen számla nélkül értékesített árukkal szemben a fogyasztó a kiskereskedő által számított nettó ár utáni áfát megfizeti. Vagyis az ezermilliárd lényegében a fantomcégeken keresztüli árcsökkentés miatt olcsóbban adott áruk miatt hiányzó ÁFA. Évente.

A Horváth által “felderített” módszert egyébként a 444 közli, és már itt is akadnak tisztázatlan kérdések, mondhatni több lesz a kérdés, mint a válasz, végtelenül hálás lennék egy szakképzett könyvelő vagy adószakértő magyarázatáért. Például, hogy a gyár nettó 100-ért adja a cukrot, ezen senki nem változtat, az eltűnő kereskedő (a példában Kamu2000) viszont nettó 80-ért adja tovább, tehát a Kamu2000 üzemi eredménye eleve -20, ezt ki és hogyan fedezi? Az első kérdés, hogy pontosan papíron ki és hogyan fizeti ki a teljes vételárat? A második kérdés, hogy a Kamu2000-nek van 100 költsége, 80 bevétele, üzemi eredménye tehát -20, minek neki 80-ért még fiktív számla?

A harmadik kérdés, hogy a lánc további szereplőinél a Horváth-féle történetben összekeverednek a különféle adónemek, továbbá a befogadott és kiállított számla fogalma. Vegyük sorra. A Kamu2000 nettó 80-ért (bruttó 101,6) adja Nünükének a cukrot, Nünüke nettó 82-ért (bruttó 104,14) adja tovább Prüntyikének. Ekkor a Nünüke által befogadott és kifizetett számlán lesz a bruttó 101,6, ez lesz a Nünüke költsége, és a Nünüke kiállított számláján lesz a bruttó 104,14, neki lesz ennyi bevétele. Tehát a számlát a költségekről a vevő fogadja be, utána lehet kifizetni.

És itt jön a legelképesztőbb fordulat a történetben, a Horváth-féle modellben ugyanis a Nünüke a bruttó árak közti különbözet után ÁFÁ-t fizet. Ennél értelmetlenebb dolgot rég hallottam, de tessék kijavítani, ha tévedek. Ez ugyanis még ÁFA-csalás esetén sem történik így, egyszerűen nem lehet így számolni vagy könyvelni. A Kamu2000 80+ÁFA áron adja a cukrot, ennyiért veszi a Nünüke, a Kamu2000 tehát befizeti az ÁFÁ-t, 21,6-ot (ha nem, akkor ugye ez az ÁFA-csalás a történetben, azonban Horváth erről nem beszél). Amennyiben a Nünüke költségként számolja el a cukor árát, azaz a cukrot továbbadja vagy továbbadott termék gyártására használja, úgy ő visszaigényli a 21,6 ÁFÁ-t. (Amennyiben a Nünüke felzabálja a cukrot, úgy ő a fogyasztó, és nem igényelheti vissza az ÁFÁ-t.)

A példában tehát a Nünüke továbbadja a cukrot 82+ÁFA áron, és befizeti a 22,14 ÁFÁ-t. A vevő, Prüntyike megint dönt, ha a cukrot megeszik, nincs visszaigénylés, ha költségként elszámolják, akkor van. Látható, hogy amennyiben Nünüke továbbadja a cukrot, költsége (feltéve, hogy más költsége nincs) és bevétele között a különbség 2, és ezután nem ÁFÁ-t, hanem nyereség típusú adókat kell fizetnie. Az ÁFÁ-s árak közti különbség után fizetett ÁFA borzasztó nagy butaság. Az áru tehát így halad végig a beszállítói láncon, ameddig eljut a Közértláncba, ahol 84+ÁFA áron veszik, és 120+ÁFA áron adják a cukrot Mayernének, aki így 152,4-et fizet.

Látható, hogy papíron a Közértlánc 84+ÁFÁ-ért vette a cukrot, nettó 2-2-t fogott a két közvetítő cég is, amiért a gyár a Kamu2000-től 100-at kapott, a Kamu2000-nek azonban csak nettó 80 bevétele volt. Az egyik, már feltett kérdés, hogy hogyan kerül a hiányzó 20 a Kamu2000-hez? Ha valamilyen áttételes úton a Közértlánctól, ahogy Horváth sugallja, akkor miért éri meg a Közértláncnak csak papíron lenyomni a ténylegesen magasabb költségeket, így mesterségesen növelve az adóalapját (kisebb költség azonos bevétel mellé: magasabb adóalap!)? Ekkor nem tudni, pontosan mennyi kár éri a költségvetést, mert ahhoz tudni kellene, mennyi lenne a cukor ára nettó 84 helyett nettó 100-as, közvetlenül a gyártótól származó beszerzési áron, de ha mondjuk nettó 150, akkor ennyivel magasabb ár után fizetne ÁFÁ-t Mayerné, vagyis Mayerné nem 32,4 ÁFÁ-t fizetne, hanem mondjuk 40,5-öt, ekkor az államkasszából kieső ÁFA 8,1. Ez a Mayerné által fizetett bruttó ár kb. 5%-a, azaz kábé egyhuszada. Ha az összes érintett árut összeadjuk, Horváth András szerint kijön az ezermilliárd.

Csakhogy nem jön ki. Ne feledjük, végig azokat az árukat vizsgáljuk, amelyek a folyamat legvégén nyugtával együtt kerülnek Mayernéhez, tehát a KSH regisztrálja őket. Egyszerű aránypár segítségével kiszámítható, hogy ha az ezermilliárd igaz, és ez a Horváth által bemutatott fenti módszerrel jön össze, akkor a teljes regisztrált kiskereskedelem összes bruttó értékesítésének mintegy húszezermilliárd forintot kellene kitenni, ami nyilvánvaló képtelenség, mivel a KSH szerint az élelmiszer jellegű vegyes főtevékenységre bejelentett üzletek forgalma tavaly 3700 milliárd forint volt, a többié pedig még 2900 milliárd, azaz összesen kb. 6600 milliárd forint. Még nagyobb a kontraszt, ha csak az élelmiszer árucsoportot vizsgáljuk (nem azonos az előző, az üzletek bejelentett főtevékenysége szerint csoportosított, de összes forgalmat mutató számmal).

A másik lehetőség, hogy a Kamu2000 egyáltalán nem fizeti be az ÁFÁ-t, viszont a Nünüke “jóhiszemű” továbbértékesítőként visszaigényli. A többi szereplő, mivel nem tűnik el, nem játszhatja ezt el, ekkor (feltéve, hogy magasabb beszerzési ár mellett a Közértlánc továbbra is magasabb áron adná a cukrot Mayernének) a kieső bevétel 21,6+8,1=29,7. Ez a Mayerné által jelenleg fizetett, KSH által regisztrált bruttó ár kb. 20%-a. Ha a Horváth András által mondott 1000 milliárdot elfogadjuk, ez még így is azt jelenti, hogy 5000 milliárdnyi, végül legálisan eladott kiskereskedelmi áru érintett az ügyben, ez a teljes kiskereskedelem háromnegyede. Ez még mindig irreális, ez azt jelentené, hogy 4-ből 3 Magyarországon eladott áru megy még pár kört Szlovákiában vagy Romániában, egy részük papíron, egy részük a valóságban is. Csak az élelmiszereket vizsgálva itt is durvábbak az arányok.

Összevetésként érdemes megjegyezni, hogy a teljes (!) feketegazdaságot Magyarországon a GDP 11-18%-ára becslik a szakértők (ez a becslések középértéke, az adatok 10-30% körül szórnak), ehhez képest szinte nagyságrendileg több, amiről Horváth András beszél.

Összességében tehát még akkor is teljesen irreális számokat kapunk, ha nemcsak az ebben a sémában furcsa értelmű, közbeiktatott cégekkel megvalósított árcsökkentést vesszük figyelembe, hanem a Horváth által ebben a sémában nem is említett ÁFA-visszaigényléses csalást is. Mivel az eredeti adatokat nem hozta nyilvánosságra, senkinek sem lehet fogalma arról, pontosan honnan is származnak Horváth adatai, és hogyan keletkezett belőle az általa és támogatói által hangoztatott ezermilliárd. De mivel ezermilliárd jól hangzik, senki nem akar utánaszámolni. Ebben Horváth András ügye pont olyan, mint az összes többi magyar gazdaságpolitikai történet: legyenek benne hangzatos számok, aztán ha a matek nem adja ki, az már legyen más baja.

Meg kell ismételni, itt a nagy áruházláncok által végül legálisan értékesített árukról van szó. Az, hogy ebben a körben, ezekkel a módszerekkel ezermilliárdos áfahiány keletkezzék, szinte kizárt. Ez nem keverendő össze azzal, hogy mondjuk a tényleges feketegazdaságban forgalmazott áruk és szolgáltatások után (vagyis amikről Mayerné nem kap számlát, a feketén vett terméktől kezdve a feketén kihívott szerelőig) összességében tényleg járna még ennyi áfabevétel a költségvetésnek. Durván 28 ezer milliárdos GDP-vel számolva, és a feketegazdaságot ennek 20%-ával becsülve kapunk 5,6 ezer milliárdos feketegazdaságot, ha ebből számolunk 27% ÁFÁ-t, 1500 milliárd körüli összegre lyukadunk ki. Ez azonban a teljes feketegazdaság, illegális árusokkal, nem számlázó mikrovállalkozásokkal (szerelőtől a kurváig), nem pedig az a része, amelyik bekerül a KSH adatszolgáltatásokba.

Végezetül érdemes megjegyezni, hogy számtalan önjelölt igazságtevő van, akik rámutatnak, hogy (elsősorban) a nagy cégek hányféle legális és illegális módon csökkentik az általuk befizetendő adókat, majd kifejtik, hogy ezekből, ha befizetnék őket, az ország mi mindent csinálhatna. Az ő kedvükért érdemes megjegyezni, hogy a nemzet gazdagodása nem esik feltétlenül egybe az állam gazdagodásával, és ha az általuk elképzelt adókat mindenki megpróbálná befizetni, az eredmény a magas adók és a bonyolult rendszer miatt a vállalkozások és fogyasztók szegényedése lenne, az pedig mindenféle épeszű nemzetgazdasági fogalomrendszer szerint nem különösebben kívánatos.