A mostani pápa elődje, XVI. Benedek még nem kapitalizmus-ellenes, inkább csak piackritikus volt. Hozta a munkaköri leírásából következő szociális érzékenységet és kötelező altruizmust, de nem kérdőjelezte meg a globalizáció eredményeit a szegénység leküzdése terén, sőt, a jólét terjedése céljából kiállt a kereskedelem nagyobb szabadsága mellett. (Morálisan tehát magasan a szocialista és patetikus hazudozó Michael Moore fölött állt, aki szerint “kapitalizmus és a keresztyénség alapvetően összeegyeztethetetlen”.)

Mára kiderült: lehet más a pápa. Ferenc már nem egyszerűen piackritikus, hanem nyíltan antikapitalista, aki a szabad piacgazdaságot “új, láthatatlan és gyakran virtuális zsarnokságnak” tartja, ahol “a pénzkirály áll a középpontban.” “A jólét kultúrája eltompít minket, fellelkesülünk, ha a piac kínál valami újat, amit megvehetünk. Mindeközben azok az életek, amelyek a lehetőségek hiánya miatt lassan tönkremennek, egyáltalán nem mozgatnak meg bennünket” – állította.

Van rá kereslet (fotó: hvg.hu)

Van rá kereslet (fotó: hvg.hu)

“Amíg nem oldódnak meg a szegénység gondjai, nem oldódnak meg a világ problémái” – írta a pápa, bírálva “a globális gazdasági rendszert” és a “pénz idealizálását”. “Hogy lehet, hogy manapság az a hír, ha két pontot esik a tőzsde, viszont az nem hír, ha egy idős hajléktalan megfagy az utcán.” A Ne ölj! parancsára utalva pedig kijelentette: “nemet kell mondani a kirekesztésen és az egyenlőtlenségen alapuló gazdaságra”, mert “az ilyen gazdasági rendszer öl”. A pápa tehát nem a korrupt, nem a haveri, nem az állammal összefonódott kapitalizmust bírálja, hanem magát a kapitalizmust, ami szerinte csak a nyomort termeli újra, és öl. Ennyiben tehát szabadpiaci szemszögből az ő pápasága visszalépést jelent Benedekhez képest.

(Nem véletlen persze, hogy a szocialista-altruista frázisok első számú bajnoka, Obama elnök azonnal rácuppant az olcsó PR-lehetőségre, és miközben hazájában szűnni nem akaróan áll a bál az Obamacare-katasztrófa miatt, ő éltette a pápa tőzsdés bonmot-ját, “bírálta, hogy az egyenlőtlenség növekedése mellé nem társul nagyobb társadalmi mobilitás és sürgette a minimálbérnek a fogyasztás élénkítése érdekében való emelését, az oktatás reformját, a munkavállalói jogok erősítését, a válság sújtotta térségek megsegítését és a szociális háló megerősítését.”)

Ezzel együtt hiba lenne nem észrevenni, hogy Ferenc pápa csendes forradalmat hajt végre a katolikus egyházban. Elismerte, hogy az egyháznak vannak bűnei, bizottságot alakít a pedofil papok áldozatainak védelmére, kicsit paternálisan ugyan, de a melegeket is felkarolta, nagyobb szerepet szán a nőknek az egyházban, hangsúlyozottan beszél az egyének méltóságáról, a “szegények egyházáról”, de úgy, hogy a szegénység kezelésében újra az egyéni felelősség, a közösség valódi szolidaritása kerül nála előtérbe.

Szerénységet és alázatot vár időnként felfuvalkodottá és korruptá váló társadalmi szervezetétől, mérlegeli a hírhedt vatikáni bank bezárását, és még a pápamobilt is lecserélte egy ősrégi R4-esre. Pozitívum az is, hogy bár nem éppen méltóságteljesen (nem felszólított, hanem könyörgött), de kiállt a muszlim világban sínylődő keresztények alapjogai mellett.

Mivel mégiscsak pápáról van szó, nehéz lesz Ferencen számon kérni azt, hogy aki ennyire kiáll az emberi jogokért, az nem állhat rá a marxi logikára, és nem tekintheti problémának azt a gazdasági-társadalmi rendszert, amely az elmúlt évtizedekben éppen hogy a megoldás volt: sok millió embert húzott ki a legelképesztőbb nyomorból. Vegytiszta szabadpiaci rendszer ráadásul sehol nem létezik, a válságban kiütköző súlyos gondok jó része állami beavatkozások következménye volt. Amely állam viszont tagadta a piacot (és így: az egyéni szabadságot, kreativitást), az hétszentség, hogy elbukott.

Nem létezhetnek egyéni szabadságjogok magántulajdonhoz és versenyhez való jog nélkül, sőt, az egyéni szabadság alapja az élethez és a tulajdonhoz való jog – világos, hogy egy pápa munkaköre tiltja az ebből fakadó adekvát következtetések levonását. Ha viszont Ferenc tud jobbat a kapitalizmusnál, akkor az lenne jó, ha megmondaná, mi lenne az alternatívája a “pénzkirály” rendszerének? És az hogyan segít majd a szegényeken, hiszen szocialisztikus gazdaságpolitikák általában nem az ilyesmiben jeleskednek? Az egyház támogatottsága is (szellemi) kereslet és kínálat kérdése, tekinthetjük azt is egyfajta piacnak.

Nincs tökéletes gazdasági rendszer, ahogy  nincs tökéletes ember sem – hála Istennek (khm). A földi lét eddigi tapasztalatai szerint azonban még mindig a szabad piacgazdaság az a rendszer, amelyből a legkevesebben jutnak a pokolba.