Számtalanszor olvashattuk már, hogy a magyar társadalom nem nézett szembe a múltjával, nem beszéltük ki közös dolgainkat, ezért élnek frissen a mai napig a régi sérelmek és vádak, a gyűlöletig feszülő megosztottságok.

Ki lehet-e egyáltalán mindezt beszélni? Hullámzó intenzitással, de folyton ezekről beszélünk, pontosabban megy a bűnök ráolvasása az egyik oldalról, amit a másik folyton lepattint, és önti magából a sérelmeit. Úgy tűnik, ez a kibeszélés teljesen hatástalan, sőt kontraproduktív. Véleményem szerint az alapprobléma nem is oldható meg kibeszéléssel.

Azokkal értek egyet, akik problémáink gyökerét polgári fejlődésünk elmaradottságában látják. Mindent azért ez sem magyaráz meg. A többi kelet-európai ország is elmaradt a polgárosodásban, mégis majdnem mindegyik, mögülünk indulva, sorra előz meg minket. A mi polgári elmaradásunkban van valami hungarikum, ami plusz terhet jelent.

A megfejtéshez vissza kell mennünk Magyarország utolsó aranykorába, amikor legközelebb álltunk a vágyott Európához és a felzárkózáshoz. Mai problémáink, gyűlöletig fortyogó megosztottságaink ebben a korban gyökereznek. Szerintem.

Miről is van szó? A kiegyezés után gyorsan megindul az ipari fejlődés és az ezzel járó polgárosodás. Ám a probléma az volt, hogy hiányoztak a Széchényi Istvánok, a magyar arisztokráciából (Pató Pál urak voltak bőven), akik felismerhették volna az idők szavát, és az angol arisztokráciához hasonlóan élére állhattak volna a polgárosodásnak, vagy legalább is beszállhattak volna, és kivehették volna a részüket benne.

Elitünknek nem esett le, hogy az ipari forradalomban a földművelés elveszíti jelentőségét, pláne annak hagyományos módja, helyette azt hitték, hogy a feudalizmus örökké fennmarad. Visszavonultak tehát a földbirtokaikra, a vagyont vesztett dzsentrik elhelyezkedtek a hadseregben, az államigazgatás különböző szintjein, a magyar középosztály úgyszintén az állami aladárkodásban talált helyet.

A Löwy-féle faipari gyár Ujpesten (fotó: mek.oszk.hu)

A Löwy-féle faipari gyár Ujpesten (fotó: mek.oszk.hu)

Az ipar, a kereskedelem, a pénzügyek lenézett szektoraiban pedig nagy lendülettel foglaltak teret és lettek a polgári fejlődés motorjai a zsidó és német polgárok. Ezzel együtt járt az egyéb polgári foglalkozásokban való térnyerésük is.

A keresztény magyar úriemberek meg a nem úriemberek egyszer csak azt vették észre, hogy zsebre vágják őket a zsidó és német polgárok, és ebből is a zsidók fájtak jobban. (Antinémet párt nem alakult, de antiszemita párt igen.) A saját hazájukban ezek az “idegenek” egyre jobban élnek és egyre otthonosabban mozognak, asszimilálódnak, nemesi rangokat vesznek, és ha nem lenne az állami védőernyő, a fejünkre is nőnének.

Ráadásul a polgárságnál felhalmozódott pénzzel kezdtek a hagyományos magyar szektorba, a mezőgazdaságba is benyomulni. Az meg már egyenesen vérforraló volt, mikor a zsidó bankárnál eladósodott rosszul gazdálkodó magyar gazdát a zsidó ügyvéd és végrehajtó tette ki a birtokról. Ekkor paraszt és úr elméjében kezdett megfogalmazódni, hogy minden bajukat a zsidók okozzák. Jött a kapitalizmus, a szabad piac, ipar, kereskedelem, bankok(uzsorás) és ezek számukra mind a zsidókhoz kötődtek jellemzően.

Lassan az a kép alakult ki, hogy a modernitás, a progresszió, a kapitalizmus, a szabad piac, a verseny mind valami zsidó huncutság, de a lényeg, hogy ezekkel a magyar nép mint ellenséggel, mint bajainak okozójával került szembe.

A más országokban is létező antiszemitizmusnak nálunk keletkezett egy sajátos stichje. A polgárosodás, a zsidósággal összefonódva, nemzetellenes ármányként vésődött be a népnemzetiek elméjébe, és ez szinte már genetikusan adódik tovább nemzedékről nemzedékre. Természetesen más országokban is volt antiszemitizmus, de nem mindenütt volt jellemző, hogy a zsidóság ennyire “összemosódott” volna a polgári fejlődéssel.

Ezért olyan nagyon nehéz a magyaroknak a mai napig megbarátkozni a kapitalizmussal. Ezért nem működik a kibeszélés. Nem lehet kibeszélni valamit, amíg folyik a harc. A kapitalizmus a mai napig mint valami nemzetellenes dolog jelenik meg, ami ellen védekezni kell, mert az valami gyanús “idegenszívű” (zsidó) ármány.

Úgy gondolom, a megoldás csak az lehet, ha mi magyarok leszokunk az államimádatról, elkezdünk végre vállalkozni, felelősen saját lábra állni, beszállunk a versenybe, és közben beleszeretünk a polgári létbe. Ezzel párhuzamosan eltűnik a megosztottság, a görcsös szembenállás, és persze egy sor mai problémánk járulékosan megoldódik.

Hogy ezt a folyamatot mi indíthatja el? Lehet, hogy ehhez egy nagy sokk kell, amiről egyre több ember gondolja, hogy elkerülhetetlen.