Néhány napja a rádióban Budapest egyik korábbi közlekedési szakértője állította, hogy az elmúlt 23 év budapesti közlekedés fejlesztésében nem volt semmilyen stratégia. Ami történt, épült, az mindig az aktuális lobbiérdekek erőviszonyaitól függően, annak megfelelően épült.

Ezzel nem nagyon tudunk vitatkozni, de ha jobban belegondolunk, Budapest egyéb dolgaival is ugyanez a helyzet, sőt Magyarország alapértelmezett üzemállapota a stratégiamentesség, illetve az ezzel együtt járó vegetálás, valamely csoport érdekeinek foglyaként.

Emlékezzünk csak, hányszor hallottuk a pártoktól, hogy éppen most írják a stratégiájukat, programjukat. Ha néha előadtak valamit, az nem volt más, mint egy kívánság- vagy feladatlista, tele olyan lózungokkal, mint “Növelni kívánjuk az ország versenyképességét”, vagy “Javítani akarjuk az egészségügyi ellátás színvonalát”, mindig gondosan kerülve a valós válaszokat a “hogyan?”-ra.

De nézzünk egy valóban stratégiának készült munkát, a Jövőképet, amelyet a Fidesz készített a kormányzásra készülve, nagyon helyesen, 2009-ben. Szó sincs róla, hogy itt elemezni akarnám az egész, 139 oldalas munkát, csak néhány jellemző dologra mutatok rá, ami végül is meghatározta az egésznek a sorsát.

Vannak benne nagyon jó megállapítások, olyanok, amelyeket itt a Kapitalizmus blogban is számtalanszor megírtunk:

“Magyarországon egy nagyon kiterjedt szocialista újraelosztó állam telepedik rá a gazdaságra, a társadalomra és az egyénekre. Gazdasági és társadalmi bajaink legfőbb oka pedig éppen ez.”

Bingo! Egy piacpárti ember az ilyeneknek nagyon örül, és azt gondolhatja, hogy erre világlátásra aztán lehet megfelelő stratégiát építeni. Lássuk! A stratégia felsorol egy sor példaértékű és követésre méltó sikertörténetet, amelyeket a különböző európai országok valósítottak meg. Tessék figyelni, ilyenek vannak közte:

Francia családpolitika

Francia egészségügy

Finn oktatás

Svéd K+F és innováció

Észt e-kormányzás

Szlovák adórendszer (akkor még valódi egykulcsos párti volt a Fidesz)

Dán szövetkezetek és nagyvállalatok

Bajor és sváb középvállalkozások

Osztrák turizmus

Német megújuló energia

Ír városfejlesztés

Brit üzleti szolgáltatások

Kérdés, hogy miért mentek szembe saját stratégiai elképzeléseikkel? A legpozitívabb viszonyulás még az, ha egy adott témában nem történt semmi.

Matolcsy és a Jövőkép (Fotó: Hírszerző)

Matolcsy és a Jövőkép (Fotó: Hírszerző)

A francia egészségügyről például ezt írják:

“A titok kulcsa, hogy Franciaországban az egészségügy államilag finanszírozott és fenntartott része, valamint magánúton finanszírozott és működtetett szelete jól kiegészítik egymást, miközben mindkét területen olyan ösztönzőket alkalmaz az állam, amelyek elősegítik a műszeres innovációt és a költségtakarékosságot is.”

Hol van ez a mi államosító, centralizáló egészségügyünktől?

Hol van a finn oktatás a Hoffmann féle középkori rettenettől?

A tanulmány többek között bemutatja a sikeres európai gazdasági modelleket (angolszász, szociális piacgazdaság és skandináv modell), abból a célból, hogy megállapítsa melyik a legalkalmasabb számunkra. Az angolszász modell ismertetésekor nagyon helyesen megállapítja:

“Ez a megközelítés azóta is az angolszász modellt követő gazdaságok egyik fő jellemzője: a piac önszabályzó mechanizmusainak előtérbe helyezése az állami újraelosztással szemben. Ha ezt a kritériumot, az állam GDP-arányos gazdasági súlyát vesszük alapul, akkor Magyarország messze távol esik az angolszász modelltől”

Majd azt is kijelenti:

“Az angolszász szabad versenyes és az európai szociális piacgazdaság között ma már sokkal inkább a háttérben meghúzódó értékrendben láthatóak lényeges különbségek, közelebbről: az angolszász országokban jóval erősebb az individualizmus, mint az európai kultúrkör más országaiban.”

A Jövőképben ábrán mutatják, de a szövegben már nem említik, hogy a Hofstede-féle kulturális dimenzió index alapján a vizsgált országok között, Magyarország az USA után a leg individuálisabb ország (Nagy Britannia nincs benne), ami annyit jelent, hogy nekünk leginkább az angolszász modell a legtesthezállóbb, legtöbb sikerrel kecsegtető modell.

Aztán, mintha a fentiekből semmi nem következne, néhány sorral lejjebb így folytatja:

“Hagyományainkhoz, múltunkhoz, közvetlen földrajzi környezetünkhöz és adottságaink jó részéhez – az angolszász modellnél – jobban illeszkedik az európai szociális piacgazdaság modellje.”

Lefordítom sportnyelvre, hogy mi történt. Az edzőhöz odaviszik az ifjú futótehetséget, akiről egy alapos vizsgálat alapján megállapítja, hogy az újonc alkatilag leginkább a hosszútávfutásra alkalmas, majd ajánlja neki, hogy legyen belőle sprinter.

Ha a tisztelt grémium előre tudta, milyen stratégiát akar ajánlani, ahhoz teljesen felesleges volt ekkora tanulmányt írni, nekünk meg ezért fizetni.

Ugyanez a végkövetkeztetés, ha azt látjuk, hogy a követésre ajánlott sok sikeres modell helyett éppen azok ellenkezőjét akarja a kormány megvalósítani (unortodox módon).

Elmondhatjuk, hogy stratégia nélküli övezet vagyunk, és úgy tűnik, hogy elitünk szerint nincs is erre szükség.

Ne legyünk igazságtalanok, ez nem teljesen igaz. Egy stratégia, a hatalom megszerzésének és megtartásának stratégiája azért működik. Az, amelyiket Kötcsén mondott el Orbán Viktor, és amelyiknek a három pillére a: Pénz, Szavazatok, és Ideológia. Ez a stratégia létezik és működik. Egyelőre.