A rezsicsökkentés bakfitty ahhoz képest, amennyivel kevesebbet keresünk, mint hasonló vagy rosszabb helyzetből indult szomszédaink.

A Béndek Péter nevéhez fűződő Ez a Mi Hazánk újkonzervatív polgári mozgalom Facebookon olvasható állásfoglalása igen pontosan foglalja össze, mivel vásárolja meg a Fidesz-rendszer az új felső réteget, a porladó középosztályt, illetve azokat a szegényeket, akik még nem annyira szegények, hogy a voksaikat közvetlenül meg lehetne vásárolni:

Orbánnak, az egyetlen valamire való politikusnak a megoldása ez: a nacionalizmus és a differenciált populizmus sikeres egybegyúrása. Differenciált populizmus alatt pedig azt a háromféle “szociális” csomagot értem, amit Orbán sikerrel ajánlott meg a kereső (valamennyire is partiképes) társadalmi rétegeknek: a legalsó szinten rezsicsökkentést (illetve a nyilván hamarosan felerősödő nyugdíjemelési vonulatot), a középosztálynak (posszibilis polgároknak) a családi- és az adókedvezményt, az újburzsoáziának (nem véletlenül nem használom ezekre a polgár szót) a rablásban való részvételt. Jellemzően mindhárom réteg az államon élősködik, az államtól várja és kapja a folyamatos életszínvonal-emelkedés reményét (csak kis részük él a piacon). Kissé leegyszerűsítve, a magyar társadalom szétesettsége (a közjó iránti érdektelensége, a szociális kompetenciáinak hiánya, és a mély politikai-ideológiai megosztottsága) miatt egyfelől csak ennyi kell, hogy mindhárom kedvezményezetti kör szemet hunyjon a disznóságok fölött, másfelől a nacionalizmus révén mégis egységesnek, legyőzhetetlennek és igazolva lévőnek érezze magát.

A három „megoldásban” közös az államhoz szoktatás/piacellenesség/gazdaságrombolás, illetve a nacionalizmus, éspedig lefelé haladva egyre rosszabb szagú nacionalizmus. (Ide sorolhatnánk még a devizahitelek ügyét is. Csak az a különbség, hogy az állam bármennyit enyhít bankellenes intézkedésekkel és propagandával a – természetesen nemcsak önhibájukból – rosszul döntő választópolgárok terhein, arra a „megoldásra” nem képes, amit saját agitpropja és a saját maga által bölcsen megtűrt nyilas kampány szuggerál: vagyis a teljes adósságelengedés megparancsolására. De erre még visszatérünk máskor.)

A „nemzeti tőkére van szükség” jelszavával önmagában nem lenne baj. Egy ország, mármint egy demokratikus ország annál erősebb, minél több a választópolgárai között a jómódú ember, és ez a jómód nem a politikai vezetőség kegyéből, hanem a választópolgárok önálló befektetéseiből származik. A mi új nemzeti tőkéseink azonban nem tőkések ebben az értelemben, hanem olyan politikai kegyencek, akiknek az állam politikai döntésekkel átcsatornázza más magyar, illetve újabban az európai választópolgárok pénzét.

A zsugorközéposztályt segítő adókedvezmények, különös tekintettel a gyerekkedvezmény mai formájára, már gázosabbak. A mondanivaló az, hogy az vállaljon gyereket, aki már eleven bene van a középosztályban. A felfelé (középre) irányuló mobilitás lezárva. A felső szólam pedig az, hogy a nemzet nem a középosztály gazdagságától, hanem puszta létszámától, nem szabadságfokától, hanem az állam iránti hűségétől, nem kreativitásától, hanem prokreativitásától erős. (Attól nem beszélve, hogy ez a politika rosszabb, mint ha hatástalan volna, lásd Az élveszületések oszlopot.)

Végül a rezsicsökkentés teljesen szabályos hetven-nyolcvan évvel ezelőtti magyar politika, uszítás nem egyszerűen a tőke, de az idegen tőke ellen. A Figyelőben érdekes cikk jelent meg arról, hogyan üt a magyar ultranacionalista rablóállam két legyet egy csapásra:  miközben elhiteti a (nem önálló) középosztállyal és a szegényekkel, hogy jót tesz velük, tovább finanszírozza az állam a rezsidíjak adótartalmából a saját, kirívóan parazita gazdaságpolitikáját, s adja el olcsón a jövőt.

 

villany

Most az elhitetés módszerét vesszük közelebbről szemügyre. Az országgyűlés 2013. április 4-én megalapította a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt. A Hivatal komoly szakmai munkát folytat, a Statisztika menüpont alatt például hónapról hónapra közli a nemzetközi ár-összehasonlítást. E munka célja persze nem a rezsicsökkentés örömeiben részesülők meggyőzése, ők ugyanis aligha kattintanak erre a jelentésre, hanem lőszer szállítása rezsiharchoz. Magyarul a cél annak a kormányzati hazugságnak az alátámasztása, hogy „Magyarország a legmagasabb rezsit fizető ország az Európai Unióban”. Mivel ez a dacos magyar fülben nagyon kellemesen hangzik, a rezsicsökkentés miatt örvendezőknek eszük ágában sincs utánanézni. A vájtfülűek számára, akik olyan apróságokkal is törődnek, mint az elemi tények, másodvonalbeli figurák, például legújabban Rogán Antal, elébiggyesztik, hogy  „a fizetésekhez képest” (forrás: MTI):

Rámutatott, hogy a szocialisták tizenötször emelték meg az energiaárakat, a gázét háromszorosára, a villanyét kétszeresére. Ennek következtében a fizetésekhez viszonyítva az Európai Unió országai közül Magyarországon volt a legdrágább a gáz, és a második legdrágább a villamos energia. E terheket az emberek egyre nehezebben tudták vállalni, miközben a szolgáltatók a privatizáció óta 1040 milliárd forint profitot vittek ki az országból – mondta.

A frakcióvezető hangoztatta, hogy a januári 10 és a novemberi 11,1 százalékos rezsicsökkentéssel a gáz ára a 2008. júliusi, az áramé pedig a 2007. februári szintre, és ezzel együtt az európai középmezőnybe kerül, a szolgáltatók kintlévősége pedig csökken. A kormányzat rezsicsökkentési intézkedéseivel összességében egy négytagú család 70-80 ezer, egy idős házaspár 60-70 ezer forintot takarít meg évente (…)

A MEKH honlapja ennek a sumákságnak az igazolására szolgáltat adatokat. Annak a használatára, aki képtelen kettőig számolni, vagy aki azt akarja, hogy a választók képtelenek legyenek. De még ez se feltétlenül sikerül neki.

Ha rákattintunk a nemzetközi ár-összehasonlítás föntebb már megadott linkjére, annyi kormányhörgés után meglepve láthatjuk, hogy abszolút összegben a villany és még inkább a gáz ára nem hogy a középmezőnyben, hanem a rangsor végén van. Ha felszorozzuk a rezsicsökkentés százalékával, a gáz akkor is ott marad, azaz nagyon olcsó volt a rezsicsökk előtt is; mondjuk, a villamos energia ára felszorozva már az alsó középmezőnybe kerül. Ez, gondolom, elég ok is volt a szabadságharchoz.

Vásárlóerő-paritáson (tehát hogy más dolgokhoz képest milyen drága az energia) már jobban sikerül kimutatni a bűnös üzelmeket, nevezetesen hogy más áruk és szolgáltatások árához mérve Budapesten az egyébként nagyon olcsó áram még a csodálatos rezsicsökkentés után is kétszer olyan drága, mint Párizsban. Itt már csak azt tetszik elfelejteni, hogy minél nagyobb a GDP, annál magasabb az általános árszínvonal. Tehát a gáz részben azért olyan „drága”, mert egy csomó minden más sokkal olcsóbb, persze rosszabb is, mint Párizsban, különben az átlagember éhezne és rongyokban járna. Amellett azon az áron olcsóbb, hogy  néhány kivételezett piaci niche-t kivéve a vállakozások sem tudnak egyről kettőre jutni, de hát, ugye, ott rohadjon meg a büdös profithajhásza azzal a híres minőséggel.

Az árképzés bemutatásának finomságait most hagyjuk. A lényeg, azaz a lényeg hiánya a végén van. Az utolsó, rövid rész és a hozzátartozó grafikon azt mutatja, hogyan aránylanak az áram- és gázfogyasztás költségei a jövedelmekhez az egyes fővárosokban. Itt aztán tényleg a másodikak vagyunk Bukarest után, nagyon ki van velünk szúrva. A képre kattintva kitisztul.

stat

És ezzel ér véget a tanulmány, se kép se hang.

Nem hiányzik valami?

Hogyne hiányozna. A Magyar Energia és Közműszabályozási Hivatal csupán a magyar jövedelmekről hallgat. Arról, amihez az árakat viszonyítjuk. Kit is izgatnak?  Ezt a kérdést már pedzettük Észtországról szólva. Budapesten azért ilyen drága a jövedelmekhez képest a villany és a gáz, mert még itt, az ország messze leggazdagabb területén is piszokul alacsonyak a jövedelmek.

Ha csak a megfogható átlagkeresetet nézzük:

Budapesten 2013 első félévében a bruttó átlagkereset a KSH szerint 289 827 forint volt. Ez a MEKH kritériumai szerint (nincs eltartott) 189 837 forint nettó.

Pozsonyban és a szomszédos falvakban az általam megtalált legfrissebb kimutatás szerint 2012-ben (ez rossz évnek számított) a bruttó átlagkereset 1029 euró volt, ez nettó 781 euró, mai árfolyamon kb. 232 000 forint. Csak a poén kedvéért: a budapesti átlagkeresetből a pozsonyi levonásokkal kb. 218 000 forint maradna, 28 000-rel több. Vessük össze a kormány jóvoltából kapott havi rezsicsökkentési ajándékkal) És ne piszkáljuk, hogy amott valamivel jobb a foglalkoztatottsági helyzet, azaz jellemzőbb a MEKH által feltételezett kétkeresős háztartás.

Prága a történelem során mindig gazdagabb volt, a demagógia elkerülése végett kihagyjuk, de nézzük a hagyományosan lesajnált Varsót.

Hivatalos statisztika szerint az ötmilliós Mazóviai vajdaságban (a lakosság fele Varsóban és agglomerációjában él, de odatartozik egy jó adag “vidék” is) a bruttó átlagkereset 2013 második negyedévében 4736 zloty volt, mai árfolyamon 335 593 forint. Nettó 3371 zloty, azaz 238 869 forint. Magában Varsóban több.

Vegyük hozzá, hogy Magyarország Lengyelországnál, de még Szlovákiánál is inkább egyközpontú ország, és a fizetési statisztikákat felhúzza, hogy az állami intézmények és a nagy cégek túlnyomó többségének Budapesten van a központja. És Budapest még így is sokkal jobban él, mint az ország bármely más része, nem beszélve külön a keleti feléről.

Ha volna ebben propagandalőszer, a kormány lőne vele. „Ezt tette veletek a ballib”. (És tényleg, a 2002 és 2010 közötti kormányok jócskán hozzájárultak ehhez a siralmas állapothoz.) De nem lövöldöz, mert egyrészt ő is ezt teszi (ezt ő is teszi) velünk. Másrészt mert ahhoz, hogy az Ez a Mi Hazánk álláspontjában leírt három „szociális csomag” hasson,  az kell, hogy az emberekből kiöljék a legelemibb gazdasági racionalitást is. Például hogy eszükbe jusson elvégezni egy gyors osztást, és ehhez megkérdezzék, mivel is osztjuk a rezsit. Hogy már azt se érdekelje őket, mennyit keresnek, és miért ilyen keveset.  Tekintsék sorscsapásnak vagy a multik bűnének. Amitől és akiktől csak a saját kirablóik és sötétségben tartóik menthetik megőket.

Nem látom jelét, hogy a baloldali ellenzék érzékelné ezt az agyi vákuumot. Fene se tudja, mekkora elszegényedés, mekkora nemzeti megaláztatás kell ahhoz, hogy legalább az aktív választópolgárok fele érzékelje. Vagy mit tudom én, mennyi kell most már a kétharmadhoz. Magyarország nem hagyja magát felébreszteni.

 

Címkép: Fülöp Máté, hvg.hu

Felső kép: Fortepan.hu

Grafikon: Mekh.hu