Milton Friedman (1912–2006) szerint a szabadpiaci elveknek elkötelezett liberális közgazdászok legfőképpen a kívánatos nemzetközi pénzügyi rendszer jellegét illetően vannak eltérő véleményen.[1]

Mint a szabadpiac Nobel-díjas bajnoka, Friedman maga a lebegő árfolyamú állami papírvaluták, az 1971 óta de facto létező pénzügyi rendszer (fiat money standard) mellett érvel, miközben az osztrák közgazdasági iskola olyan piacpárti kiválóságai, mint Ludwig von Mises (1881-1973), Murray Rothbard (1926-1995) vagy épp Henry Hazlitt (1894-1993) az aranystandard visszaállítása mellett kardoskodnak. Az osztrák iskola leginkább ismert reprezentánsa, a szintén közgazdasági Nobel-díjas Friedrich von Hayek (1899-1992) ugyanakkor a versengő privát (illetve állami kibocsátású) papírvaluták szószólója.[2] Hogyan is van ez? Most akkor az aranyat vagy inkább a papírpénzt pártolják a szabadpiac barátai?

Miért pártolják az osztrák közgazdasági iskola képviselői az aranystandardot?

Az osztrák közgazdasági iskola képviselőit szokás arany bogaraknak (gold bugs) csúfolni. Az iskola tagjai maguk is tisztában vannak azzal, hogy az aranystandard híveiként “dinoszauruszoknak” (ha nem épp futóbolondnak) tűnnek a keynesiánusok és monetaristák, valamint a fősodratú közgazdaságtan képviselői szemében, illetve tisztában vannak azzal, hogy az emberek döntő többsége szemében az aranystandardhoz való visszatérés úgymond túl “radikális” vagy egyenesen “irreális” vállalkozás.[3]

Mindazonáltal az osztrák iskolához tartozó közgazdászok vonzódása az aranystandard rendszerhez nem valamiféle primitív aranyfetisizmus (amolyan mágikus vonzódás egy “barbár relikviához” (Keynes), amit le lehetne tudni azzal a roppant felvilágosult lenini materializmussal, miszerint a kommunizmusban majd aranyból lesznek a klozetek. Mises világosan fogalmaz e kérdésben: az aranystandard előnye nem abból fakad, hogy az arany sárga, fénylik és nehéz, hanem abból, hogy “aranyat nem lehet nyomtatni”.[4] Avagy Hazlitt precíz megfogalmazásában (hosszabban idézve):

“Az aranystandard legfőbb érdeme az, hogy a pénzkínálatot és a pénz vásárlóerejét függetleníti a kormánytól, a tisztségviselőktől, a politikai pártoktól és különféle érdekcsoportoktól. Az arany legfőbb érdeme pontosan az, hogy szűkös, és a mennyiségét maga a természet korlátozza. Az arany fellelése, kibányászása és feldolgozása költséges, és ezáltal nem lehet politikai parancsra vagy szeszélyből létrehozni”.[5]

Más szóval az aranystandard legfőbb előnye az, és ebben a legtöbb szabadpiaci közgazdász egyetért, hogy jelentősen korlátozza az államnak a pénzügyekbe történő beavatkozását, valamint a pénzkínálat esetleges politikai megfontolásból történő manipulációját. Az aranystandard talán anakronizmusnak tűnhet, de a politikától független stabil pénz iránti igény bizonyosan nem az, kivált ha figyelembe vesszük, hogy a pénz közhatalom általi manipulálásának története nagyjából egyidős a pénz történetével.[6] Az osztrák közgazdasági iskola képviselőinek aranystandard melletti érve így végső soron nagyon egyszerűen szól: ne bízzuk a kecskére a káposztát, vagyis az államra a pénzkibocsátást.

Miért pártolja Milton Friedman (és a monetaristák) a szabadon lebegő árfolyamú valutákat?

Friedman éles különbséget tesz valódi aranystandard és pszeudo aranystandard között, kristály tisztán definiálva az utóbbi lényegét: ahelyett, hogy az arany ténylegesen pénz lenne, ami meghatározza az egyes országok pénzügyeit, a pszeudo aranystandard rendszerben az arany valójában közönséges áru, aminek az árát a hatóságok rögzítik. Vagyis ahelyett, hogy az arany szabadon áramlana az országok között meghatározva ezáltal az egyes országok monetáris politikáját, valójában az egyes országok monetáris politikája az, ami meghatározza az arany nemzeti valutában kifejezett árát azért, hogy ezáltal szabályozza annak ki- és beáramlását.[7]

Friedman szerint az I. világháborúval lényegét tekintve véget ért a klasszikus aranystandard rendszer, 1934-től pedig egészen bizonyosan pszeudo aranystandard rendszer működött a világban.[8] Vagyis amikor Friedman a múlt század ’50-’60-as éveiben a szabadon lebegő árfolyamú valuták mellett érvel, akkor nem a klasszikus aranystandard rendszer ellen lép fel, hanem az 1944-ben létrehozott Bretton Woods-i aranydeviza-rendszer ellen, amit pszeudo aranystandard rendszernek tekint. Más szóval Friedman egy olyan nemzetközi pénzügyi rendszerrel szemben lép fel, amelyben az egyes nemzetek a különféle valuták valós kereslet-kínálatától elszakadva önkényesen rögzítik a valutaárfolyamokat, és teszik ezt a közgazdászok és politikusok állítólagos bölcsességére alapozva (akik – és ez csak természetes – ismerni vélik a megfelelő árfolyamokat).

gold

 

Ám a valuták árfolyamának ilyetén rögzítése lényegében az árkontroll speciális esetének felelek meg, és hatásuk is ugyanaz. Így aztán Friedmannek a szabadon lebegő valutaárfolyamok melletti érve valójában az árkontroll elleni hagyományos szabadpiaci érvelés, illetve a piaci folyamatokba való hatósági beavatkozással szembeni liberális érvelés: ugyanazon az alapon ellenzi a valutaárfolyamok rögzítését, mint a kenyér árának vagy az olaj árának a rögzítését.[9]

Mindazonáltal Friedman egyáltalán nem volt a valódi aranystandard ellensége, sőt “nagy adag rokonszenvet érzett az igazi aranystandard iránt“, méghozzá ugyanazon okból, mint az osztrák közgazdasági iskola képviselői: az aranystandard korlátozza az állam beavatkozását a pénzkínálat alakulásába.[10] (És talán nem árt egy dolgot külön megemlíteni, Friedman nem az aranystandard rendszert okolja a Nagy Válság kialakulásáért. Úgy vélte, ha az 1920-as években az Egyesült Államokban egy klasszikus aranystandard rendszer működik (vagy tisztán egy lebegő árfolyamú papírvaluta rendszer), akkor a válság sokkal enyhébb lefolyású lett volna, vagy épp be sem következik.[11])

Miért problémás az osztrák közgazdasági iskola képviselőinek a szabadon lebegő valuták rendszere?

Árustandard esetén nincs értelme lebegő valutaárfolyamokról beszélni. Amennyiben a dollár, font, márka stb. ugyanannak az árunak pusztán különféle súlymértékei, úgy azt mondani, hogy a dollár lebeg a fonthoz képest épp olyan nonszensz, mint azt mondani, hogy a kilométer lebeg a mérföldhöz képest.[12]

A lebegő valutaárfolyamok rendszere eleve állami papírvaluta rendszert (fiat money standard) feltételez. Friedman valójában tényként veszi, hogy a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer lényegében papírvaluta rendszer, amelyben (minden mímelés és áltatás ellenére) az arany közönséges áru, és nincs lényegi szerepe, amennyiben a rögzített valutaárfolyamok rendszere arany nélkül is működhet. Így Friedman tulajdonképpen azt mondja: amennyiben tényként fogadjuk el a papírvaluta rendszert, mint valóságot, úgy a szabadon lebegő valutaárfolyamok jelentik a piackonform működést, és nem a rögzített árfolyamok.

Mindez pedig rávilágít Friedman gondolkodásának meghatározó elemére: a történelmi és politikai realitások figyelembevételére. Mondhatni, Friedman a mindenkori fennálló politikai realitások keretei között piacpárti. Ennek egyik explicit példája, amikor Friedman 1953-as híres The Case for Flexible Exchange Rates tanulmányában azt írja, hogy a fizetési mérleg hiány kiegyenlítésének egyik lehetséges mechanizmusa az, ha a deficittel rendelkező ország belső árszínvonala csökken (“belső leértékelés”), ami ösztönzi az exportot, fékezi az importot. (Ez, miként Friedman a tanulmányban meg is jegyzi, valójában a klasszikus aranystandard rendszer működési mechanizmusa.)

A deficit kiegyenlítésének e mechanizmusát Friedman azon az alapon veti el a valutaárfolyamok lebegtetésével, mint kedvezőbb megoldással szemben, hogy a belföldi árszínvonal csökkenése, különösen ami a bérek csökkenését illeti, masszív politikai akadályokba ütközik.[13] Emellett, vélekedik Friedman, nincs az a jegybank, amelyik a fizetési mérleg egyensúlya végett politikailag megkockáztat egy “deflációs folyamatot” (vagyis az árszínvonal csökkenését), ami esetleg gazdasági recessziót okozhat.[14] És az osztrák közgazdasági iskola képviselőinek problémája Friedman piacpártiságával éppen az, hogy az fátumnak veszi mindazt, ami ellen szerintük inkább küzdenie kellene: az állami papírvaluta rendszert, a lefelé merev béreket, a jegybankok deflációs félelmeit, a politikai klímát stb.

Lehet, hogy egy állami papírvaluta rendszerben nem éppen piackonform a valutaárfolyamok rögzítése, mindazonáltal – úgymond piacpárti alapon – lebegő valutaárfolyamokat akarni annyi, mint eleve papírvalutát akarni, ergo a pénzkibocsátást az államra bízni. Vagyis kecskére bízni a káposztát. Murray Rothbard, az aranystandard híve, maga is elismeri: “[E]gyetlen dolog van, ami még a szabadon lebegő papírvalutáknál is rosszabb: az olyan papírvaluták, amelyek árfolyamát a kormányok megpróbálják rögzíteni. Mert, miként minden árkontroll esetében, a kormányok mindenkor vagy a szabad piaci árfolyam fölött vagy az alatt fogják rögzíteni az árfolyamokat”.[15]

Más szóval Rothbard maga is elismeri, hogy amennyiben az állami papírvaluta rendszert adottnak tekintjük, úgy jobb a lebegő árfolyamrendszer, mint a rögzített. Mindazonáltal Rothbard nem tekinti a papírvalutát fátumnak, hanem az aranystandard rendszer visszaállítását követeli: nem az adott politikai realitások közti legjobb megoldást akarja, hanem az általa lehető legjobbnak gondolt megoldást. És persze épp így nem vágyik a merev bérek vagy a jegybank realitására sem. Ilyen formán inkább idealistának tekinthető, szemben a friedmani realizmussal. Az osztrák közgazdasági iskola képviselői számára a szabadon lebegő valuták rendszere azért problémás, mert az eleve olyan politikai klímát és gazdasági intézményi keretet feltételez, amivel nem hajlandók megbékélni.

(Folyt.köv. A szerző blogja: Hocinesze)

 

[1] Friedman, Milton: Real and Pseudo Gold Standards. In uő: Dollars and Deficits: Inflation, monetary policy and the balance of payments. Englewood Cliffs: Prentice-Hall, 1968. 247. old.

[2] A paletta persze színesebb. Pl. az aranystandard hívein belül is vannak olyan közgazdászok, akik a résztartalékoló bankrendszer szószólói, míg mások kizárólag a 100 százalék banki aranyfedezetet tartják a szabadpiaccal összeegyeztethetőnek stb.

[3] Rothbard, Murray N.: The Case for a 100 Percent Gold Dollar. Auburn, AL: The Ludwig von Mises Institute, 1991. 10. és 71. old.

[4] Mises, Ludwig von: Gold as Money. In Bettina Bien Graves (ed.): Ludwig von Mises On Money and Inflation. Auburn, AL: Ludwig von Mises Institute, 2010. 12-14. old.

[5] Hazlitt, Henry: The Inflation Crisis and How to Resolve It. New York: Arlington House, 1978. 173. old.

[6] Rothbard What Has Government Done to Our Money? című műve kellő bizonyítékül szolgál az állításhoz.

[7] Friedman, Milton: Has Gold Lost Its Monetary Role? Forrás: http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CC0QFjAA&url=http%3A%2F%2F0055d26.netsolhost.com%2Ffriedman%2Fpdfs%2Fother_commentary%2FSundayTimes.1976.3.pdf&ei=RSpiUrjwOI_Dswawh4GgDA&usg=AFQjCNGu8se1rToElT0yVMTCXVBuMWBUTA&bvm=bv.54934254,d.Yms&cad=rja 2. old.

[8] Friedman, Milton: uo.

[9] Friedman, Milton: Free Excange Rates. In Dollars and Deficits. 221. old.

[10] Friedman, Milton: Friedman on Gold. Forrás: http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=7&cad=rja&ved=0CFsQFjAG&url=http%3A%2F%2F0055d26.netsolhost.com%2Ffriedman%2Fpdfs%2Fother_commentary%2FCME.1974.pdf&ei=pC1iUuGJCMLXtQbs7IDQAw&usg=AFQjCNH_ON5lqqxRrjGvfy-CJ4hI-auSbQ&bvm=bv.54934254,d.Yms 2. old.

[11] Friedman, Milton: Real and Pseudo Gold Standards. uo. 256. old.

[12] Rothbard, Murray N.: Gold vs. Fluctuating Fiat Exchange Rates. In uő: Economic Controversies. Auburn, AL: The Ludwig von Mises Institute, 2011. 743. old.

[13] Friedman, Milton: The Case for Flexible Exchange Rates. In uő: Essays in Positive Economics. Chicago: University of Chicago Press, 1966. 167. old.

[14] Friedman, Milton: Free Excange Rates. uo. 226. old.

[15] Rothbard, Murray N.: The Cross of Fixed Exchange Rates. In uő: Making Economic Sense. Auburn, AL: The Ludwig von Mises Institute, 2006. 312. old. Nota bene Rothbard a Bretton Woods-i pénzügyi rendszert “hamis aranystandardnak” tekinti, így a Bretton Woods-i rendszer lényegét illetően hajszálra azonos véleményen van Friedmannel. Rothbard, Murray N.: Back to Fixed Exchange Rates. In uő: Making Economic Sense. 307. old.

 

Korábbi írásaink az aranystandard kérdéséről:

A válság oka: elszakadtunk az aranytól

Ciprus és az európai hitelpiramis szétesése

Az arany nem helyettesítheti a modern pénzt