Gyakran felmerülő érv a laissez faire kapitalizmus ellen a monopolizáció kérdése. A vád: egy kontrollálatlan piacon előbb-utóbb monopóliumok alakulnak ki, amik ellehetetlenítenék a piaci versenyt. De valóban szükség van-e antitröszt törtvényekre, vagy a piac képes megoldást generálni?

Kezdjük ott, hogy az állam, amely különféle szabályokkal és monopólium-ellenes intézkedésekkel beleszól a szabad versenybe, maga is több monopóliumot tart a kezében. Ezek közül az egyik legjelentősebb, ami minden államra jellemző, az erőszak-monopólium. Ezt a legtöbben szükséges rossznak vélik (bár főleg az anarcho-kapitalisták körében kialakult egy elképzelés, miszerint a rendőrséget, mint állami intézményt, meg kéne szüntetni, és a rendet magán biztonsági szolgálatok tartanák fenn, amelyek ki vannak téve a szabad verseny hatásainak. Ez eléggé merésznek hangozhat, azonban már valamelyest sikeres megvalósulását láthattuk Detroitban).

Az állami monopóliumok mellett ott vannak még az úgynevezett természetes monopóliumok is, melyek egyedi helyzetét szintén az állam biztosítja, a hivatalos ideológia szerint ugyanis nem lenne produktív a verseny ezek esetében. Ilyen természetes monopóliumok általában a különféle szolgáltatások, mint például áram, víz, és a gáz.

monopolyEzek monopolhelyzetét az állam biztosítja ugyan, de szabályozza is a szolgáltatókat, például meghatározza a maximum árat, amit kérhetnek, mivel a piacot korlátozni vágyók állandó félelme az, hogy a monopóliummal bíró vállalatok a csillagos égig emelnék az általuk nyújtott szolgáltatásért elkért összeget.

Látható azonban, hogy ha nincs semmiféle szabályozás, a monopolhelyzetbe került cégek nem emelik az árakat, mivel ez veszélyeztetné helyzetüket. Egy másik cég, alacsonyabb árakkal, ledönthetné trónjáról a kapzsi vállalkozókat. Jó példa erre a sokszor félremagyarázott Standard Oil esete.

Az Egyesült Államokban a monopolhelyzetben lévő telegráf szolgáltatása is az bizonyította, hogy a piac tudott megoldást generálni. A fejlődés, az új találmányok biztosítani tudták a versenyhelyzetet, állami beavatkozás nélkül is. A telegráfszolgáltatást korszerűtlenné tette a telefon megjelenése (igaz, az AT&T alávetette magát az állami szabályozásnak, mert félt az antitröszt-törvényektől, és ezzel természetes monopóliummá vált).

Ma már a monopólium-viták középpontjában természetesen a számítástechnika áll. Régebben (és néha még ma is) a Microsoftot érték támadások, miszerint kisajátítja a számítógépes piacot, ám az Apple és főleg a Google pont a szabad versenynek köszönhetően átvehette a hatalmat. A piacon mindig a jobb kerül fölénybe, ha szabályozás nélkül hagyják alakulni a helyzetet.

Most pont a Microsoft támadja a Google-t, mert az szerinte monopolizálta az internetes keresést, és a konkurenciával szemben saját partnereit részesíti előnyben a keresési eredményekben. Ez körülbelül olyan, mintha azt mondanák egy hirdetőtábla tulajdonosának, hogy a felületen köteles a versenytársa hirdetőcégét is reklámoznia. A Google nem véletlenül lett népszerűbb a többi keresőnél, és nem véletlen, hogy a Microsoft-féle Bing nem képes felvenni vele a versenyt. Egyszerűen jobb szolgáltatásokat biztosít. Ha valaki hiányolja a konkurencia szolgáltatásait a keresés eredményéből, megadatik neki a lehetőség, hogy szabad akaratából más keresőt használjon. Bármennyire abszurd is a Microsoft támadása, az EU nyomásásra a Google kénytelen átgondolni a stratégiáját.

Az internetes óráscéget amiatt is bírálják, hogy kiadja a felhasználók adatait cégeknek, hogy azok célzottan tudjanak reklámozni. Újra azt kell mondani, hogy nem kötelező a Google szolgáltatásait használni, a felhasználási feltételek felhívják a figyelmet arra, hogy egyes adatok kikerülhetnek, de így is bizalmasan lesznek kezelve. Természetesen egy számítógép kezeli ezeket, és nem emberek ülnek és nézik az internetes szokásainkat.

Az antitröszt-törvényeket ki lehet játszani. A kartellezés elleni szabályokat a cégek egyesüléssel vagy felvásárlással oldják meg, mint ahogy ez történt a Nokia és Microsoft esetében is, amelyet most újra monopol-törekvésekkel gyanúsítanak. A helyzet azonban az, hogy a Microsoft már régóta együtt dolgozott a Nokiával, de most még költséghatékonyabban képesek együttműködni. Az ilyen egyesülések akkor fenyegetnek monopolizációval illetve kartellezéssel, ha az horizontálisan valósul meg, a Microsoft azonban nyilvánvalóan vertikálisan képzeli el a Nokiával történő egyesülést, mivel megvásárolta azt.

Ha az állam hagyja a piacot szabadon működni, kialakulhatnak ideiglenes monopóliumok, ezek azonban általában korántsem jelentenek akkora veszélyt, mint ahogy azt beállítják. A szabad verseny óriási előnye azonban, hogy amint jobb szolgáltatással és leleményes ötletekkel képes valaki előállni, minden további nélkül felülkerekedhet a látszólag örök monopóliumon.