Az amerikai politikusok napokban történt kötélhúzását (adósságplafon vs. Obamacare) joggal nevezte csirkefutamnak (gyáva nyúl játéknak) a sajtó és sok elemző. Az egész világ a lelátóról nézte az egymásnak rohanó feleket, és fokozódó feszültséggel figyelte, ki fogja elrántani a kormányt az összecsattanás előtt. Azért abban mindenki reménykedett, hogy valamelyik végül is elrántja, mert a karambolt a nézőközönség is megsínylette volna.

A hasonlat azért egy kissé sántít. A csirkefutamokon ugyanis mindkét résztvevőt vakmerő őrültnek látja a közönség, míg a demokraták vs. republikánusok legutóbbi futamában csak az egyik résztvevőnek járt ki ez a jelző, legalább is a magyar sajtóban és a magyar elemzők között.

Egyetlen olyan cikket sem olvastam, amelyben az asztalról való lesöprés előtt legalább egy rövid megfontolás tárgyát képezte volna a republikánusok álláspontja. Mea culpa, ha mégis jelent meg ilyen elemzés, én nem találkoztam eggyel sem.

Annyira azért nem volt egyértelmű, hogy kinek is van igaza ebben a vitában, amennyire egyoldalúan azt a sajtó tárgyalta. Az a sajtó, amely a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében még a gyilkos muszlim terroristák érveinek is szentel némi figyelmet, és hajlandó legalább elgondolkodni rajtuk, ugyanezt a lehetőséget nem adta meg a republikánusoknak.

Jobbszárnyukat (a konzervatív-libertárius Tea Party mozgalmat) egyenesen képződményként emlegették, mint valami rosszindulatú daganatot, de úgy általában is a republikánusokra olyan jelzőket aggattak, mint szélsőséges zsarolók, zombik, hihetetlen fafejűek, stb.

Vegyük azért sorra, miről is van szó.

Először is van egy ország, ahol törvény korlátozza az éppen aktuális kormányt, hogy egy bizonyos határon túl emelje az államadósságot. Ennek a túllépéshez az ellenzék hozzájárulása is szükséges. Mi ezzel a gond? Az, hogy józanságra és mértéktartásra figyelmezteti a hatalmat? Az nem baj, ha egy kormány nem haladhat a költekezéssel olyan könnyen, mint kés a vajban. Legtöbben már ezt a törvényt is hülyeségnek tartották, ami csak kekeckedésre ad alkalmat az ellenzéknek, hiszen ha nem lenne, akkor egy problémával kevesebb lenne, és Amerika korlátlanul adósodhatna tovább.

Másodszor. Mit is követeltek a republikánusok? Azt, hogy meg kell állítani az életveszélyes eladósodást, mert annak a vége egy sokkal nagyobb csőd, mint amit eddig valaha is megtapasztalt a világ. Az Egyesült Államok gazdaságának a csődje ugyanis nem csak az Egyesült Államok csődje. Ennek érdekében jelentősen csökkenteni kell az állami kiadásokat. Tehát nem valami eszement követeléssel álltak elő, hanem azzal, amivel minden felelős ember is előáll, ha túlzottan eladósodik a háztartása, vagy a vállalkozása. Akkor mégis, mire fel ezek a jelzők és főleg mire fel ez az abszolút egyoldalú bemutatása a dolognak?

És mi áll a takarékos gazdálkodás igényével szemben? Mi az, amiért olyan simán le lehet söpörni a józan észt az asztalról?

Az Obamacare! Az a kötelező egészségbiztosítási rendszer, amit ugyan elutasít az amerikai polgárok többsége, de mivel megválasztotta Obamát, ezt a törvényt rá tudja erőszakolni a teljes lakosságra.

Magyarul, a republikánusok takarékos gazdálkodást szorgalmazó követelésével szemben egy presztízskérdés áll, Obama életműve, amivel be szeretné írni nevét a jelentős elnökök névsorába. Értjük a hiúságát, amit nem értünk, hogy miért ilyen durván egyoldalú ennek az egész ügynek a tárgyalása?

A Véleményvezér cikkében például egy enyhe korholást kap Obama.

“Az elnököt nemes eszmék vezérlik és nagyon szépen tud beszélni, de nap mint nap kiütközik, hogy konkrét politikai tapasztalata gyakorlatilag nincs (korábban mindössze két évig töltött be választott tisztséget az országos politikában). Mint ilyen, nem ismeri azokat a trükköket, technikákat, amivel ezt a hihetetlen fafejű ellenzéket kezelni lehetne.”

Vagyis a nemes jó szándék alapértelmezetten feltételezve, csak hiányzik a politikai tapasztalat (egy elnöki ciklus után? WTF) ezért kicsit ügyetlen a hihetetlen fafejű ellenzék kezelésében.

Visszatérve a hasonlatunkhoz. Végül is a republikánusok félrerántották a kormányt, tehát veszítettek (januárban újabb futam).

Egy igazi gyáva nyúl játékban két őrült száguld egymással szemben, csak a futam után tudjuk meg, melyik az őrültebb. A győztes.