A GfK Hungária ismét elvégezte a szakmák megbízhatóságát mérő kutatását, aminek az eredménye az alábbi táblázatban látható:

gfk

Ez a sorrend sok szempontból lehet tanulságos, de itt csak néhány szakma bizalmi indexére szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig az állam és a versenyszféra viszonyának szempontjából.

A politikusok stabil és messze leszakadt utolsó helye egyrészt érthető, másrészt nagyon nem érthető. Az érthetőséget nem kell nagyon magyarázni, az elmúlt 23 év és jelen állapotunk mindent megmagyaráz.

Ami viszont nem érthető: a magyar társadalom mindezek ellenére a politikusoktól, az általuk vezetett államtól várja a boldogulását, várja az ígéreteket, és rendre meg is szavazza az ígérgetőket. Ez az állapot bizonnyal elegendő szakdolgozat témát adhatna egy végzős szociálpszichológus évfolyamnak, de ennyiből is megállapítható, hogy a magyar társadalom erősen megvezetett, félrevezetett állapotban van.

A politikai osztály 23 év propagandával sem tudta magát megbízhatónak eladni, de azt mindenesetre elérte, hogy az emberek jobban bíznak a bürokratákban (köztisztviselők, önkormányzati képviselők: 54 pont), mint a versenyszféra, a piac szereplőiben (vállalatvezetők: 47 pont), a bankárokról már ne is beszéljünk.

Ha viszont az emberek jobban bíznak a bürokraták és politikusok által működtetett államban, mint a privát piaci szereplőkben, akkor maradnak a boldogságot ígérgető politikusok, akár bíznak bennük, akár nem. Ez az oka, hogy a piac és a verseny gyanús jelenségek, míg az államitól nem tartanak az emberek. Ezért lehet minden gond nélkül eladni manapság a garantáltan rendszerpusztító rezsicsökkentéseket is.

Ezen blog szerzői számára magától értetődő, mert sokszorosan bizonyítottnak látják, hogy a gazdaságban a piac jobban teljesít az államinál, de a korábbi posztokhoz kommentelők között akadt, aki az olyan területeket, mint például a munkavédelem, a tűzvédelem, olyan állami feladatnak tartotta, ahová nem kellene a piacot beengedni. A gondolat alapja az a félelem, hogy ha a hatóság nem figyel oda, akkor esetleg a nyereségérdekelt cégnél az alkalmazottak testi épsége, biztonsága pénzügyi megfontolás tárgyává válhat. Ez azonban egyáltalán nincs így.

Egy jogállamban a munkáltató akkor sem bújhat ki a felelősség alól, ha nem hatóságok, hanem piaci szereplők látják el a munkavédelmi, tűzvédelmi feladatokat, tehát nem mérlegelheti pénzügyi alapon, hogy biztosítson-e a megfelelő védelmi rendszereket, technológiát, védő eszközöket stb.

Lássuk az állami, hatósági problémakezelést:

A hatóság hozza a terület részletes szabályait, amihez értő szakapparátust kell fenntartania. A hatóság ellenőrzi a szabályok betartását, ehhez is hozzáértő szervezetet kell működtetni. Az így létrehozott rendszerben törvényszerűen ott a bürokrácia minden hátránya, a túlszabályozás, a hatékonyság hiánya, a pazarló működés és a korrupció lehetősége. Például egy választási kampányban sebtében átadni kívánt intézmény (óvoda, iskola, játszótér) esetében, politikai hatalommal az engedélyező hatóságot rá lehet bírni a lazább szakmai munkára, de ügyintézői szinten is működhetnek a szemhunyásra rásegítő megvesztegetések. A rendszerváltás környékén éppen azért rohadt le a tűzvédelem és a munkavédelem, mert az állam ellenőrizte a saját cégeit, amelyek veszteséggel küszködtek, éppen ezért a hatóság elnézően kezelte a szabályok be nem tartását, mondván, “ne kockáztassuk sok ember munkalehetőségét holmi hatósági keménykedéssel.”

Hogy kezeli a problémát a piac?

Akár munkavédelem, akár tűzvédelem esetében, kötelező biztosítás révén a biztosító megfelelő díjazás ellenében átvállalja a rendszer kockázatát. A biztosítónak kőkemény piaci érdeke a károk megelőzése, hogy minél kevesebb kártérítést kelljen fizetnie. Megszabja tehát a feltételeket, hogy milyen biztonsági intézkedések és rendszerek fenntartása mellett vállalja át a kockázatot. A dolog működik, hiszen a biztosítók általában szigorúbb szabályokat írnak elő, mint az állami szabályzatok, vagy a szabványok. Hogy a biztosító ne állhasson elő irreális követelményekkel, azt pedig a verseny fogja beállítani egy elfogadható, azaz optimális szintre.

A verseny kikényszeríti a magas szintű szakmai munkát (alaposabb kockázatelemzések, a kockázatok csökkentését célzó technológiák fejlesztése), ugyanakkor kizárja a korrupciót. A szakapparátus nem a hatóságnál dolgozik bürokratikus rendszerben, hanem piaci viszonyok között, hatékonyan. A tárgyalt területeken nő a biztonság, tehát inkább az államtól kell félteni ezeket a funkciókat, nem a piactól.

Az államosítás rossz irány. Hagyjuk meg az államnak az éjjeliőr szerepét, aki a törvényességre figyel. A problémák kezelését pedig hagyjuk a piacra.