Az elhíresült szobordöntésről sokan és sokfélét írtak az utóbbi napokban. A baloldali publicisták csoportjába tartozó, végképp eszét vesztett Bartus például így hörgött Orbánról: “Mert ha ő így folytatja, lógni fog.” Ő másképp csinálta volna: “nyugodtan felrobbanthatták volna Orbán hungarocell fejét, mint Gömbösét”. Érdekes színfolt volt Barak László paravéleménye: “Miért ne döntenének, darabolnának hát bármilyen szobrot, miért ne hurcolnák meg nyilvánosan a közélet gnómjainak leszaggatott testrészeit, és miért ne vizelhetnének jelképesen akár a szájukba is.” Azért jó, hogy Barak nem tartozik Bajnai Gordon tanácsadói közé, ritka gusztustalan ötlet az övé.

A Galamus szerzője büszkén kiáll a döntés mellett: “Megdöbbent az elhatárolódok értetlensége és politikai fantáziatlansága is, ahogy segítenek kifordítani a tartalmát egy egyáltalán nem erőszakos, csak nagyon pontos üzenetnek.” Egyáltalán nem erőszakos? Nézőpont kérdése, de érdemes figyelnünk, mert itt van az a nyom, amin a megfejtés felé indulhatunk majd el nemsokára.

A másik oldal jellemző álláspontja az, hogy itt egy bazdmegezős vuduszertartás zajlott. Selmeczi Gabriella is egy jót borzongott : “Kifaragni a politikai ellenfelet hungarocellből, utána késsel szurkálni, döfködni, darabokat kivágni belőle, a levágott fejét rugdosni, ez egy olyan magukból kifordult cselekedet, amit ez idáig csak horrorfilmekben láthattunk.” (Mindenképp fontos itt jelezni: ma már ennél jóval messzebb tart a horror-műfaj, Selmeczi műfaji meghatározása nem jó, inkább abszurdról van szó).

Kezdetben én is erősen hajlottam a vudu-narratíva felé, hiszen tényleg, első ránézésre teljesen így néz ki a dolog. Ezt a változatot erősítette, hogy láthatóan vannak ma már sokan, akik ezeket az akciókat egy hús-vér Orbánnal is lelkesen megcsinálnák, ők ezt nyilván egyfajta jó edzésnek tartják. Tény azonban, hogy bárhonnan nézve is nagy erkölcsi felelőtlenség egy ilyen performansz, hiszen az indulatokat szítja, a gyűlölet-potenciált csak növeli. Most ez nagyon nem jó, máskor sem, de most semmiképp.

Most, amikor a borzalmas soroksári gyilkosságra sebesen rárepülve a Jobbik azonnal tüntetést szervez a “rettegés ellen” és a Vona-Norbi duó együtt kiált a halálbüntetésért, most, ebben a légkörben hungarocellt ölni is nagyon rossz üzenet, az biztos. Emiatt sem időszerű nálunk bevezetni az egyébként (különösen kegyetlen gyilkosságok esetében) jogos halálbüntetést. Mert nagyon úgy látszik, hogy sokan vannak, akik nem állnának meg a komoly gyilkosok kivégzésénél, hanem megszokott és jól viselt gyűlöletüket teljesen természetesen terjesztenék ki mondjuk a halált okozó drogok terjesztőinek kivégzésére, vagy a “halálos politikai kultúrát terjesztő” politikai ellenfél kivégzésére.

Innen nézve rémisztő látvány volt a Szolidaritás akciója. Kicsit olyan plasztik-jakobinizmus ízű színdarab volt az egész.

szobor-hvg

Barbár rituálé (Fotó: hvg.hu)

Ahogy gondolkodtam az ügyön, arra jutottam, hogy a megfejtés szerencsére prózaibb. Ugyanis rájöttem, hogy a baloldali ellenzék jelenleg olyan gyenge, hogy még egy tisztességes vudu szertartásra sem telik tőlük. Lánczos Vera is azért beszél “üzenetről”, azért látja “egyáltalán nem erőszakosnak” az akciót, mert érzi: a dolog inkább színház, annak is erőtlen. Színház, nem pedig éles politika, mint amikor Hamlet mászkál a színpadon egy koponyával a kezében. Ha haladt volna tovább ezen a nyomon, akkor ő is felfedezhette volna: itt politikai pszichoterápiáról van szó. Adott az ellenzék számára egy elég rettentő helyzet. A rettentő helyzetből kiút nem látszik, ezért a helyzet javulása érdekében az egyén védekező stratégiát alkalmaz. Például ilyen a projekció:

“A pszichoanalízisben az az eljárás, amelynek kapcsán valaki egy másik személynek tulajdonítja saját hibáit vagy kívánságait; ez a bűntudat vagy más hasonló érzések kifejeződéseként értékelhető és az elhárító mechanizmusok közé sorolandó.”

Nem biztos, hogy pont ez történt, de az biztos, hogy valami hasonló. A lényeg: saját valóságos gyengeségük terapikus erősítése. Még saját hibáikat is (nem tudatosan) Orbánra vetítették, így a kudarcukért is Orbán lesz a felelős. Hogyan is írta Orwell az 1984-ben?

“A Két Perc Gyűlölet műsora napról napra változott, de mindegyikben Goldstein volt a főszereplő. Ő volt a főáruló, a Párt első számú mocskolója. Minden későbbi bűn, amelyet a Párt ellen elkövettek, minden árulás, szabotázs, eretnekség, elhajlás közvetlenül az ő tanításaiból fakadt.”

Helyettesítsük be a Párt szót mondjuk az “ország” szóra, és kész a képlet. Szerencsénkre itt az idézett példa paródiájáról van szó, egy kudarcos pszichoterapikus kísérletről. A valóság egy ilyen terápiában kevéssé játszik szerepet, hiszen a cél az önbizalom és az önhit növelése. Mindennek a politikai következményei számosak, és a balodali ellenzékre nézve katasztrofálisak lesznek. A Fidesznek nem kellene ijesztgetni senkit, nincs itt jelenleg komoly veszély rájuk nézve, csak Bajnaiék próbálják magukat valahogy felturbózni a harcra. Szily László jól látja:

“..az sem kizárt, hogy a tény, hogy ezen az amerikainépszavista hangulatú Orbán-gyűlölő szeánszon fellépett, arra utal, Bajnai belátta, hogy a centrum elfoglalása, és vele a győzelem reménytelen. Ezért reális célt tűzött ki, miszerint nyomás megszerezni minden egyes elérhető szavazatot azoktól, akik antiorbánizmusból úgyis ránk szavaznának, és valahogy átcsúszni a 10 százalékos bejutási küszöbön.”

Mármint azt látja jól, hogy lassan ez lehet csak a reális céljuk. De kételkedek abban, hogy Bajnai mindezt belátta. Ráadásul ez még a tíz százalékhoz is kevés lesz, mert sokan az erősen antiorbánista baloldalról is elítélték a szobros akciót. Nem, attól tartok, itt csak egy kétségbeesett önbizalomerősítő akcióról volt szó. Az ilyen terápiás jellegű pótcselekvések jellemzőek a baloldalra, jellemző mindent Orbánra kenni. Ez az út viszont a valóság elől való menekülés útja.

Az előadás komoly morális kockázatait még felmérni sem lehet – miközben épp a realitás elől futunk saját terapikus hungarocell-bábszínházunkban, körbe-körbe.