Nem először, és feltehetően nem utoljára foglalkozunk szabadpiaci blogunkon a taxikérdéssel. A korporatív rémálom ugyanis szeptember elsejével megvalósult.

Az új taxis jogszabályok ellenzői pereskednek. Nem, nem a kötelező sárga színnel van gondjuk, azaz hol igen, hol nem, attól függően, milyen éppen a hangulatuk, leginkább csak a 150-200 ezer forintos fóliáztatázás a probléma, hiszen a kocsi az övék, hogy jön ahhoz bárki, így az önkormányzat, hogy beleugasson magántulajdonuk színébe? Ráadásul úgy, hogy ezt még “valós közérdekkel” sem tudja igazolni?

Fogalmam sincs, miért jutott erről Al Bundy eszembe, aki, amikor Chicagóban be akarták vezetni a söradót, kifakadt: ha ez így megy tovább, egy szép napon a jövedelmet is meg fogják adóztatni! Bingo.

A taxis pertársaságnak libertárius szemmel persze igaza van: a magántulajdon szent, elvileg nehéz olyan “közérdeket” elképzelni, amelyre hivatkozva kényszer-alvállalkozókat súlyos költségekbe lehetne kényszeríteni. (UPDATE: ráadásul még ez sem igaz: lesz “elit” cég, amelyikre nem vonatkozik a kollektív kényszer, hiszen egy Mercin a  sárga szín “az elegancia megvonását jelentené” – a többiek viszont csak sárgítsanak.) De legyünk nagyvonalúak a hatalommal, fogadjuk el, hogy a városkép és az utasok kedvéért le kell nyelni ilyesfajta kényszereket (ahogy az utcák, terek, kirakatok állapota, az összlátvány sem lehet egyéni ízlésterror kérdése), cserébe a szabad vállalkozás jogáért.

De hol van itt a “cserébe”? Hol tüntetnek a felháborodott taxisok magáért a versenyért? Csak nem azt hiszik, jól járnak, ha bebújnak a hatalom köpenye alá?

A fővárosi taxizásra vonatkozó új szabályok (fix tarifa, 450 forintos alapdíj, 280 forintos kilométerdíj, 70 forintos percdíj) nemcsak 30 százalékkal drágítják a tarifákat, de hatalmi úton, szervezetten iktatják ki a rendszerből a versenyt (pontosabban az eddig érvényes hatósági árplafon alatti versenyt), a reptéri és egyéb transzfereket, egységesítik az árakat, egyértelműen néhány befolyásos nagyobb fuvarszervező cég lobbierejének hatására. A cél a kb. ezer kisebb, “ár alá” kínáló fuvarozó kiszorítása a piacról – hangsúlyozottan hatalmi, nem pedig piaci eszközökkel. A példa ráadásul ragadós, Pécsett várhatóan rendeleti úton fogják korlátozni a taxik számát, ennyi fér, kész, az ön kocsijának itt már nincs hely, képezze át magát.

Készül az egységszín (Fotó: MTI)

Készül az egységszín (Fotó: MTI)

Taxisok elmondása szerint egyébként nem is csak az ár volt a gond az olcsóbb, önköltség alatti cégekkel, hanem az is, hogy egytől egyig a fekete- és szürkegazdaságot erősítették, semmilyen vagy manipulált számlákkal, stb.  Mindenki kész tényként beszél arról is, hogy a hotelekbe, bárokba, hivatalokba jelentős visszaperkálással, “okosba” szervezik a fuvarokat a nagyobb cégek – de akkor ezt a helyzetet hogyan oldja meg az új szabályozás? Sehogy.

Pedig nem arra tartjuk a NAV-ot, hogy a nyíltan művelt feketegazdaságra lecsapjon? Ha az éttermekre, autószervízekre rá lehet rontani, illegális taxisokra nem? Mi vagy ki akadályozta meg eddig a hatóságot, hogy kiszűrje a csalókat a rendszerből, éppen a verseny fennmaradása, tisztasága érdekében? X százalék bűnös miatt a kollektív bűnösség elvét érvényesítik?

Az árversenynek vége, mostantól úgymond a minőséggel lehet csak versenyezni – mintha legalábbis nem Magyarországon élnénk, ahol az ár a döntő tényező, nem pedig az, van-e kártyás fizetés vagy wifi a kocsiban. Az árversenynek az utas látja előnyét, de csak elvileg, mert gyakorlatilag ő, akiért elvileg az egész szolgáltatás van, ezen a területen nem képvisel olyan lobbiérdeket, hogy érdemes lenne hallgatni rá. Fő az egységszín és az egységár, hulljon a férges konkurencia, központilag.

Ezen a blogon többször megállapítottuk, hogy taxifronton nem más történik, mint annak a kartellhelyzetnek a hatalmi eszközökkel történő bebetonozása, legalizálása, amit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt években többször is vizsgált (2011-ben pl. hét céget büntetett meg, köztük a mostani főlobbista Főtaxit). Szemben a nemzetközi trenddel, de kétségtelenül felzárkózva a teljesen vegyes képet mutató Európa egy részéhez.

“A rögzített árú taxiszolgáltatás az árverseny megszűnését jelentené, azaz egy ilyen intézkedés korlátozná a versenyt. (…) A rögzített − és a jelenleginél magasabb − hatósági ár miatt csökkenne a kereslet is, a várható magas bevétel miatt pedig valószínűleg többen lépnének be a piacra, így egy taxisra kevesebb fuvar és bevétel jutna, azaz ők sem járnának jól az új helyzetben” − közölte tavaly a Napi Gazdasággal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Most pedig itt a rögzített ár, teljesen törvényesen.

Kinek jó ez a politikai szívesség-vircsaft? És újra: nem átlátszó egy kicsit, hogy a T. pertársaságnak csak a sárga színnel meg a fóliázással van baja (azzal sem mindig), a hatalmilag garantált státussal nem?

“A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?” – tette fel a kérdést egy másik, ugyancsak államilag szervezett (illetve idén: szervezni próbált) kartell ügyében Budai “Nem tudok megbukni” Gyula államtitkár, igencsak lazán lesöpörve az évről évre visszatérő görögdinnye-problémát az asztalról (és akkor még meg sem pendítettük, mit keres Oszkó Péter a Wizzair-ben). Az állam imádja a szervezett áregyeztetéseket, profi kartell nem is igen működhet korrupt és korrumpáló állami háttér nélkül, a közös bennük az, hogy a fogyasztó szempontja a legkevésbé érdekes az egészben. Vannak fontosabb dolgok. A hazai termelő, például.

“Az elmúlt években sikerült kiszorítani a hazai piacról a gyenge minőségű külföldi dinnyét” – örvendezett egy szakértő néhány hete nyilvánosan. Mi viszont akkor örülnénk, ha sikerülne kiszorítani a hazai piacról a gyenge minőségű magyar kormányt.