Egy Csészényi vagy Szécsi vagy milyen nevű Birodalom-imádó (brit, amerikai, Habsburg, mindegy) publicista nemrég írt egy könyvet arról, hogy milyen jót tenne a gazdaságnak az ingatlanalapú hitel, de ehhez az kellene, hogy az ingatlant ne valami szent dologként kezeljék, ami valakinek született jogként jár, úgyhogy nem lehet elvenni tőke, hanem piaci értékkel bíró áruként, amire jelzálogot lehet alapítani. Tehát ha valaki nem fizeti vissza a kölcsönt, a pénzintézet elvehesse tőle.

Azt is írja ez a neolib nemzetáruló: „Kamatot fizetni, kötelezésnek eleget tenni oly szent tartozás, mint nem lopni, nem rabolni.” Némelyek szerint van ebben valami ironikus túlzás, tudniillik ez csak a rendes emberekre vonatkozik, és a rendes emberek száma közismerten minden korban csekély, de azért látszik, milyen rugóra jár a szerző agya. A Hitel c. förmedvény megjelenése óta röpke 183 év telt el, és a fejlődés, mint a gőzhenger.  2013-ban, Magyarországon az a gondolat a nyerő, hogy ha valaki nem hogy a kamatot, de a törzstőkét is bagzik megfizetni, az nem a lopással és rablással egyenértékű bűn, hanem érdem.  Ennek bizonyítéka, hogy e filozófia legfőbb hirdetője az az ember, aki az utóbbi években a legfényesebb politikai karriert futotta be Magyarországon, a kormány mindenese, virtuális pártelnök, és ha ez így megy tovább, előbb-utóbb kormányfő lesz belőle.

A karrier útján úgy indult el, hogy miközben a Parlamentben az erőszakszerveket ellenőrző bizottság elnöke volt, polgármesterként, ráérő idejében egy megyei jogú várost is eligazgatott, és fel is virágoztatta oly módon, hogy minden magyar városok közül egy főre számítva a legjobban eladósította. Mivel a honvédelmi és rendészeti bizottság vezetése, valamint a hódmezővásárhelyi polgármesterség roppant felelősséget kívánó hivatal, nem gondoljuk, hogy Lázár János felelőtlenül vette föl városának (a város adófizető polgárainak terhére) a kölcsönöket.

Felelős ember azonban csak akkor vesz föl visszafizethetetlen mértékű kölcsönt, ha száz százalékig bízik benne, azaz tudja, hogy nem kell visszafizetni. Amit tehát a reformkori publicista bűnnek tartott, az a mai felelős politikus számára a norma. Posztmodern világban élünk, ma már az a normális, ha akkora kölcsönt veszek fel, amekkorát akarok, és nem kell visszafizetni.

Az új kormány alatt ez a jövőbe és Orbán Viktorba vetett bizalom igazolódott. Miközben Lázár János följebb lépett a politikai ranglétrán, egészen a top közelébe, Hódmezővásárhely 22 milliárd forintos adósságából 15 milliárdot átvállalt  „az állam”, azaz megfizettette az adófizetőkkel a kölcsönt folyósító banktól a boltban kenyeret vásárló vásárhelyi nyugdíjasig. Mivel a kormánynak hatalmas propagandagépezet áll a a rendelkezésére, ezt a disznóságot el tudta fogadtatni a lankadatlan és erőteljes bankellenes propagandával, ami nem is volt nehéz, merthogy a bankokat saját magukon kívül szinte mindenki eleve utálja. Talán azok is, akiknek szükségük van a banki hitelekre a vállalkozásuk fejlesztéséhez, csak ők tudják, hogy érzelmek nélkül együtt kell élni velük, különben nagy ganéban vagyunk.

Legújabban, az első számú magyar bankár és következésképp a banki ágazat mint olyan rituális szidalmazása után Lázár azt jelentette be, hogy  „a kormány” (értsd: az adófizetők összessége terhére az eladósítók egy csoportja) januártól átvállalná az összes település összes adósságát, így a települések  „tiszta lappal indulhatnának”. A pacta sunt servanda és a piaci gondolkodás lepusztítása ezzel befejeződik. Hogy akkor az önkormányzatoknak mégis honnan a francból lesz pénzük, mert a helyi adóktól felkophat az álluk?

Nos, Lázár elképzelése szerint abból, hogy minden település kapna valamennyi pénzt az államtól, a megyei jogú városok egyöntetűen tízmilliárdot (ezzel persze a kisebbek járnának jobban, pl. Hódmezővásárhely). De nem ám „szökőkutakra”, olyasmikre, amiket az egyszerű polgár lát, és ennek nyomán újraválasztja a polgármestert, hanem gazdaságfejlesztésre. Ez  azért poénos, mert nagyon nehéz dolga van annak, aki szeretné kimutatni, hogy abból a bizonyos 22 milliárdból hogyan fejlődött Hódmezővásárhely gazdasága. Egyáltalán, hogy az állami tevékenységen és egy tízezres törpevárosba való vállalkozói minimumon túl miből áll Hmvh. gazdasága. Lázár nyilván azt akarja, hogy a saját hibáját ne kövessék el mások.

De már késő. A teljes lepusztultságot bizonyítja az is, hogy a pénz folyósítását tízéves, hosszútávú gazdasági tervhez kötnék. Bár a francia dirigizmus nem a blogunk kedvence, azt el kell ismernünk, hogy piacgazdaságban is létezik hosszú távú tervezés. Csakhogy ennek nemzetgazdasági dimenziói vannak – törvények, adópolitika, támogatások, közbeszerzések -, és nem arról kell tízéves tervet készíteni, hogy ha hozzám vágnak tízmilliárdot, akkor kinek és mennyit fogok lepasszolni belőle, mondjuk, kilenc év múlva az én kis 46 ezres városomban, hogy ez és ez történjen.  Például, de csak például azért, mert fogalmam sincs róla, milyen lesz az én kis pátriámat magában foglaló magyar nemzetgazdaság helyzete kilenc év múlva, ahogy a kormánynak sincs.  A világgazdaságról nem is beszélve. Sőt, az átlagos fideszes polgármester felkészültségével azt se lehet tudni, hogy mi fog történni hat hónap múlva a helyi vállalkozói szférában, ha most kiadok ennyi és ennyi pénzt. Nem akarat kérdése ez, mint a sztálini tervgazdálkodásban, ráadásul nagyon kicsi az ő akaratuk.

Lázárék a szabályos sztálinista tervgazdaság kereteiben próbálják értelmezni a piacgazdaságot. (Ez körülbelül ugyanolyan agyrém, mint a magánvállalkozás, aminek egyszer csak megtiltják, hogy profitja legyen.) És ez azt jelzi, hogy nemcsak a gazdasági gondolkodás lepusztultsága teljes, hanem a politikai gondolkodásé is. Az önkormányzatokat (ön-kormányzat, ugye) nem hogy több jogosítvánnyal, több adóbevétellel, több önállósággal ruháznák föl, hanem azzal, hogy egy hosszú távú gazdasági tervre csak úgy kiutalnának pénzt, legalább tíz évre függővé akarják tenni a központi kormányzattól. És van egy olyan gyanúm, hogy az önkormányzatok boldogan belemennek. Akkor meg minek a helyi választás?

Akkor meg minek az országos választás?