Történt egy szép napon, hogy egy nagy és sikeres amerikai vállalkozás egyik ázsiai fiókja úgy döntött, reklámozni fogja a termékét. Úgy, ahogy ő akarja. Meg is tette: a Dunkin’ Donuts thaiföldi leányvállalatának ügyvezető igazgatója a kamera elé kérette tinédzser lányát, feketére festették a bőrét, majd országszerte kiplakátolták a szépséget az 50-es évek stílusában, hatalmas, fényes fekete konttyal, rózsaszín ajkakkal, kezében a hirdetés tárgyát képező, harapásnyi hiányt produkáló “Charcoal Donut”-tal (kb. faszén fánk), az aláírás: ” szegd meg a jó ízlés összes szabályát!”. Rögtön kitört a botrány.

Lapjelentések szerint leginkább csak egy ember akadt ki az állítólag “felháborító” reklámkampányon, Phil Robertson, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet ázsiai igazgató-helyettese, aki “bizarrnak és rasszistának” nevezte a képeket, azt állítva, hogy az a 19. és 20. század eleji Amerika faji sztereotípiáira hajaz, ami ma már egy fajgyűlölő kor “bántó szimbóluma”. Thaiföldön, 2013-ban.

Arról azonban igen nagy a csönd, hány embert háborított fel a kampány a píszí őshazájában. Valószínűleg nem véletlenül: a kampány ott természetesen nem futott. Ha volt is nyilván kiakadás a thaiföldi tudósításokon, az nem lehetett tömeges, nem hallottunk DD-bojkottról, campusokon szervezett gyűlölet-félórákról és a modern píszí totalitarizmus egyéb, szokásos megnyilvánulásairól.

donut

Arról viszont tudunk, hogy magában a megcélzott fogyasztói közegben, Thaiföldön a kutyát (elnézést, ez így udvariatlan: a négylábú ugató jószágot) sem érdekelte a DD vélt rasszizmusa, ellenkezőleg, a cég saját beszámolója szerint termékeik 50 százalékkal jobban fogynak a kampány hatására.

“Bizarr és rasszista dolog, hogy a Dunkin’ Donuts azt hiszi, feketére kell festenie egy nő arcát és élénk rózsaszín rúzzsal ki kell hangsúlyoznia az ajkait, hogy el tudjon adni egy csokis fánkot” – szakértett nem létező reklámügynökségi tudásával az emberi jogi bürokrata, aki ezerk szerint azt hitte, hogy a csúnya r-szó nyilvános kimondásával térdre kényszeríthet egy céget, amely mer szuverén módon reklámozni, de úgy, hogy a fogyasztókkal együtt eszébe sem jutott rasszista szemüvegen keresztül nézni a képet.

És tudják, mi történt? A Dunkin’ meghátrált. A HRW egyik helyi igazgató-helyettese, a thai cég feje fölött, bocsánatkérésre kényszerítette az amerikai központot, amely visszavonatta az ominózus kampányt. Elég volt egy vád, elég volt egy nagyobb botránytól való félelem, és a DD-központ engedett a nyomásnak. Egy civil szervezet mondhatta meg egy privát cégnek és fogyasztóinak, mi a helyes, és mi nem.

Ahhoz képest, hogy a helyi vállalat igazgatója (a modell anyja) először még visszautasította a vádakat: “Ez teljesen nevetséges” – közölte Nadim Salhani. “Nem használhatjuk a fekete színt, hogy eladjuk a fánkjainkat? Nem értem. Mi ez a nagy felhajtás? És ha a termék fehér lenne, és valakit fehérre festenék, az is rasszizmus volna? A világon nem mindenki paranoiás a rasszizmus miatt. Sajnálom, ez egy marketing-kampány, és nagyon jól működik.” Salhani szerencsére a bocsánatkérés és visszavonás dacára továbbra sem lát semmi rosszat a kampányban.

Olvasóink annyira már ismerhetnek minket, hogy tudják: valóban rasszista beütésű reklámok mellett természetesen nem állnánk ki, de a probléma megoldása ott is a két szereplő: a gyártó és a fogyasztó szabad “megállapodása” lenne. Csak egy totálissá váló píszí világban fordulhat elő a rasszizmus bunkójával való puszta fenyegetés, mint gazdaság-befolyásoló tényező. Ázsiában (sajnos vagy sem) hagyománya van a bőrszínnel, a kulturális sztereotípiákkal történő marketingnek, még ha ez európai/amerikai szemmel ízlésbeli kihívást is jelent (vö. Black Man felmosó és tisztítószer) – ezzel azonban bírkózzanak meg a helyi vásárlók.

Csak egy totálissá váló píszí világban fordulhat elő, hogy egy latino fiatalembert “rasszizmussal” vádoljanak, mert önvédelemből lelőtt egy őt bántalmazó fekete fiút. Csak egy totálissá váló píszí világban fordulhat elő, hogy egy világhírű amerikai fekete celeb rögtön “rasszizmust” kiáltson, ha egy svájci eladónő nem ismeri fel rögtön, és nem akar rásózni egy 35 ezer frank (8,4 millió forint) értékű táskát.

“Véleményszabadság lévén, szabad ugyan gyűlölködni, csak nem illik. Gond nem ezzel van. Hanem azzal, hogy a nemes cél egy militáns nyelvi fundamentalizmus foglyává, hitbizományává vált. (…) Születésekor a politikailag korrektség a demokrácia szervezetének önkéntes éjjeliőre, a nyelv tisztességes erkölcsbírája akart lenni. De autoimmun betegséggé vált. Eme szindróma akkor jelentkezik, mikor a testet kiszolgáló védekező rendszer ‘gazdája’ ellen támad. Kórokozók, beteg sejtek helyett (vagy mellett) a jól funkcionáló szövetek, szervek roncsolásába kezd. (…) Nem látja a különbséget igazi fajgyűlölet és az általa konfabulált mű-rasszizmus között. Így pont azokra támad (és azoknak árt) akikért papíron létrejött” – diagnosztizálta hajszálpontosan egy korábbi cikkében Papp László Tamás.

Tegyük hozzá: az igazi veszély természetesen akkor van, ha egy kormányzat akarja megmondani bárkinek,  milyen terméket gyárthat, hogyan reklámozhat, milyen kódokat használhat és milyeneket nem. Bőrszínre való tekintet nélkül.