“Közös egyéni jelöltek, külön lista – ebben állapodott meg az MSZP és az Együtt 2014-PM csütörtökön. Közös miniszterelnök-jelölt sem lesz, ellenzéki győzelem esetén az alakíthat kormányt, akinek listájára többen szavaznak – ezt pedig a másik fél feltétel nélkül elfogadja.”(hvg.hu)

Ez a meccs tehát – egyelőre – eldőlt.

Akit érdekelnek a közügyek, az tudja: a választási törvény átalakítása erősen elbillentette az egész rendszert. Az egyéni képviselői helyekért folyik az egy fordulós, döntő küzdelem, a listákon csak kiegészítő mandátumok nyerhetők, ráadásul az egyéni képviselőkre leadott töredékszavazatok is elvesznek a vesztes fél számára és duplán hasznosulnak a nyertesnél.

A Haza és Haladás munkatársai tavaly augusztusban részletes elemzést adtak az átrajzolt választókörzet határok és az új szabályok adta keretekről, az ellenzék mozgási lehetőségeiről. A tanulmány következtetése:

“Az egyfordulós, vegyes, gyenge kompenzációs elemet tartalmazó, kétszavazatos, új választási rendszerben egyetlen optimális megoldás van a szavazatvesztés megakadályozására. A választók támogatásának egy politikai szereplőre, jelöltállítóra történő fókuszálása. Minden más megoldás, így a koordinált jelöltállítás is komoly kockázatokkal és szavazatvesztési eséllyel jár együtt. Az egymás ellen egyéni választókerületi szinten nem induló pártok választásokat megelőző egyeztetése a teljes összefogásával azonos politikai együttműködési mechanizmust igényel.”

Ezt követte 2012 őszén Bajnai Gordon kilépése a politikai színtérre, az Együtt 2014 mozgalom, majd párt megalakítása. Eközben szinte hisztérikusan követelte a balliberális tábor – hangadók és támogatók – hogy jöjjön már létre az említett összefogás. (Erről jó összefoglalót adtak a szárszói találkozó felszólalói.) A tartalomról mindenütt elég kevés szó esett, de az esetleges együttműködés szereplői között azonnal megindult az erőpróba, az összefogáson belüli pozíciókért folyó harc.

Az MSZP azonnal kijelentette, hogy mint az ellenzék legnagyobb támogatást élvező pártja, természetesen ő megy elől, de mindenki beállhat mögé. Még azt is megtudhattuk, hogy a párt megújult. Azt mondjuk nem, hogy mit tartanak helytelennek az elmúlt időszaki tevékenységükből, mit kívánnak a jövőben másképp tenni. A megújulást abból kellett volna elhinnünk, hogy a képernyőkön új, fiatal arcok képviselik az MSZP-t. Az Együtt próbált volna alapelvekről, programról beszélni, de ez elsikkadt a ki lesz a miniszterelnök-jelölt vitában.

Még épületesebb volt, hogy némi semmitmondó “elvi egyeztetés” után a képviselőjelöltekre fordult a szó, és az MSZP fontosnak tartotta deklarálni, hogy neki van minden választókörzetben indulója, potenciális partnerének bezzeg nincs. Miközben nyilvánvaló volt, hogy az együttműködés arról szólna: mindenütt csak egy jelölt lépjen fel a Fidesz-KDNP kihívójaként. Mindez összhangban van azzal, hogy az MSZP-ben a politika szemmel láthatóan személyi kérdésekre koncentrálódik.

A közvélemény-kutatási eredmények – amikkel az MSZP saját szükségszerű vezető szerepét indokolja – azonban csak nem akarják alátámasztani azt a korábbi hiedelmet (ez volt az említett hisztéria oka is), miszerint a vita, marakodás okozza az ellenzék gyenge szereplését, de az összefogás majd mozgósítja a vitáktól elkedvetlenedett támogatókat. Lényegében az történt, hogy az Együtt-PM hozta a korábbi híveit, az MSZP megtartotta a sajátjait, de ahogy ezt Vágó István az említett szárszói találkozón megjegyezte: ez még kevés. Többlet nem akar megjelenni.

Nem mindegy, mi jön egy esetleges kormányváltás után (Fotó: MTI)

Nem mindegy, mi jön egy esetleges kormányváltás után (Fotó: MTI)

Az alapvető hiba az egész egységes ellenzék-alakítási elképzelés mögött az volt, hogy elfogadták a kormánypártok által kialakított játékszabályokat: a jobboldal-baloldal szembenállást. A Fidesz ugyanis nem jobboldali párt. Tőke-, piac-, magántulajdon-ellenes, államosító programot megvalósító szervezetről van szó. A KDNP-ról beszélni sem érdemes, nem önálló politikai entitás, csak a Fidesz függeléke.

Az ellenzék baloldalisága is erősen megkérdőjelezhető. Szavakban persze azok, de lényegében mindkét oldal programja ugyanarról szól: el akarják vonni a jövedelmet azoktól, akik megtermelik, hogy átcsoportosítsák a preferált csoportok számára, akik egyáltalán nem mindig azok, amikről a jelszavak szólnak. Itt bizony a csókos kapitalizmus érdekcsoportjainak harca folyik.

A kormánypárt leváltásának esélye sokak kívánsága, de nem mindegy, mi jön utána. Erről pedig egyre ijesztőbbeket lehet hallani, olvasni. (ld. még: MSZP program, Együtt alapvetései) Az elosztási elvek talán még nehezen harmonizálhatók, de abban édes egyetértés mutatkozik, hogy le kell kaszálni azt, aki sokat mer keresni, mindegy, hogyan.

A többi, illetve a közeljövőben esetleg színre lépő pártok semmit nem veszélyeztetnek azzal, ha az önálló indulás mellett döntenek a 2014-es választásokon. Az MSZP-Együtt összefogástól már nem fognak szavazatokat elvinni. A jobboldalnak azonban valójában nincs politikai képviselete Magyarországon.

Piacot, versenyt, a vállalkozás szabadságát és annak hasznához való jogot hirdető párt nincs a parlamentben. Ha ilyen programmal elindul valaki, az nem a baloldali összefogás szavazatszámát csökkenti majd. Nyilván azokat fogja elérni, akik hisznek a kemény munkában, a teljesítményben, a vevők igényének jobb kielégítésében és abban, hogy aki erre képes, a méltán keres többet. A Fidesz szavazóbázisát viszont esetleg apaszthatják. Azok, akik a baloldali kifosztó programok iránti ellenérzésből szavaztak 2010-ben a Fidesz-KDNP-re, mára már nagyon megbánták. Számukra egy hitelesebb párt vonzerőt jelenthet.

Ilyenkor jön a mindent eldöntő kérdés: van-e esélye győzelemre az említett új pártoknak? A kérdés azért mindent eldöntő, mert aki ezt felteszi, az csak a hatalom megragadásának technikáját látja a politikában. Nyilvánvaló, hogy az általa támogatott szerveződések, javasolt megoldások kerülendők azok számára, akik nem az ellenség legyőzését, az újraelosztási csatornák feletti uralmat kívánják, hanem olyan demokráciára vágynak, ahol a különféle érdekek megfogalmazódhatnak és politikai képviselethez juthatnak. Nem, valószínűleg ezek a táboron kívüli pártok nem nyerhetnek. De apaszthatják a nyertes előnyét.

Az új töredékszavazat-szabályok szerint az egyéni képviselői választás nyertesének pártja megkapja a második helyezettre és győztesre leadott szavazatok különbségét. Így minden “kis” párt jelöltjére leadott voks faraghat az előny mértékén. És a rájuk adott szavazatok még akkor is mutatják, milyen támogatást élvez a politikájuk, ha nem nyerik meg az adott körzetet. (Mivel a közvélemény-kutatók nem is mérik őket, ez még meglepetést is okozhat.)

Igazságtalan, a nyertes felé lejtő választási rendszerünk van. Komoly átalakításokra lesz szükség, hogy valóban arányos népképviselet jöjjön létre az országban. Egyelőre két dolgot tehetünk: tudomásul vesszük a helyzetet és passzív rezisztenciába vonulva hagyjuk, hogy az elkötelezett pártkatonák megvívják a csatájukat és eldöntsék a sorsunkat. Vagy adott keretek között – esetleg azok határait feszegetve – megpróbálhatjuk megjeleníteni akaratunkat. Ezt a döntést azonban nem elég a választások napján meghozni.