Néhány, egymással szorosan összefüggő kérdés a Dunaferr tervezett államosításával kapcsolatban.

1) Azért került bajba a Dunaferr, mert nincs piaca termékeinek (nincs irántuk kereslet), vagy nem megfelelő a termékstruktúrája, és/vagy hatékonytalanul működik, rosszul gazdálkodik, és/vagy bár lenne a gyártmányai iránt vevői igény, de nem megfelelő a vállalat marketingje?

2) Milyen a világpiaca a Dunaferr termékeinek? Hol találhatóak azok a piacok, ahol értékesíteni lehet a vállalat produktumait? Miért ott, és miért nem máshol? Hogyan néz(nek) ki pénzügyileg ez(ek) a piac(ok)?

3) Kik a versenytársai a cégnek, ők hol és hová termelnek, milyen termékstruktúrával jelentkeznek? Pontosan hogyan épülnek föl és működnek ezek a vállalatok, mik a pénzügyi mutatóik?

4) Hogyan finanszírozza működését a Dunaferr, miért úgy, ahogy? Megfelelő-e ez a finanszírozás, ha nem, miért?

5) A fentiekre történeti adatsor és elemzés is szükséges. Az adott állapot melletti jövőbeli gazdálkodási prognózist is fel kell rajzolni.

6) Még kismillió hasonló kérdés megválaszolása (minden részletre kiterjedő gazdálkodási, pénzügyi átvilágítás) után lehet összeállítani az “állapottérképet” a Dunaferről, amely tartalmazza a vállalatnak egy matematikai modell alapján kiszámított értékét is. Nem árt, ha független pénzügyi tanácsadó végzi el ezt a munkát.

7) Csak mindezen feladat elvégzését követően lehet letenni egy tanulmányt az asztalra (kérdés az is, hogy kinek az asztalára?), amely arra kíván választ adni, mi legyen a vállalattal? A “mi legyen” is bonyolult kérdés, sokféleképpen meg lehet közelíteni, függően attól, hogy mi a Dunaferr tulajdonosainak, finanszírozóinak a lehetősége és szándéka, mit akar a törvényalkotó és –alkalmazó, milyen időtávról beszélünk, mennyiben vesszük figyelembe a lehetőségeket stb. Egy korrekt átvilágítás után lehet, de nem biztos, hogy a tulajdonosok el akarják adni a céget.

8) És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a jelenlegi tulajdonosnak vagy a lehetséges vevőnek (feltéve, hogy a megoldás nem a vállalat szanálása— de ez is benne van a pakliban!) hogyan kell átalakítania a Dunaferrt ahhoz, hogy abból versenyképes cég lehessen.

Dunaferr: a valóság a borús ég (Fotó: Stiller Ákos, hvg.hu)

Dunaferr: a valóság a borús ég (Fotó: Stiller Ákos, hvg.hu)

Nos, teljesen világos, hogy a kormány nincsen a fenti kérdésekre adott válaszok birtokában. A Dunaferr nehézségeit látva Varga Mihály miniszter kapásból úgy nyilatkozott, hogy vételi ajánlatot kívánnak tenni a cégre, s erről akarnak tárgyalni a vállalat tulajdonosaival és vezetőivel. Orbánék nyilván azt bizonyítanák a közvélemény előtt, hogy ők megvédik az érintett 1500 dolgozót, méghozzá a munkahelyük megmentése által.

Ezt a “védelmet” a kormány nyilván csak az összes magyar adófizető jövedelméből tudná megtenni, ha egyáltalán, éppen ezért különlegesen felelősségteljesen kell eljárnia; sokkal felelősségteljesebben és megfontoltabban, mintha a kormány tagjai magánvagyonukból akarnának a Dunaferr úgymond “segítségére” lenni.

1) Mert amennyiben a Dunaferr teljes egészében vagy részben menthetetlen (vagyis a legjobb szakértelem és szándék ellenére is képtelen a piacokon értékesíteni a termékeit), akkor – értelemszerűen – az ott dolgozók munkahelyekei is menthetetlenek. Ha nem most veszítenék el az állásukat az összes magyar adófizető jóvoltából, akkor rövid idő múlva. Ha ez lenne a helyzet, akkor sokkal nagyobb bűn azt hazudni nekik, hogy tovább tudnak dolgozni. És erre nem mentség, hogy a mi társadalmunk már amúgy is a körkörös hazugságok hálójában vergődik, eggyel több hazugság elmegy. Nem megy el! Ebben a helyzetben minden szereplőnek (vállalatnak, önkormányzatnak, kormányzatnak) a Dunaferr dolgozóinak átképzését, máshol való elhelyezkedését kellene segítenie.

2) Amennyiben a Dunaferr megmenthető, csak – leegyszerűsítve – jobb menedzsmentre (jobb/más termékekre, felelősebb gazdálkodásra, hatékony működésre stb.) volna szüksége, s ezt be is lehet bizonyítani, akkor egész biztos, hogy volna rá vevő/finanszírozó. Méghozzá a piacról, s ebben az esetben

a) nem kellene adófizetői pénzt a cégbe önteni,

b) a dolgozók mindegyike vagy javarésze tovább foglalkoztatható lenne.

Amennyiben a Dunaferr menthetetlen, felelős állam abba költségvetési pénzt nem rakhat. Mert ezzel nem ment meg egyetlen munkahelyet sem, csak az egész társadalmat (és nem csupán 1500 honfitársunkat) károsítja meg, az államadósságot növeli és a gazdasági visszaesésünket gyorsítja. A magyar állam szinte minden esetben rossz gazda, és a nemzeti érdekeinkkel ellentétes volna újabb, tízmilliárdokat felzabáló BKV-k és MÁV-ok létrehozása.

A felelőtlen, a közösség vagyonával hanyag, tolvaj módon gazdálkodó állam nem segíti a növekedést, a munkahelyteremtést, a beruházást, ezért csak könnyet és nyomort tud nyújtani az embereknek, legyenek azok már eleve munkanélküliek vagy munkahelyüket éppen elvesztők. Hazudni persze bármit tud, de a napfényes hazugság délibáb, a valóság a borús ég.

Az egyetlen út, amivel a kormány az embereket segítheti, hogy kiváló állami szabályozás mellett támogatja a piaci szereplőket abban, hogy megtalálják a megfelelő működési lehetőségeket maguk és munkavállalóik számára. Az állam dolga, Orbán, Varga és a többi kormánytag feladata, hogy kiszámítható viszonyokat teremtsen az országban, növekedési pályára állítsa a gazdaságot, az átmenetileg bajba kerülő munkavállalóknak segítsen elhelyezkedni, hogy tartósan foglalkoztatottakká váljanak a magángazdaságban, kiváló oktatással, szak- és átképzési rendszerrel támogassa a polgárokat, hogy boldogulni tudjanak itthon és a nagyvilág éles versenyében.

Jó lenne, ha a demokraták is megvárnák, hogy a fenti kérdésekre választ kapjanak, mielőtt nyilatkozataikkal a felelőtlen kormányt támogatják, mert ezzel részesévé válnak a hazugságspirálnak, és a maguk vállára is elbírhatatlan terhet raknak.