Nagy visszhangja volt az ózdi vízelzárásnak, heves indulatok törtek elő az emberekből, akik vagy a romákat, vagy a szerintük rasszista önkormányzatot hibáztatták. Hát igen, a víz kényes téma, főleg ebben a melegben.

A Nestlé volt vezérigazgatója hatalmas felháborodást keltett azzal, hogy egy 2005-ös dokumentumfilmben azt nyilatkozta: a vízhez való szabad hozzáférés jogát meg kell szüntetni, és a vizet árucikké kell nyilvánítani. Félek, nem leszek ezzel a kijelentésemmel népszerű, de igaza van.

Félreértés ne essék, nem kívánom ezzel több millió ember halálát, pont ellenkezőleg: a vízhiányra megoldást nyújthat a vizek privatizálása. Az összes élelmiszernek és nyersanyagnak megvan a piaci értéke, miért pont a víz legyen kivétel ez alól?

A Speak Liberty Now libertárius weboldal egyik cikke remekül összefoglalja a víz privatizálása mellett szóló érveket. A vízhez való szabad hozzáférés joga alapvető emberi jog. De meddig terjedhet ez ki? Szabadon bejöhet valaki a házamba, és megihatja a csapból kifolyó vizet? Ha már úgyis itt van, miért is ne egyen egy keveset? Azért, mert ez lopás. Attól, hogy nem férhet hozzá szabadon a vizemhez, nem jelenti azt, hogy ne kapna tőlem, feltéve hogy tud adni valamit cserébe: pénzt, munkát stb.

Természetesen elismerem, hogy minden embernek kellene, hogy legyen hozzáférése vízhez, de erre nem megoldás, hogy a víz állami monopólium: a legtöbb szocialista ország folytonos étel- és vízhiányban szenvedett, mert abban az illúzióban hittek, hogy a víz köztulajdon. Argentína példája, ahol a 90-es években az egyik legnagyobb vízprivatizáció ment végbe, viszont épp azt mutatja, hogy a magánkézben lévő vízművek eljuttatták a vízszolgáltatást olyan, szegénység sújtotta területekre is, ahol addig nem volt, és ennek folytán a gyermekhalálozási ráta akár 24 százalékkal is csökkent.

Meddig terjedhet ki a vízhez való szabad hozzáférés joga? (Fotó: MTI)

Ózdi kút. Meddig terjedhet ki a szabad hozzáférés joga? (Fotó: MTI)

Rossz példának tűnhet a bolíviai vízprivatizáció az ezredforduló környékén, amely véres tüntetésekbe torkollott, és végül meghiúsult. Ha valaki azonban jobban utánajár, kiderül, hogy a problémát az állam okozta, mert csak azzal a feltétellel volt hajlandó átadni a vízszolgáltatást, ha az azt működtető cég pénzeli egy gazdaságilag egyáltalán nem kedvező gát befejezését. Hogy ezt teljesíteni tudják, és hogy a vízművek javítson katasztrofális helyzetén – amelybe a rossz állami igazgatás miatt kerültek –, és használható, higiénikus szolgáltatást tudjanak nyújtani, meg kellett emelni a víz árát, ami végül tüntetésekhez és a víz újbóli államosításához vezetett. A magánszolgáltató működése rövid ideje alatt felújította a vízhálózatot, és kiterjesztette azt olyan térségekre is, ahol addig vízhiány volt.

A víz drágulása azonban nem jellemző minden privatizálásra, sőt, azok, aki eddig folyóvíz nélkül éltek, sokkal többet fizethettek a bolti vízért. Ráadásul a világszerte jelenlévő probléma, a vízhiány mégsem akkora mértékű, mint azt állítják, a baj általában a rossz kezeléssel és elosztással van. Nyilvánvalóan ez nem jelenti azt, hogy most szabadon megengedhetjük a csapokat, hanem azt, hogy magáncégek jobban ki tudnák terjeszteni a vízvezetékeket, és ez enyhülést jelentene a jelenleg szárazság sújtotta területeknek.

A társadalom egyelőre nem látja elfogadhatónak a privatizációt, mert minőségcsökkenéstől és áremelkedéstől tart. Ez utóbbit Anglia és Wales a Margaret Thatcher alatti vízprivatizációkor úgy oldotta meg, hogy létrehozott egy független állami szervezetet, ami meghatározza a víz árának maximumát. Ez azonban nem mindig működőképes, ráadásul állami kontrollt jelent, mindenestre arra hasznos lehet, hogy az embereket megnyugtassa.

A jelenlegi ózdi vízhiányt sem magáncégek okozták, hanem az önkormányzat helytelen igazgatása. Ózdon sok házba nincs bevezetve folyóvíz, ilyenkor a törvény szerint megfelelő számú közkutat kell biztosítani, a használók pedig átalánydíjat volnának kötelesek fizetni.

Értem én, hogy a pazarlás több helyen is problémát jelent, de erre sokkal hatékonyabb megoldások léteznek, mint az elzárás. Az önkormányzatnak nem kellett volna még a szomszédba se mennie, hogy találjon egy kreatívabb ötletet, hiszen szintén Ózdon vezették be a kártyás villanyórákat az áramlopások miatt. Persze ennek feltétele volna, hogy legyen folyóvíz a házakban, amibe az önkormányzat egyelőre nem akar befektetni.

Tény, a probléma nem ennyire egyszerű, de ne feledkezzünk meg a felhasználók felelősségéről sem. A szolgáltatásnak ára van, meg kell fizetni és nem azért, hogy a cégek a kárunkra gazdagodjanak, hanem hogy a szolgáltatás színvonalát fenn lehessen tartani, és így mindenki jól járjon.

Ha felelősen akarunk bánni víztartalékainkkal, érdemes a vizet is, ahogy számos más értéket, inkább a piac hatásainak kitett magáncégekre bízni, mint az államra, ami kénye-kedve szerint azt tehet vele, amit akar. Ha ugyanis a vízhez a kereslet-kínálat szerint meghatározott ár van hozzárendelve, akkor kevésbé mernénk pazarolni a vízkészletet (bár ez a legkevesebb, mivel véleményem szerint a tudomány előbb talál megoldást a vízhiány kiküszöbölésére, mint hogy az ember felhagy a pazarlással), sőt a szárazság által sújtott térségekben is jobban megoldható lenne a segítségnyújtás.