A világon sokakat foglalkoztat az, hogyan lehetne visszaszorítani, akár megszüntetni a fejlődő világban az éhezést és általában véve a hatalmas szegénységet. Gyakorlatilag mindenki szerint kívánatos lenne az éhezés visszaszorulása, arról azonban jobban megoszlanak a vélemények, hogy milyen eszközökkel és milyen szereplők részvételével lenne ez elérhető.

Sok fejlettebb állam, nemzetközi szervezet és magánalapítvány is célul tűzte ki, hogy minél kevesebben haljanak éhen a világban, különösen Afrikában: élelmiszersegélyeket próbálnak eljuttatni az éhínség által sújtott területekre, valóban megelőzve sokak éhhalálát például aszályok idején. A segélyek általánossá és rendszeressé válása azonban sok problémát felvet: a segítségben részesülő országok kormányai így egyre inkább a segítségnyújtóknak, nem pedig saját állampolgárainak tartoznak így felelősséggel.

Még súlyosabb probléma, hogy semmilyen előrelépést nem eredményez és függőséget okoz: ha nem érkezik élelmiszer, újra sokan éhenhalnak. Ezenfelül visszaszorítja a kreativitást és sérti az emberek büszkeségét. Ezekre a problémákra gyakori válasz a “Hálót adjunk, ne halat” elv, ami önmagában viszont csak az önellátást támogatja. Valódi felemelkedés – ahogy a világtörténelemben is számos példa bizonyítja – abból származik, ha az emberek szabad akaratukból kooperálnak és kereskednek egymással, és ebből adódóan bizonyos tevékenységekre specializálódnak.

Mindehhez viszont arra lenne szükség, hogy a fejlett országok lakói számára ne legyen tilos vagy erősen korlátozott a fejlődő országokból származó termékek megvétele, behozatala. A fejlett világ elterjedt gyakorlata ugyanis, hogy az országok államhatalma megtiltja, vagy túlburjánzó bürokráciával és magas vámokkal értelmetlenné teszi a fejlődő országokból származó termékek megvételét, behozatalát. Az ilyen korlátozások és tiltások indoklása természetesen hangzatos érvekkel történik, amely sokszor az adott kormányzat színezetétől, de a helyi kultúrától, szokásoktól is függően változó lehet.

A leggyakrabban használt szó a “védelem”, ez hol a nemzeti kultúrát, hol a földműveseket, hol a munkásokat jelenti a szavak, néha akár a szándékok terén is, és természetesen vannak is olyanok, akik mindennek haszonélvezői. A valós hatása mindennek azonban az, hogy az adott ország minden egyes lakója drágábban, kisebb választékban vagy rosszabb minőségben jut az adott termékekhez, mint azt tiltás nélkül tehetné, ez az ára annak, hogy a szabályozó hatalommal jó viszonyt ápolók védelemhez jussanak.

A fejlett államok és a nemzetközi szervezetek bürokratikus programjainak kudarcai mellett szerencsére azonban sok pozitív példa mutatja, hogy a kereskedelem, a tudástranszfer és az innováció hatékonyabb eszközök az éhezés ellen. Kenyában az utóbbi években jelentősen hozzájárult az éhezés visszaszorulásához a mobil pénzügyi szolgáltatások és időjárás-előrejelzések elterjedése.

Az eredetileg mikrofinanszírozás lebonyolításához tervezett, alig hat éves M-PESA szolgáltatást már kb. 15 millió előfizető használja a 41,7 milliós lakosságú Kenyában, ezzel Kenya világelső a mobil bankolás használata terén. A mobil szolgáltatások fejlettsége és elérhetősége különösen megkönnyíti a városoktól távol élő kenyai földművesek dolgát, hozzájárulva felemelkedésükhöz és az éhínségek visszaszorulásához, mindezt bármilyen kormány vagy államközi szervezet támogatása nélkül, sőt, profitot termelve. A modellt sok hasonló helyzetű országra próbálják kiterjeszteni, így Tanzániában és Ugandában is hasonló szolgáltatások válnak egyre népszerűbbé.

Ez a példa jól mutatja, hogy a helyi körülményekhez és igényekhez szabott innovatív megoldások, a fejlett technológia, az ehhez nélkülözhetetlen vállalkozói szellem és a vállalkozás, üzlet szabadsága jelentheti a megoldást az éhezés ellen. A helyzet javításához elsősorban nem segélyre, de különösen nem a nemzetközi kereskedelem korlátozására és az innovatív megoldások bürokratikus korlátozására van szükség. A kormányok részéről a korlátozások felszámolására, a fejlett világ lakói részéről pedig nyitottságra, bizalomra van szükség ahhoz, hogy a világ legszegényebb területein visszaszoruljon az éhezés és a nyomor.