Több tucat cég, intézmény, média (pl. Telenor, IBM, Terror Háza Múzeum, Bankárképző, Snétberger Központ, Helsinki Bizottság, Katona József Színház, A38, Otthon Centrum, Libri, Origo, Beszélő) mellett a Kapitalizmus blog is csatlakozik az X Kommunikációs Központ kezdeményezéséhez, és augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján a nácizmus idején meggyilkolt roma honfitársainkra, valamint a néhány évvel ezelőtti romagyilkosságokra emlékezik.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

Szabad, individualista társadalom, önkéntes piaci cserékre alapozott gazdaság nem létezhet rasszista közegben, államilag vagy önkormányzatilag üldözött, kirekesztett kisebbségekkel, szegregált oktatással. Minden szabad társadalom azon áll vagy bukik, képes-e úgy integrálni kisebbségeit, hogy ugyanakkor meghagyja nekik a szabad identitásválasztás lehetőségét, az önkéntes beilleszkedés (vagy éppen kívülállás) lehetőségét.

A rasszizmus a jobb- és baloldali kollektivizmus “legalacsonyabb, legprimitívebb formája” (A. Rand). Ez a fajta “gondolkodásmód” nem egyéneket, hanem születés, vagyoni helyzet vagy “faj” által determinált csoportokat ismer csupán, a kollektív jellemvonásokat bőrszínhez, vagy állítólagos genetikai adottságokhoz kötve. Az előítéletes, rasszista közeg sem a kisebbségek, sem a többség számára nem tűri az individualizmust, a nemzeten vagy “államon kívüli” (Mussolini) létezést, hiszen így elvész a társadalmi kontroll az egyén felett – természetesen az általuk definiált “közjó” érdekében. Ahogy Ronald Reagan pontosan megfogalmazta: “a kollektivizmus elfojtja a legjobb emberi impulzusokat is.”

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a rasszista előítéletesség nem a jobboldal és nem a “fehér” többség “privilégiuma”: a történelem, ezen belül a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek története számtalanszor megmutatta, hogy a faji gyűlöletkeltés jöhet bal- (tehát az angolszász értelemben vett “liberális”) oldalról, társadalmi kisebbségek oldaláról is. És ne feledjük el azt sem, hogy rasszizmus és antikapitalizmus jegyesek, minden külön értesítés helyett.

A magyar rendszerváltás óta eltelt időszak legszörnyűbb, legszégyenteljesebb eseménye kétségkívül az a gyilkosságsorozat volt, ami 2008 és 2009 között hat ember, köztük az ötéves Csorba Robi életét követelte, öten súlyosan megsérültek. Az áldozatok egyetlen bűne bőrszínük volt. Romák voltak. Kizárólag ezért ölték meg őket: Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön, Nagycsécsen, Kislétán. Az elkövetők kilenc támadásban 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt hajítottak el, és ezzel összesen 55 ember életét veszélyeztették. A legszörnyűbb azonban az a szinte teljes társadalmi közöny volt, amely ezt az eseménysort fogadta.

A mai nap az emlékezésé.

(Forrás: HVG, MTI, Kapitalizmus blog. Kulka János és Gryllus Dorka videójának forrása: XKK. Címlapfotó: Facebook)