Orbán ismét mondott egy beszédet Tusnádfürdőn. Ismét kiderült, hogy nem egyszerűen közgazdasági analfabéta, hanem eltökélten és büszkén az. 

Nem az ő bűne.  Az a tény, hogy Magyarország miniszterelnöke tartósan és bukhatatlanul egy eltökélt és büszke gazdasági közanalfabéta lehet, az elfuserál(ódot)t politikai intézményrendszerből fakad, de erről máskor.

Akik Orbán gondolkodásában értelmet keresnek (van benne, speciel), azok jobb, ha nem a közgazdaság-tudomány fogalmai felől nézik. Ezért is hajlamosak hívei és tisztelői ugyanúgy sztorik, metaforák, jelek formájában értelmezni gondolkodását és tevékenységét, ahogy ő értelmezi a világot. Kiválóan alkalmazható rá Claude Lévi-Strauss „barkácsolás”-fogalma, mellyel a mítikus gondolkodást jellemzi.

A mítikus gondolkodás eszerint úgy viszonyul a tudományhoz, mint a barkácsolás a mérnöki munkához. A mérnöknek pontosan meghatározott célja van, és ennek a megvalósításához beszerzi  a nyersanyagokat és az eszközöket, majd létrehoz egy struktúrát, amellyel ha elkészül, bekövetkezik a világban megtervezett változás. A barkácsoló azokkal az eszközökkel és nyersanyagokkal dolgozik, amelyek a rendelkezésére állnak, és előidéz egy eseményt, amelytől mágia folytán a világ megváltozását várja.  Vagy sikerül (a füvesember gyakran ér el gyógyulást), vagy nem (mint a léghajós parasztnak az Andrej Rubljov elején).

A mérnök fogalmakban gondolkozik: fesztáv, nyomás, rugalmassági modulus stb. A barkácsoló jelekben, metaforákban: a keserű növények gyakran mérgezést okoznak, tehát a keserűség veszélyt jelent. (Ez is megbízható ökölszabály, de mint tudjuk, nemegyszer épp az ellentéte igaz. ) A mérnök számol, és baj akkor van, ha elrontja a számolást, ezért igyekszik jól számolni. A barkácsoló nem számol, tehát nem is ronthatja el: ha baj van, akkor azt valamilyen rosszindulatú ellenerő okozza.

És itt értünk el az orbanómia lényegéhez.  A miniszterelnöktől és a hite szerint a gazdasághoz értő bizalmasaitól mi sem áll távolabb, mint a gazdasági fogalmakban való gondolkodás és a hibátlanságra törekvő számolás. Hanem sztorikban és jelekben látják a világot, a rendelkezésükre álló szellemi nyersanyagokkal és eszközökkel dolgoznak,  és eseményeket idéznek elő, amelyektől a világ megváltozását várják. Ha nem úgy változik, ahogy akarják, azt rosszindulatú ellenerőknek tulajdonítják.

Orbánban fel sem vetődik, hogy független (gy. k. szabad) piaci szereplők millióinak statisztikailag valószínűsíthető viselkedésére alapozza gazdaságpolitikáját. De számára – bármennyire szívesen hinnénk mi, megrögzötten fogalmakban gondolkodó, szabadelvű kritikusai – nem is az állam a gazdasági cselekvés „jó” alanya, szemben a szabad piac önző aktoraival. Hanem elsőrendűen az ország. Szebb szóval: a nemzet. „Magyarország jobban teljesít” – ezt senki sem érti, aki a legcsekélyebb, akár önszorgalomból megszerzett közgazdasági tudásnak van a birtokában. Aki nincs, annak tökéletesen érthető.

Figyeljünk:  „a nagyhatalmaknak” vannak „céljaik”, „törekvéseik”, valamint „világos szándékaik”, éspedig az, hogy „rendszeresen be akarnak gyűjteni a világ többi népétől” erőforrásokat, „a sajátjukon túl a másokét is”. Nem az egyes nemzetgazdaságokban működő kisebb-nagyobb vállalkozások a nyereség érdekében, még csak nem is a multik, hanem az országok.  (Orbán világlátásában van egy finom különbség a bogárlacista összeesküvés-elmélethez képest: nála nem a tudjukkiket tömörítő nemzetközi háttérhatalom áskálódik, hanem még a bal-jobb különbségtételt is felülbírálja a nemzeti összetartozás. A francia balosok azért támadják „Magyarországot” – nem ám az Orbán-kormányt –, mert „Magyarország” a francia tőkéseket bántja.)

Egyértelmű, hogy ebben a gazdasági univerzumban teljesen mindegy, sőt zavaró tényező, hogy az egyes vállalkozó az országtól függetlenül mit akar. „Magyarország” „törekvéseiben”, amik vannak,  az „állandó elem”  nem más, „ennek a nagyhatalmi törekvésnek való ellenállás”. Hogy „a kialakuló világpolitikai, világhatalmi és világgazdasági rendszerben ki tudja védeni a mi erőforrásaink elvonására irányuló politikát, illetve a kialakult helyzetet arra fölhasználni, hogy mi magunk vonjunk magunkon kívülről be erőforrásokat a saját hazánkba”. Ki ez a többes szám első személy? Hát a nemzet.

Így mondhatja azt, hogy „az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt”, amit még a nyáron vissza akar fizettetni az IMF-nek. Miközben ezt a pénzt „a magyarok”, amennyiben ezen a nemzetgazdaságot értjük, nem megtermelték, mert a termelés  az elmúlt három évben gyakorlatilag nem nőtt. Orbán kedvenc gazdasági ága, az ipar, ahol az emberek szerinte nem csak úgy seftelnek meg dumálnak dekadens népek módjára, folyamatosan zsugorodik. Ezt a pénzt „a magyarok” – termelők, fogyasztók, vállalkozók, munkavállalók, diákok, nyugdíjasok – odaadták adók és szolgáltatásokról való lemondás formájában az államnak. A pénz egy részét persze megtermelték – de maguknak, teljes tudatlanságban az IMF-kölcsönök visszafizetési üteme felől.

Így lesz „magyar nemzeti tőke” a Kádár-kori monopóliumok örökösei – OTP, MOL, MAL – mellett a Közgépből, ideológiai mázzal lekenve a természetesnek tekintett korr… részrehajlást. A nemzeti tőke jobb, mint a nem nemzeti tőke, mert Orbán víziójában itt tartja „az erőforrásokat” – miközben a humán erőforrás fejvesztve menekül, mert a nemzetinek kinevezett tőke országon belül meggátolja az üzleti fölemelkedés lehetőségét és lassan a megélhetését is.

A valóságban teljesen mindegy, hogy a német vagy arab tulajdonos „viszi ki a nyereségét az országból” – pláne, miután a Nemzeti Ügyek Kormánya gondoskodik róla, hogy ne legyen nyeresége – vagy egy nemzeti tőkés tökíti el svájci bankba, ofsórba, szórja el sportlétesítményekre, hogy szép legyen a kilátás a Góré hátsó udvarából.  

A humán erőforrás legjavát az tartaná itthon, ha a vállalkozását nem adóztatnák agyon, ha vagy ingyen kapná a diplomáját, ha már ez az általános mánia, vagy tisztességes felsőoktatást kapna a pénzéért. Esetleg ha hagynák éjfél után berúgni, és elszívni egy cigarettát a romkocsma asztalánál, mert ahhoz van kedve.

Ha hagynák. Ezt a „hagyást” egyéni szabadságnak hívják, és a tapasztalatok szerint nagyon jó ellenszer a gazdagabb országok elszívó hatásával szemben. Ergó a nemzet is szabadabb lesz tőle, különösebb szabadságharc nélkül. A miniszterelnöknek érdemes lenne megismerkednie vele, bár valószínűleg ez túl elvont neki, túl fogalmi. Olyan gyanús, nyugatosos.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Beliczay László.