Még Budapest két leghírhedtebb éttermét is hamarább vette kezelésbe az önkormányzat, mint hogy az egészségügyért felelős állam, bocsánat, miket beszélek, tehát az egészségügyet kontrolláló állam rendet teremtsen a kórházak területén. A 444.hu által tényfeltárt étterembotrány ugyanis az elmúlt pár éve terméke (jó, ahhoz is ezek a cikkek kellettek, hogy végre valaki lépjen), az Index által hirtelen előkapott János kórház állapotai – és akkor még nem is beszéltünk a többi kórházról – azonban sok évtizedesek, mégsem érdekeltek senkit. Egészen mostanáig.

Szócska Miklós eü-államtitkárt annyira meglepték az Index írásai, hogy rögvest vizsgálatot kezdeményezett a betegjogi hivatalnál, annál az OBDK-nál, amely elődjénél, a Fidesz hatalomra jutása után sürgősen megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyeletnél lényegesen gyengébb jogkörökkel rendelkezik, olyannyira, hogy megalakulásukkor maguk is őszintén elismerték: az OBDK “valódi jogosítványok híján inkább tanácsadó szervezetként működik a jövőben.”

A Szent János Kórház enyhén szólva is tarthatatlan állapotairól szóló első cikk (“A gipszelő olyan ocsmány, kioktató, stílusban beszélt velem, hogy az emiatt kialakult hangos szóváltásra még a feleségem is bejött, majd végignézte, hogy forgatja a szilánkosra tört lábamat, és utasít agresszíven, hogy ne nyafogjak, és egyébként is, ha nem tetszik, lehet távozni”) után a szerkesztőség közel száz levelet kapott a kórház állapotairól, az intézmény meg kiakadt a “lejárató” íráson. Pedig megspórolhatták volna maguknak az ily módon történt kínos közszereplést, ha pl. rendszeresen olvassák a Praxis nevű blogot, amely rendszeresen, visszatérően foglalkozik a János kórházzal, mint az államosított eü állatorvosi lovával.

Kórház az elviselhetőség szélén (fotó: MTI)

Kórház az elviselhetőség szélén (fotó: MTI)

Néhány szemelvény, természetesen az összefüggéseiből kiragadva: “Először is a kórházról: koszos-mocskos, huzatos, elhanyagolt. Nem tudom mikor újították fel, de már akkor le kellett volna bontani. (…) A nővérrel küldte fel a kórterembe a zárójelentést aztán mehettem a picsába. Az osztályon dolgozó többi orvos sem különb: modortalanok, bunkók, hazugok. (…) A másik személy aki szintén szót érdemel az az éjszakás nővér, aki konkrétan egy idegbeteg kretén aki azon kívül, hogy leüvölti az ember fejét ha hozzászólnak mást nem nagyon tud. (…) Azt kívánom mindenkinek, hogy ebbe a kórházba soha ne keljen mennie. Én, csak azért imádkozom hogy baleset ne érje családomat, mert területileg oda tartozunk. Inkább haljak meg az út szélén, mint sem még egyszer kezük közé kerüljek (…) És csak ezért írtam ezt röviden, hogy aki teheti kerülje el ezt a kórházat!!! Mert ez egy halálgyár. (…) Tulajdonképpen a János Kórház olyan, mint egy soha karban nem tartott, lepusztult, romos egykori kórház… biztos, hogy a köznép ilyent érdemel. Sajnos.”

Nekünk viszont meggyőződésünk, hogy a “köznép” egyáltalán nem ilyet érdemel a járulékaiért, hanem minimum olyan állapotokat, mint ami a Telki Magánkórházban várta (volna), de most már hiába, mert az meg bezár, a tulaj nem bírta a versenyt az ingyenességet hazudó, teljes mértékben hálapénzre alapozó beteg és korrupt állami intézményekkel.

Privát tulajdonú, a felelősséget, az üzletet ismerő, a páciensek egyéni jogaival tisztában lévő egészségügyi intézményekre van szükség, amelyek nem valami homályos, személytelen, tömeges “népegészségügyi” feladatot látnak el, hanem tudják, hogy az egészség a legdrágább értékünk, tehát ára van. Radikális tulajoni és finanszírozási reform nélkül értelmetlen belevágni a jelenlegi egészségügy átalakításába – és itt dr. Erőss Gábor “tébé-mentő” PM-politikusra (“új bal, zöld”) nézek, aki blogján önfeledten ünnepli az egybiztosítós, államosított eü-n belüli molyolást, hogy az mekkora előrelépés. Nem az.

Nincs “nemzeti kockázatközösség”: egyéni egészségügyek, egyéni rizikók, egyénekre lebontható költségek vannak. Sem morális, sem egészségi, sem gazdasági okunk nincs az állam betegeinek maradnunk. Nagy visszhangot keltett a közelmúltban, hogy szakértők emlékeztettek rá: 120 év után Magyarországon megszűnt volna a társadalombiztosítás, a kifejezés már nem is szerepel a Fidesz alaptörvényében, ergo már nem is alkotmányos alapjog a szociális biztonság, az állam már nem “garantál” szociális ellátásokat.

Ez azonban legalább két okból sem teljesen igaz: az egyik az, hogy bár a Fidesz valóban kiiktatta a kifejezést az alaptörvényből, az eü-rendszer maga teljesen érintetlen maradt, mint látható, a kormány egyetlen lépést sem tett az egyéni felelősséget kifejező magánmodellek kialakítása felé, sőt, tovább centralizálta a központilag kontrollált egészségügyi rendszert, a biztosítástól a kórházakig. (Az ily módon működő “társadalombiztosításra” valóban semmi szükség.) A másik: eddig sem lehetett az alkotmányból azt levezetni, hogy az államnak a jogalkotáson kívül szolgáltatóként is feladata lenne az eü-ben.

Annak idején a tb-önkormányzatok feloszlatásának jogosságát kimondó 651/B/1998/8. számú Ab-határozat ugyanis kimondta: “Az államnak Alkotmányból származó kötelessége ugyan a társadalombiztosítási rendszer szabályozása és ezáltal működtetése, de annak önkormányzatiságára vonatkozóan az Alkotmány nem határoz meg követelményeket. Ebből következik: az Országgyűlés szabad mérlegelési körébe tartozik, hogy – figyelemmel a társadalmi, gazdasági, szervezeti és egyéb célszerűségekre – meghatározza a társadalombiztosítás irányítási, igazgatási rendszerét.” Az Ab tehát akkor azt üzente: a parlament akár dönthet úgy is, hogy nincs állami szolgáltatói monopólium. Aztán persze minden maradt a régiben, pár vague szoclib reformkísérlet után az egészségügy visszakerült a régi, szocialista típusú kerékvágásba.

Na ennek kéne egy jól sikerült kormányváltással véget vetni, több-biztosítós modellel, egyénileg kikalkulált rizikókkal, kórház-magánosítással, vizitdíjjal. Nagyon sokat elmond a mai ellenzék minőségéről, hogy megelégszik a botrányos, törvényszerűen jánoskórházos eü-rendszer változatlanul hagyásával.