Nem szeretem a bezzegország kifejezést. Bár manapság egyre ritkábban hallani, a “bezzeg Amerikában” kezdetű mondat közhellyé vált. Egy meglepő fordulat azonban nem az Egyesült Államokat, hanem egy közép-amerikai országot emel piedesztálra. Nem sokszor hallhattuk, hogy bezzeg Hondurasban. Eddig.
Kevesen gondolnák, hogy egy olyan ország, amelynek mutatói rosszabbak, mint Magyarországé, ahol a népesség 59%-a tartozik a szegények közé, és ahol a politikusok nem rezsicsökkentéssel igyekeznek szavazatokat szerezni, hanem a sok gyilkosságra való tekintettel ingyen koporsók osztogatásával, nos, még ennek az országnak a vezetése is felismerte, hogy bizony vannak helyzetek, mikor az állami beavatkozás nem jelent megoldást, sőt.
Hong Kong és Szingapúr mintájára Honduras is külön jogállású városok kiépítését vette fontolóra, melyek többek között önálló és független törvényekkel, adórendszerrel és rendőrséggel rendelkeznek. Az állam az államban ötlet azonban nem bontakozhatott ki teljesen, mert az ezt lehetővé tevő alkotmánymódosítást, hogy hogy nem, alkotmányellenesnek találták. Az ellenzék legfőbb ellenvetése az volt, hogy a kvázi autonóm területeket külföldi hatalmak uralnák. Pedig a megálmodott privát városok nagymértékű gazdasági fellendülést eredményeztek volna.
A kormány azonban nem hagyta ennyiben a dolgot és megalkotta az úgynevezett Zonas de Empleo y Desarrollo Económico-t (ZEDE), vagyis a Munkavállalási és Gazdaságfejlesztési Zónákat, melyek az előző elképzeléshez képest visszalépést jelentenek, azonban még így is nagyobb önállósággal rendelkeznek, mint Kína speciális gazdasági zónái, vagy akár Dubai Nemzetközi Pénzügyi Központja.
Az erről szóló törvény leszögezi, hogy az így kialakult területek az ország elidegeníthetetlen részét képezik, ám a központi állam hatalma a határaiknál véget ér (az elnöknek és a kongresszusnak a zónák vezetőinek kinevezésében van szerepe). A törvény kimondja, hogy a ZEDE-k autonóm területek, független bírósággal, törvénykezéssel rendelkeznek, megválaszthatják, melyik jogrendszerhez szeretnének tartozni, saját maguk szabályozhatják egyebek közt a bevándorlást, a közlekedést és az adókat (melyek szintje azonban nem érhet el egy meghatározott maximumot).
Honduras az ötletet az Egyesült Államokból kapta, ahol a városok tehermentesítését a világszerte egyre elterjedtebb public-private partnership (PPP), magyarul köz- és magánegyüttműködés segítségével, látható pozitív eredményekkel sikerült elérni. A The Freeman libertárius magazin Oliver Porter-rel, a PPP széles körű alkalmazójával készült interjújában olvasható, hogy az amerikai Sandy Springs városa miként oldotta meg a kiadások radikális csökkentését azáltal, hogy a rendőrség, bíróság és tűzoltóság kivételével az összes szolgáltatást magánkézbe helyezte (a város polgármesterét egyébként Eva Galambosnak hívják).
A szolgáltatások minősége jelentősen javult, egyes becslések szerint 140 millió dollárt sikerült megspórolni az adófizetők számára, a rendszer látványosan működik. A PPP megoldást jelenthet az eladósodott területek számára, alkalmazását nem csak önkormányzati, hanem megyei szinten is be lehet vezetni, nyilatkozta Porter. A modellt azóta több város is átvette.
A PPP-t Magyarországon is alkalmazzák, sajnos nem ennyire kiterjedten. Jó példa azonban a várpalotai illetve az esztergomi kórházbővítés. A közegészségügy eladósodott, nem volt képes megfelelő szolgáltatást nyújtani, ezért kénytelenek voltak a magántőke bevonására. A várpalotai kórház C épülete így épülhetett fel, és így menekült meg a korház több részlege is.
A jelenlegi kormány természetesen a szabad piac efféle megnyilvánulásában is a veszélyt látja. Úgy tűnik, a felsőoktatásban széles körben alkalmazott PPP-t az állam nem nézi jó szemmel. Két éve 1 milliárd forintot buktak a beruházók, mert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium leállította a Semmelweis Egyetem által megrendelt kollégium építését, ami szintén a PPP-n alapult. Ott van továbbá az egri kórház sajnálatos esete is, amikor a bíróság érvénytelenítette az önkormányzat és egy a korház üzemeltetésre vállalkozó magáncég szerződését.
Természetesen a PPP is ki van téve a korrupció veszélyének. Bár Oliver Porter szerint a korrupció lehetőségét minimálisra csökkentik a PPP beruházások, mivel a politikusoknak nem ad beleszólást a szolgáltatások kivitelezésére, és a magántőke pályázatokon keresztül, verseny által nyeri el ezeket, mint tudjuk hazánkban még ez sem jelent akadályt: a pályázatokban nem sokszor találkozunk méltányos elbírálással. Ez történik sajnos, ha a korrupció egy országban évek óta változatlanul magas.
Látható tehát, hogy messze vagyunk még attól, hogy városok magáncégekre bízzák a szolgáltatásokat, vagy, hogy akár álmodni is merjünk autonóm gazdasági területek kialakításáról, ha folyton a multik és a magántőke ellen lázít a kormányunk.
El lehet innen menni, hangoztak el Gyurcsány Ferenc sokszor félremagyarázott szavai, és a jelen politikai helyzet a röghöz kötő intézkedésekkel akaratlanul is mindinkább erre buzdít. De mi lenne, bátorkodom megjegyezni, ha az itthoni helyzetet próbálnánk kedvezőbbé tenni? Néha igenis érdemes felfigyelni a “bezzeg Amerikában” kezdetű mondatokra, és itthon is megteremteni azokat a lehetőségeket, amik az embereket külföldre vonzzák.
6 hozzászólás
Még egy retardált kisegítő iskolás számára is nyilvánvaló kéne legyen, hogy a PPP konstrukció egetverő marhaság, amivel az állam nyilvánvalóan rosszul jár.
Elképesztőnek tartom, hogy a más területeken a pénzpocsékolás és harácsolás következetes visszaszorítására törekvő Gyurcsány annak idején miért támogatta ezt a baromságot.
Ha ugyanis az állam képes garantálni a piaci alapon finanszírozott PPP-beruházás törlesztőrészletének rendszeres fizetését, akkor nyilvánvalóan arra is képes, hogy saját maga vegyen fel bankhitelt, és önköltségi alapon saját maga hajtsa végre a beruházást.
Az állam messze jobb adós mint a magánbefektető, tehát az önköltségi alapú saját beruházással nemcsak a magánbefektető által felszámolt nyereséget és kockázati felárat, hanem még a kamatköltség egy részét is megspórolhatja.
Ez még egy agyhalottnak is nyilvánvaló kéne legyen.
A PPP megjelenése kizárólag annak a valóságtól elrugaszkodott torz pénzügyi és számviteli szemléletnek köszönhető, ami a beruházásokat és a költségeket nem egységesen RÁFORDÍTÁSKÉNT, hanem egymástól mesterségesen megkülönböztetve és elkülönítve (felhalmozásként és fogyasztásként) próbálja kezelni.
Az ötlet ebben a “charter city” formában Paul Romertől származik. A dolog PR-je szerint beszélt a dolgoról a 2009-es TED-en, majd felhívták Hondurasból, hogy őket érdekelné. (http://www.ted.com/talks/paul_romer) Mindkét videót érdemes megnézni. Maga az elképzelés ezer kérdést vet fel, politikait is, nem csak önmagában gazdasági problémát, de érdemes a véleményalkotáskor mellégondolni, hogy:
– a világ népessége urbanizálódik, különféle becslések vannak a mértékre, de világos, hogy még milliárdok költöznek városba ebben az évszázadban;
– ilyesmi projektek dél-kelet ázsiában elég sikeresnek tűnnek jelenleg (ellentmondó adatok is vannak persze);
– a városok a fejlődés motorjai, satöbbi;
– a joguralom értelme mellett talán mégsem itt kell érvelni, e blog kommentjeiben;
– ahogy gondolom a good governance mellett sem.
Egyébként Hondurasban új kormányt választottak idén januárban, mellesleg ők is támogatják a ZEDE-t.
Itt jegyezném meg: a chartercity sehol nincs ahhoz, amit a Seasteding Institute kitűzött, Patri Friedmannal az élén :)
“a kapitalizmust a maga önértékén, öncélúan, pusztán elvi okok miatt dicsőítik” – a “puszta elv” és az “önérték” az, hogy a szabadság mindenkit megillet az élet minden területén, függetlenül attól, hogy kinek a kije vagy épp kivel van jóban. Ennek elfogadása nélkül célszerűbb más oldalakon kommentelgetni
A “szabad piac” pont azért tört be Hondurasba, mert “a népesség 59%-a tartozik a szegények közé, és ahol a politikusok nem rezsicsökkentéssel igyekeznek szavazatokat szerezni, hanem a sok gyilkosságra való tekintettel ingyen koporsók osztogatásával”. Egy ilyen védekezésképtelen ország a rablók prédája, és ezt a jellegzetes latin-amerikai gengszterkormány felismerte. Vagyis nem azért lett szabad a piac, hogy felemelkedjen az ország, hanem mert egy ennyire elmaradott társadalom nem tudja magát megvédeni az ún “szabad piactól”.
Egy ilyen cikknek MAJD CSAK ÉVEKKEL AZUTÁN, hogy megvalósult a “szabad piac”, és láthatóak a jó eredményei, lenne hitele.
Bár ha arra gondolunk, hogy a blog szerzői mindig hangoztatják, hogy nincs olyan, hogy közjó, őket se az emberi jólét, se az emberi szenvedés nem érdekli, hanem a kapitalizmust a maga önértékén, öncélúan, pusztán elvi okok miatt dicsőítik, úgy nyilván itt se az az érdekes, hogy Hondurasnak és az ott élőknek jó legyen, hanem hogy tiszta kapitalizmus legyen.
Mélységes szellemi és erkölcsi sötétség honol ezen a tájon, de ez végül is szórakoztató.
Nem látom, hogy mi értelme van a speciális övezeteknek.
Libertárius felfogás szerint az egész országot így kéne kormányozni.
Adóztató-osztogató felfogás szerint pedig arra ad lehetőséget, hogy a jómódúak a speciális zónákba költözzenek/ingázzanak, és elkerüljék az adózást, míg a szegényeket az ország többi részében hagyják. Úgyhogy természetes, hogy ha általában nem támogatják az ilyen kormányzást, akkor speciális zónákban sem.
“Ez történik sajnos, ha a korrupció egy országban évek óta változatlanul magas.”
Na igen, azért jegyezzük meg, hogy Magyarországon az MSZP-SZDSZ kormányzás idején a PPP konstrukciók klasszikusan úgy néztek ki, hogy mivel az államnak nem volt pénze, ezért magántőkét vontak be, amiért cserébe azonnal lett beruházás és felújított kollégium, csak hitelbe’ és két-háromszoros áron, amiből nem tudom, hogy a haverok zsebét, vagy a pártkasszát gyarapították-e, az adófizetők mindenesetre biztosan rosszul jártak.
Véleménye van? Ossza meg velünk!
Jelentkezzen be az alábbi szolgáltatások valamelyikével:
Enter your WordPress.com blog URL
http://.wordpress.com
Proceed